Keresés a hírek között

Impresszum E-mail küldése RSS
lakitelek.swf
vivat_huszar400x208.swf

Kult-Tud.

Megmenekült a székesegyház nagyböjti lepleNagyböjtben, hamvazószerda és nagyszombat között a katolikus templomokban egyszerű kialakítású, általában violaszínű lepellel takarják le a főoltárokat. Ennek előzménye a középkorban a nagyböjt 5. vasárnapja vagy feketevasárnap alkalmából a teljes szentélyt eltakaró lepel volt, melyre Krisztus szenvedésének ábrázolásait festették.

KIS-KUNSÁG

Adassék nékik tisztelet! Tanyatörvény készül, várhatóan 2012 tavaszán kerül az Országgyűlés elé. Éveken át tartó kutatások előzték meg, egyetemisták és főiskolások részvételével. A fiatalok közül többen maguk is tanyán akarnak letelepedni.

Gazdaság

Tízmilliárdokba került a bérkompenzációA Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. által kezelt többségi állami tulajdonú társaságoknál összesen 80 ezer munkavállalót érint a bérkompenzáció, amelynek költsége 2012-ben 22 milliárd forint.

Program

Felolvasó napWass Albert és más íróink műveiből tartanak felolvasó napot egyidőben szerte a Kárpát-hazában. Kiskunfélegyházán a Hattyú házban várják az érdeklődőket február 24-én, pénteken 18 órától február 25-én, szombaton 19 óráig.

Magazin

569 éve született Mátyás király569 évvel ezelőtt, 1443.február 23-án, Kolozsvárott született Mátyás király, Hunyadi János és Szilágyi Erzsébet fia. Nevezik Corvin Mátyásnak, az igazságos Mátyás királynak, hivatalosan I. Mátyásnak, de a köznyelv egyszerűen, mint Mátyás királyt emlegeti. Neve latinul és németül Mathias Corvinus. Aláírásában a Mathias Rex (Mátyás király) tűnik fel. Magyarországon 1458 és 1490 között uralkodott. 1469-től cseh (ellen-)király, 1486-tól Ausztria hercege.
Magazin
[Első oldal]« Előző oldal 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 Következő oldal » [Utolsó oldal]

569 éve született Mátyás király

569 évvel ezelőtt, 1443.február 23-án, Kolozsvárott született Mátyás király, Hunyadi János és Szilágyi Erzsébet fia. Nevezik Corvin Mátyásnak, az igazságos Mátyás királynak, hivatalosan I. Mátyásnak, de a köznyelv egyszerűen, mint Mátyás királyt emlegeti. Neve latinul és németül Mathias Corvinus. Aláírásában a Mathias Rex (Mátyás király) tűnik fel. Magyarországon 1458 és 1490 között uralkodott. 1469-től cseh (ellen-)király, 1486-tól Ausztria hercege.

Olvasás tovább!

Óvszert osztanak a riói karneválon

A szervezők nem a nemi betegségeket akarják megelőzni a hárommillió kiosztásra váró, ingyenes óvszerrel.

Olvasás tovább!

Gyógyszer készülhet a vörösborból

Amerikai kutatók felfedezték, hogyan fejti ki a vörösborban és más növényi alapú termékekben található reszveratrol jótékony egészségügyi hatását.

Olvasás tovább!

Nemzeti Vese Program

A veseelégtelenség kóros veseműködés, amikor a vesék képtelenek a mérgező anyagokat megfelelően eltávolítani a szervezetből. Veséink nagyon sokáig képesek elvégezni a feladatukat akkor is, ha már drasztikusan, visszafordíthatatlanul károsodtak. Amikor azonban bekövetkezik a teljes veseelégtelenség, akkor a mérgező salakanyagok koncentrációja megemelkedik a vérben, ezt a jelenséget urémiának hívják.

Olvasás tovább!

Mit tesz a szerelem az agyunkkal?

A boldog és boldogtalan szerelem "tüneteit" egyaránt agyunknak köszönhetjük - kutatások szerint függővé válunk szerelmünk tárgyától.

Olvasás tovább!

"Éccakára bégyühet a kutya"

Szívmelengető történet Székelyföldről. Az erdélyi Bodzaforduló polgármesterének rádiós nyilatkozata sokakat mosolyogtatott már meg internetes karrierje során, és néhányan talán az élethez való pozitív hozzáállás üzenetét is megkapták általa.

Olvasás tovább!

Csillag születik - Árpi bácsi 90

A Balatont Hummerrel átszelő elmebajnokok és a köztévé mémmé nemesedett riportere után itt az új Facebook-csillag: Árpi bácsi.

Olvasás tovább!

Repülő emberek New Yorkban

Repülő emberalakokat filmeztek múlt héten New Yorkban a Brooklyn híd körül.

Olvasás tovább!

Vizsgálat az Eurovíziós Dalfesztivál miatt

Egyeztetési eljárást kezdeményezett dr. Bodonovich Jenő média- és hírközlési biztos a több közszolgálati csatornán is látható A Dal – Eurovíziós dalválasztó műsor SMS-szavazása kapcsán.

Olvasás tovább!

Kiderült, kiknek veszélyes a Facebook

Egy friss kutatás szerint az önbizalomhiányban szenvedőknek nem használ a Facebook.

Olvasás tovább!

Igazi különlegességgel érkezett a Metropol

A magyar divatrajongók sem maradtak ki a Karl Lagerfeld nevével fémjelzett nemzetközi stílusversenyből, a Metropol napilapnak köszönhetően. A világ legnagyobb napilapja a Metro International - itthon Metropol - február 7-i szám globális vendégszerkesztője Karl Lagerfeld lesz.

Olvasás tovább!

Meglepő, mivel állt elő Zalatnay Cini

Filmet készít életéről Zalatnay Sarolta. Az énekesnő boldogan gondol vissza a múltjára, és bizakodva tekint a jövőbe. Azt állítja, nemrégiben új szerelmet jósoltak neki, amit hisz is, meg nem is.

Olvasás tovább!

Hóból épült szálloda

Most már bárki, aki az országban kinéz az ablakon, vagy kimegy az utcára rengeteg hóval fog találkozni. Ezen felbuzdulva elérkezettnek láttuk az időt, hogy megmutassuk milyen is az, amikor fenn a messzi északon, a lappföldi havasokban valaki szállodában akar megszállni.

Olvasás tovább!

Mobilnet és okostelefon: mindenkinek ez kell

A Telenor és a Free Association legfrissebb kutatása szerint továbbra is dinamikusan nő az okostelefonok iránti kereslet, sőt egyre többen és többet interneteznek a mobiljukon. A növekedés a fiatalabb generáció körében kiugró: a 20-29 évesek 40%-a, a 15-19 éveseknek pedig mintegy 66%-a használ okosmobilt.

Olvasás tovább!

Veszélyben a Barátok közt?

A válság elérte Magyarország legnépszerűbb szappanoperája, a Barátok közt csapatát is! Tizenhárom százalékos fizetéscsökkentéssel, a cafeteria megszűnésével és leépítésekkel kell szembenéznie a Berényi család, valamit barátaik és ellenségeik mindennapjairól szóló széria szereplőinek.

Olvasás tovább!

Változik a tehetségkutató zsűrije

Simon Cowell az amerikai X-Factor kvázi kudarcát (nem hozott kiemelkedően jó számokat, bár annak idején az American Idol sem) ráverte a zsűritagokra és a műsorvezetésre, és egy híján mindenkit kihajított a műsorból.

Olvasás tovább!

Útra kész az első magyar műhold

Február 9-én indul, az egyenlítő környékén található európai űrközpontból indul a Masat-1 - a startot élőben közvetíti az Európai Űrügynökség.

Olvasás tovább!

Vége a magyar sztárok luxusának?

Egyre több sztár árulja luxusingatlanát. A legtöbben a gazdasági válságra hivatkozva kénytelenek megválni a tucatnyi szobával és úszómedencével rendelkező otthonuktól. Az ingatlanosok szerint az ilyen villákat nagyon nehéz értékesíteni.

Olvasás tovább!

Milliókért mutogatta gyermekét a híresség

Míg Magyarországon tagadják, vagy legalábbis szemérmesen hallgatnak arról, milyen összegeket fizet egy-egy televízió vagy magazin a sztárbébik fotóiért, addig külföldön szinte mindig kiszivárognak a felvételekért fizetett árak.

Olvasás tovább!

Sláger lett az elektromos cigaretta

A dohányzásról szóló szigorítás után brutálisan megugrott az elektromos cigaretták után a kereslet. Van ahol várni kell a termékre.

Olvasás tovább!

Szivárvány a vízben

Ilyen a világ legszebb folyója.

Olvasás tovább!

Pénz nélkül maradhatnak a magyar színészek? Drámai helyzet

Színházi berkekben azt beszélik, hogy a prózai színészeknek jelentősen megcsappant a bevétele és felkérése az utóbbi időben. A zenés, illetve könnyebb darabokat játszó teátrumok helyzete állítólag valamivel jobb.

Olvasás tovább!

Anorexiával kezelik Demi Moore-t

Nemcsak függőségével és a rossz pszichológiai állapotával kezelik Demi Moore-t, hanem anorexiája miatt is.

Olvasás tovább!

A gyerekek nem tudják, milyen ízű a szilva?

Döbbenetes, de a 10-14 évesek felének fogalma sincs.Persze mondhatjuk, hogy a szilva egy rossz példa, hiszen az – különösen a gyerekek körében – különleges íze miatt amolyan „nemszeretem” gyümölcs. Csakhogy nem sokkal lenne jobb a helyzet akkor sem, ha az óvodás-kisiskolás korosztály körében a paprika, az uborka vagy a körte ízét próbálnánk felismertetni.

Olvasás tovább!

Ezrek vágynak a Csillag Születikbe

Tavaly a Csillag Születik komoly sikereket ért el, a televíziós márkák versenyében az X-Faktor és a ValóVilág után a harmadik legnépszerűbb volt a kereskedelmi korcsoport körében az RTL Klub közlése szerint. Így érthető, hogy sokan megirigyelték az elmúlt széria felfedezettjeinek sikereit, legyőzték bátortalanságukat és jelentkeztek az idei Csillag Születikbe; méghozzá minden eddiginél többen.

Olvasás tovább!

Verseny az Európai Ifjúsági Károly-díjért 2012

Az Európai Ifjúsági Károly-díjra 2012. február 13-ig lehet a pályázatokat benyújtani. A határidő hosszabbításával több fiatal jelentkezhet az immár negyedik alkalommal meghirdetett versenyre.

Olvasás tovább!

Az orosz kisborjak kabátban telelnek

Egy Urálon túli szarvasmarha telepen a mínusz tizenöt fok alatti hőmérséklet miatt kaptak meleg öltözetet a ridegen tartott állatok.

Olvasás tovább!

Egy elfeledett rostforrás

A táplálkozási szakemberek nagy hangsúly fektetnek arra, hogy mondjunk le a finomított, illetve túlságosan feldolgozott élelmiszerekről...

Olvasás tovább!

Családot bővít ifjú pasijával a negyvenes szexikon

Gyereket akar fiatal lovagjától Jennifer Lopez, pedig akár a táncos is lehetne a fia.

Olvasás tovább!

Súlyos beteg az RTL Klub sztárja

R.Kárpáti Pétert már a munkában is gátolta a betegsége, de az orvosok szerint van esély a gyógyulásra.

Olvasás tovább!

Milliók a Balatonért

Hatvanegy millió forintot költött fejlesztésekre az elmúlt két évben a Balatonfüredi Turisztikai Egyesület.Rádóczy Andrea, az egyesület elnöke a szervezet projektzáró rendezvényén elmondta: egyebek mellett továbbfejlesztették a Balatonfüred Kártyát, versenyképességi stratégiát, arculattervet, arculati kézikönyvet és védjegyrendszert dolgoztak ki – olvasható az MTI tudósításában.

Olvasás tovább!

5 káros mítosz az anyaságról

Számolj le azokkal a tévképzetekkel, amelyeket gyakran társítanak az anyasághoz, és akkor szabadon élvezheted a szülői örömöket!

Olvasás tovább!

A DM segít odafigyelni a részletekre

A hazai piacon egyedülálló újítással jelentkezett a Drogerie Markt, az üzletlánc nagyítóval szerelte fel a bevásárlókocsikat, így segítve a vásárlók dolgát. Az átállás 251 üzletet érint, ahol minden kocsira rákerül a termékek címkéinek olvasását megkönnyítő lencse.

Olvasás tovább!

Februárban újraindul a Megasztár

A TV2 közlése szerint február 10-től kerül újra képernyőre a Megasztár. Azt már korábban bejelentették, hogy a tehetségkutató két műsorvezetője Liptai Claudia és Till Attila lesz, azt azonban egyelőre nem tudni, hogyan áll majd össze a zsűri.

Olvasás tovább!

Kiderült, ki lehet az Év embere

Nyilvánosságra hozták A Blikk év embere 2011 jelöltjeit, már lehet szavazni az 5 kategória egyenként 5 jelöltjére. Az egy éve indult mozgalom keretében a Blikk megválasztja és kitüntetni azokat, akik az ország nyilvánossága előtt kiemelkedőt alkottak, és akiket példaképképnek lehet állítani a közvélemény elé.

Olvasás tovább!

Karcsúra itta és riszálta magát a Megasztár nyertese

A Megasztár alatt kezdett életmódváltásba Tolvai Reni, aki azóta is kínosan ügyel életmódjára. A munka és a közönség szeretete is doppingolja.

Olvasás tovább!

Az utazók 98%-a figyelmes személyzetet akar!

Mit akar az utazó? Mire vágyik akkor, amikor egy hétvégére, vagy hosszabb időre belföldre utazik? Minden szálloda ezt a kérdést kutatja, ha a vendégeit elégedettebbé szeretné tenni, és az egyszeri utazóból törzsvendéget szeretne csinálni. A Kisutazás.hu csapata ugyanezt a kérdést tette fel az utazóinak 2010 nyarán.

Olvasás tovább!

A Sziget a legjobb

A Szigetet választották Európa legjobb fesztiváljának, a rendezvény kapta meg a European Festival Awards fődíját. A nagyfesztiválok első helyezése mellett a Sziget bekerült még egy kategóriában a legjobb öt közé, mégpedig a zenészek szavazatai alapján.

Olvasás tovább!

Újabb vetélytársat kaphat a Facebook

Fotómegosztáson alapuló közösségi oldalt indít a Warner Bros., bár a debütálás pontos dátumát egyelőre nem tudni.

Olvasás tovább!

Liptaival érkezik a Megasztár

Liptai Claudia lesz Till Attila műsorvezető párja a Megasztár legújabb szériájában. A TV2 zenei tehetségkutatójának készítői számos meglepetést ígérnek a hamarosan a képernyőkre kerülő műsorban.

Olvasás tovább!

[Első oldal]« Előző oldal 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 Következő oldal » [Utolsó oldal]
0.416852