A csontokból készített fuvolákat Németország déli részén, a Sváb-Alpok egyik barlangjában tártak fel az Oxfordi és Tübingeni Egyetem kutatói.
Bács-Kiskun megye közútjain az elmúlt 24 órában két halálos és három könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset történt, továbbá három esetben került sor ittas vezetővel szemben rendőri intézkedésre - tudtuk meg Szabó Anitától, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletesétől.
Szentmiséket, istentiszteleteket tartanak ma országszerte; az egyházi vezetők Budapesten, Esztergomban és Debrecenben ünnepi liturgia keretében emlékeznek meg a Szentlélek eljöveteléről.
A jövő héten 10 forint körüli mértékben drágulhat a 95-ös, de emelkedhet a gázolaj ára is.
Kubik Anna és Blaskó Péter Magyar sorstöredékek Trianon óta, borongós vallomások Adytól Csoóri Sándorig címmel tartanak irodalmi estet június 2-á, szombaton 18 órától, a Polgárok Háza dísztermében.
"Pünkösd azt üzeni, a mi népünk is kiválasztott nép, van helyünk a nap alatt" - hangsúlyozta csíksomlyói prédikációjában Tempfli Imre, a szentmise szónoka.
Lengyelország és Ukrajna sok milliárdot ruházott be az infrastruktúrába, részben uniós pénzből.
Évente átlagosan tizenketten kóstolják meg a New York-i étterem tojáskülönlegességét.
A magyarok szombaton a németekkel találkoznak 15 órakor. Eredmény, B csoport, 2. forduló: Spanyolország-Magyarország 13-10 (3-3, 3-2, 5-2, 2-3). A magyar góldobók: Drávucz, Kisteleki D. 3-3, Takács 2, Valkai, Keszthelyi 1-1.
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
Több hegymászó meghalt a Mount Everesten
18 év börtön a pedofil sátánnak
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja a kérdéses szerződést
2 hozzászólás
Lázár csak ideiglenesen lép le, Orbán kölcsönkéri
1 hozzászólás
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja a kérdéses szerződést
13 hozzászólás
Első az ár, második a magyarság
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
5 hozzászólás
21 hozzászólás
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
4 hozzászólás
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás

