Bár mindkét lány nagyon megérdemelte a győzelmet, 2012-ben a 15 éves Radics Gigit választották az Év hangjának.
Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban kezdte mai Csongrád megyei programját Gao Jian, a Kínai Népköztársaság nagykövete. A diplomata a Konfuciusz Intézet létrehozásáról szóló megállapodás kapcsán látogatott a Dél-alföldi megyébe. Az emlékhelyen B. Nagy László kormánymegbízott kalauzolta, a találkozó végén pedig egy eredeti szegedi papuccsal ajándékozta meg a nagykövetasszonyt, akit lenyűgözött a park és a magyar hagyományok ápolása.
A kormánynak a következő két évben azon kell dolgoznia, hogy könnyítse az emberek életét.
A jövő héten 10 forint körüli mértékben drágulhat a 95-ös, de emelkedhet a gázolaj ára is.
Kubik Anna és Blaskó Péter Magyar sorstöredékek Trianon óta, borongós vallomások Adytól Csoóri Sándorig címmel tartanak irodalmi estet június 2-á, szombaton 18 órától, a Polgárok Háza dísztermében.
Az állami nyelvpolitika alapjairól szóló törvénytervezet csütörtöki vitája fajult el.
Az ifjúsági olimpiai bajnok Kapás Boglárka csütörtökön remekül felépített taktikával szerezte meg első felnőtt Európa-bajnoki aranyérmét.
Évente átlagosan tizenketten kóstolják meg a New York-i étterem tojáskülönlegességét.
Az egy éve indult mozgalom keretében a Blikk megválasztja és kitüntetni azokat, akik az ország nyilvánossága előtt kiemelkedőt alkottak és akiket példaképképnek lehet állítani a közvélemény elé. 5 kategória egyenként 5 jelöltje közül kerültek ki a győztesek. 10 napon keresztül szavaztak a Blikk és a Blikk.hu olvasói: összesen több, mint 25.000 szavazat érkezett.
Az év embere 2011 választáson az év művésze Eszenyi Enikő Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, a Vígszínház igazgatója lett. Számtalan mozi- és tévéfilmszerep mellett lemezek, könyv és önálló estek is fűződnek a nevéhez.
Az év médiaszemélyiségének Gundel Takács Gábort választották, aki az MTV műsorvezetője és sportriportere, 2011-ben egyebek közt a Maradj talpon! című vetélkedőt vitte sikerre.
Az év szakembere Zacher Gábor, a Péterfy Sándor utcai kórház klinikai toxikológiai osztályának vezető főorvosa lett. Gyakori és kedvelt szakértő a médiában, az egyik legismertebb orvos az országban.
Az év civil hőse Koleszár Balázs, a szenvedélyes motoros egy balesetben elvesztette a karját, azóta sorstársainak készít műkart. Találmánya révén már többen is újra motorra ülhettek.
A jövő reménysége pedig Máté Bence természetfotós lett. Az első magyar, aki elnyerte Az év természetfotósa címet a BBC Wildlife Magazin és a Londoni Természettudományi Múzeum pályázatán.
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
Több hegymászó meghalt a Mount Everesten
18 év börtön a pedofil sátánnak
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja a kérdéses szerződést
2 hozzászólás
Lázár csak ideiglenesen lép le, Orbán kölcsönkéri
1 hozzászólás
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja a kérdéses szerződést
13 hozzászólás
Első az ár, második a magyarság
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
5 hozzászólás
21 hozzászólás
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
4 hozzászólás
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás


Új hozzászólás