Keresés a hírek között

Impresszum E-mail küldése RSS
lakitelek.swf
vivat_huszar400x208.swf

Kult-Tud.

Megmenekült a székesegyház nagyböjti lepleNagyböjtben, hamvazószerda és nagyszombat között a katolikus templomokban egyszerű kialakítású, általában violaszínű lepellel takarják le a főoltárokat. Ennek előzménye a középkorban a nagyböjt 5. vasárnapja vagy feketevasárnap alkalmából a teljes szentélyt eltakaró lepel volt, melyre Krisztus szenvedésének ábrázolásait festették.

KIS-KUNSÁG

Adassék nékik tisztelet! Tanyatörvény készül, várhatóan 2012 tavaszán kerül az Országgyűlés elé. Éveken át tartó kutatások előzték meg, egyetemisták és főiskolások részvételével. A fiatalok közül többen maguk is tanyán akarnak letelepedni.

Gazdaság

Tízmilliárdokba került a bérkompenzációA Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. által kezelt többségi állami tulajdonú társaságoknál összesen 80 ezer munkavállalót érint a bérkompenzáció, amelynek költsége 2012-ben 22 milliárd forint.

Program

Felolvasó napWass Albert és más íróink műveiből tartanak felolvasó napot egyidőben szerte a Kárpát-hazában. Kiskunfélegyházán a Hattyú házban várják az érdeklődőket február 24-én, pénteken 18 órától február 25-én, szombaton 19 óráig.

Magazin

569 éve született Mátyás király + Video569 évvel ezelőtt, 1443.február 23-án, Kolozsvárott született Mátyás király, Hunyadi János és Szilágyi Erzsébet fia. Nevezik Corvin Mátyásnak, az igazságos Mátyás királynak, hivatalosan I. Mátyásnak, de a köznyelv egyszerűen, mint Mátyás királyt emlegeti. Neve latinul és németül Mathias Corvinus. Aláírásában a Mathias Rex (Mátyás király) tűnik fel. Magyarországon 1458 és 1490 között uralkodott. 1469-től cseh (ellen-)király, 1486-tól Ausztria hercege.

210 igazgatónak mondanak fel az érettségik előtt

Rövid link: http://kis-kunsag.hu/hun/s_!news/i__14/i__22705 | Feltöltés időpontja: 2012. január 26. 08:25 | MTI
Márciusban megszűnik azoknak az igazgatóknak a megbízatása, akik a megyei önkormányzatoktól az államhoz átkerülő középiskolákat vezetik, helyükre új pályázatot írnak ki.

Most zajlik az iskolák átadás-átvétele, amely komoly terhet ró az iskola gazdasági vezetésére. Jelentős adminisztrációval jár az előkészület a felvételikre, az érettségikre vagy a szakmai vizsgákra, nagyon nem szerencsés, ha ilyenkor még a vezetői megbízatások is megszűnnek, ez komoly zavarokat okozhat az iskolák működésében - mondta az Indexnek Galló Istvánné a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke.

A szakszervezet január 3-án megkereste Réthelyi Miklós szakminisztert, hogy vonja vissza a pályázatokat és egyeztessenek a kérdésről. Választ nem kaptak, majd január 20-án a Közoktatási Érdekegyeztető Tanács ülésén Gloviczky Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár már azt közölte, hogy kiírták a vezetői pályázatokat, amelyeket 30 napon belül kell benyújtani.

"A miniszter az új rendszer tisztasága érdekében úgy döntött, hogy a kormányhivatalok egységesen kiírják az intézményvezetői pályázatokat. Döntésével éppen azokat, a többnyire politikai indíttatású támadásokat kívánta elkerülni, amelyek azt sugallják, hogy egy-egy intézményvezető megbízásának meghosszabbítása vagy visszavonása mögött a szakmai szempontokon kívül bármiféle megkérdőjelezhető szándék áll" – indokolta a döntést Glovicky Zoltán az Indexnek. A helyettes államtitkár szerint az érettségivel és a felvételivel járó feladatok az előző évhez képest nem változtak, végrehajtásuk rutinszerűen zajlik az iskolákban, a pályáztatás ezért nem okoz majd kaotikus állapotokat.

Az iskolaigazgatók kinevezéséről eddig a képviselőtestületek vagy a megyei közgyűlések döntöttek, de most megváltozik az eljárás. A pályázatokat a kormányhivatalok bírálják el, de a hírportál úgy tudja, kikérik a tantestület, a diákönkormányzat és a szülői munkaközösség véleményét is. Az igazgató személyére a kormányhivatal tesz majd javaslatot, amelyet az intézményvezetőket kinevező miniszternek jogában áll mérlegelni, elfogadni vagy elutasítani.

Megosztás:  Szóljon hozzá!

Új hozzászólás

Név: E-mail:

Adja meg a lenti mezőben az ellenőrző kódot

(kisbetű/nagybetű érzékeny)


0.290923