Ilse Aigner fogyasztóvédelmi és mezőgazdasági miniszter és Klaus Wowereit, a német főváros főpolgármestere az évforduló alkalmából gratulált Fazekas Sándornak, és ágyas szilvapálinkával koccintottak a miniszterrel a kiállítás magyar pavilonjában. Németország Magyarország legfontosabb gazdasági partnere, az agráriumban is, ezért nagyon fontos a részvétel a berlini kiállításon – fejtette ki a megnyitó után a szakminiszter.
Hozzátette: a 85 éves múltra visszatekintő Zöld Hét a világ és Európa legtekintélyesebb szakmai találkozója, ahová a kiállítók az idén is rengeteg prémium termékkel jöttek el. A csaknem 200 négyzetméteres magyar pavilonban kiállító 16 cég kínálata alapján megállapítható, hogy „a magyar mezőgazdaság képes arra, hogy helytálljon a versenyben” – hangsúlyozta. A fórum a kapcsolatépítésre is kiváló alkalom, így Berlinben kétoldalú megbeszélést folytatott mások mellett brazil, svájci, kínai és orosz kollégájával, valamint José Graziano Da Silvával, az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezési Szervezete (FAO) új főigazgatójával. A miniszter részt vesz az úgynevezett berlini agrárminiszteri csúcstalálkozón, amelynek fő témája az élelmiszerellátás biztonsága. A január 29-ig tartó nemzetközi Zöld Héten csaknem 60 országból összesen 1.600 kiállító mutatja be termékeit. A vásárra 400 ezer látogatót várnak.

A csontokból készített fuvolákat Németország déli részén, a Sváb-Alpok egyik barlangjában tártak fel az Oxfordi és Tübingeni Egyetem kutatói.
Bács-Kiskun megye közútjain az elmúlt 24 órában két halálos és három könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset történt, továbbá három esetben került sor ittas vezetővel szemben rendőri intézkedésre - tudtuk meg Szabó Anitától, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletesétől.
Szentmiséket, istentiszteleteket tartanak ma országszerte; az egyházi vezetők Budapesten, Esztergomban és Debrecenben ünnepi liturgia keretében emlékeznek meg a Szentlélek eljöveteléről.
A jövő héten 10 forint körüli mértékben drágulhat a 95-ös, de emelkedhet a gázolaj ára is.
Kubik Anna és Blaskó Péter Magyar sorstöredékek Trianon óta, borongós vallomások Adytól Csoóri Sándorig címmel tartanak irodalmi estet június 2-á, szombaton 18 órától, a Polgárok Háza dísztermében.
"Pünkösd azt üzeni, a mi népünk is kiválasztott nép, van helyünk a nap alatt" - hangsúlyozta csíksomlyói prédikációjában Tempfli Imre, a szentmise szónoka.
Lengyelország és Ukrajna sok milliárdot ruházott be az infrastruktúrába, részben uniós pénzből.
Évente átlagosan tizenketten kóstolják meg a New York-i étterem tojáskülönlegességét.



Szóljon hozzá!



Új hozzászólás