Nagyböjtben, hamvazószerda és nagyszombat között a katolikus templomokban egyszerű kialakítású, általában violaszínű lepellel takarják le a főoltárokat. Ennek előzménye a középkorban a nagyböjt 5. vasárnapja vagy feketevasárnap alkalmából a teljes szentélyt eltakaró lepel volt, melyre Krisztus szenvedésének ábrázolásait festették.
Tanyatörvény készül, várhatóan 2012 tavaszán kerül az Országgyűlés elé. Éveken át tartó kutatások előzték meg, egyetemisták és főiskolások részvételével. A fiatalok közül többen maguk is tanyán akarnak letelepedni.
Várszegi Gyula, a BKV korábbi vezérigazgatója lesz a DBR Metró Projekt Igazgatóság új vezetője.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. által kezelt többségi állami tulajdonú társaságoknál összesen 80 ezer munkavállalót érint a bérkompenzáció, amelynek költsége 2012-ben 22 milliárd forint.
Wass Albert és más íróink műveiből tartanak felolvasó napot egyidőben szerte a Kárpát-hazában. Kiskunfélegyházán a Hattyú házban várják az érdeklődőket február 24-én, pénteken 18 órától február 25-én, szombaton 19 óráig.
Az Európai Bizottság várhatóan 0,3 százalékos visszaesésre rontja az idei évre vonatkozó növekedési előrejelzését.
A felnőtt női birkózó válogatott Svédországban, Klippan városában mérette meg magát február 18-19-én.
569 évvel ezelőtt, 1443.február 23-án, Kolozsvárott született Mátyás király, Hunyadi János és Szilágyi Erzsébet fia. Nevezik Corvin Mátyásnak, az igazságos Mátyás királynak, hivatalosan I. Mátyásnak, de a köznyelv egyszerűen, mint Mátyás királyt emlegeti. Neve latinul és németül Mathias Corvinus. Aláírásában a Mathias Rex (Mátyás király) tűnik fel. Magyarországon 1458 és 1490 között uralkodott. 1469-től cseh (ellen-)király, 1486-tól Ausztria hercege. 
Egy étrend-kiegészítő cég és a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége által közösen végzett felmérés tanúsága szerint a szilva ízét a gyerekek 50%-a nem ismeri fel, harmaduknak idegen a paprika íze, negyedük pedig a körte és az uborka ízét nem ismeri fel. Ezzel szemben a csokoládé, a csipsz vagy épp a hamburger íze szinte senkinek sem okozott problémát.
A dietetikusok és a táplálkozási szakértők egybehangzó véleménye szerint a kicsik nem táplálkoznak jól (a 6-10 évesek nagy többsége például minden második nap nassol valami édeset) és ez sokszor pont a szülőn múlik. Még akkor is, ha azt a szakértők is elismerik, hogy nehéz a gyereket a gyümölcsöspult irányába terelgetni, amikor éppen olyan édességet akar – amit egy másik gyerek azonnal megkap.
A járványszerűen terjedő elhízás miatt, ami egyre inkább érinti a fiatal generációt is, egyáltalán nem mindegy, mi kerül a pici gyomrokba. A szakértők aggódnak amiatt, hogy mivel a szülőknek nincs idejük elkészíteni az egészséges, könnyű menüt, főleg olyan ételeket esznek és etetnek meg gyerekükkel, amik legnagyobb előnye, hogy gyorsan elkészülnek. Ezek pedig csak a legritkább esetben egészségesek és csak alig-alig tartalmaznak valódi gyümölcsöket és zöldségeket.
Tovább drágulhatnak az üzemanyagok
A Kiskunfélegyházi Fidesz-KDNP képviselőcsoportjának sajtóközleménye
Meghalt az első külföldi haditudósító Szíriában
Az LMP is kifejtette álláspontját
Félegyházi diákokat köszöntött a pápa
Fegyelmi eljárás indult a városi kórház egy szerződésével kapcsolatban
133 hozzászólás
Újabb csontvázak dőlnek ki a szekrényből
3 hozzászólás
Újabb 2,16 milliárd forint panelpályázatokra
1 hozzászólás
Mit keres egy medve a Kossuth utcán?
2 hozzászólás
„Jézus Krisztus országában a szeretet a törvény! ”
1 hozzászólás
1 hozzászólás
Anorexiával kezelik Demi Moore-t
1 hozzászólás
A szemétszállításról panaszkodtak a legtöbben
10 hozzászólás
AKCS-EU Közös Parlamenti Közgyűlés megvitatja a demokratikus lázadásokat
1 hozzászólás
Aggasztó méreteket öltött hazánkban az iskolai agresszió
1 hozzászólás
1 hozzászólás


Új hozzászólás