Bár mindkét lány nagyon megérdemelte a győzelmet, 2012-ben a 15 éves Radics Gigit választották az Év hangjának.
Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban kezdte mai Csongrád megyei programját Gao Jian, a Kínai Népköztársaság nagykövete. A diplomata a Konfuciusz Intézet létrehozásáról szóló megállapodás kapcsán látogatott a Dél-alföldi megyébe. Az emlékhelyen B. Nagy László kormánymegbízott kalauzolta, a találkozó végén pedig egy eredeti szegedi papuccsal ajándékozta meg a nagykövetasszonyt, akit lenyűgözött a park és a magyar hagyományok ápolása.
A kormánynak a következő két évben azon kell dolgoznia, hogy könnyítse az emberek életét.
A jövő héten 10 forint körüli mértékben drágulhat a 95-ös, de emelkedhet a gázolaj ára is.
Kubik Anna és Blaskó Péter Magyar sorstöredékek Trianon óta, borongós vallomások Adytól Csoóri Sándorig címmel tartanak irodalmi estet június 2-á, szombaton 18 órától, a Polgárok Háza dísztermében.
Az állami nyelvpolitika alapjairól szóló törvénytervezet csütörtöki vitája fajult el.
Az ifjúsági olimpiai bajnok Kapás Boglárka csütörtökön remekül felépített taktikával szerezte meg első felnőtt Európa-bajnoki aranyérmét.
Évente átlagosan tizenketten kóstolják meg a New York-i étterem tojáskülönlegességét.
A flickeres és az instagramos fotómegosztó oldalak egyre népszerűbbé kezdenek válni a fotósok és okostelefon-felhasználók körében, így itt az ideje, hogy valami felrázza ezt a piacot.
A Warner Bros. hisz abban, hogy ők is érvényesülni tudnak ezen a területen, így bejelentettek egy új közösségi média oldalt, a nem túl rövid nevű Out My Window-t.
Egyelőre nem sokat lehet tudni a szolgáltatásról, azonban az már most nyilvánvaló, hogy a Warner Bros. egy multiplatform elindítását tervezi. Az egyik kiindulási pont a szolgáltatás típusát illetően az, hogy egy olyan applikációt fognak megjelentetni, amelyet Personal Life Magazin appnak neveznek. Ez arra utal, hogy az Out My Window a személyes fotók bemutatását és az emlékek dokumentálását helyezi a középpontba stílusos formában – írta a socialtimes.hu.
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
Több hegymászó meghalt a Mount Everesten
18 év börtön a pedofil sátánnak
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja a kérdéses szerződést
2 hozzászólás
Lázár csak ideiglenesen lép le, Orbán kölcsönkéri
1 hozzászólás
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja a kérdéses szerződést
13 hozzászólás
Első az ár, második a magyarság
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
5 hozzászólás
21 hozzászólás
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
4 hozzászólás
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás


Új hozzászólás