Bár mindkét lány nagyon megérdemelte a győzelmet, 2012-ben a 15 éves Radics Gigit választották az Év hangjának.
Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban kezdte mai Csongrád megyei programját Gao Jian, a Kínai Népköztársaság nagykövete. A diplomata a Konfuciusz Intézet létrehozásáról szóló megállapodás kapcsán látogatott a Dél-alföldi megyébe. Az emlékhelyen B. Nagy László kormánymegbízott kalauzolta, a találkozó végén pedig egy eredeti szegedi papuccsal ajándékozta meg a nagykövetasszonyt, akit lenyűgözött a park és a magyar hagyományok ápolása.
A kormánynak a következő két évben azon kell dolgoznia, hogy könnyítse az emberek életét.
A jövő héten 10 forint körüli mértékben drágulhat a 95-ös, de emelkedhet a gázolaj ára is.
Kubik Anna és Blaskó Péter Magyar sorstöredékek Trianon óta, borongós vallomások Adytól Csoóri Sándorig címmel tartanak irodalmi estet június 2-á, szombaton 18 órától, a Polgárok Háza dísztermében.
Az állami nyelvpolitika alapjairól szóló törvénytervezet csütörtöki vitája fajult el.
Az ifjúsági olimpiai bajnok Kapás Boglárka csütörtökön remekül felépített taktikával szerezte meg első felnőtt Európa-bajnoki aranyérmét.
Évente átlagosan tizenketten kóstolják meg a New York-i étterem tojáskülönlegességét.
A katalán Sport értesülései szerint José Mourinho, a Real Madrid trénere szezon végén elhagyja a Santiago Bernabéut. Siro Lopez újságíró szerint a portugál már az időpontról is határozott, ami 2012. június 30. A döntésről tudomást szerző Lopez azt állítja, hogy az edzőnek elege lett a várakozásból és a média nyomásából, ami elsősorban az FC Barcelona csapatával való rivalizálás miatt nehezedik rá és csapatára. Másrészt több meghatározó játékossal (Iker Casillas, Sergio Ramos) elhidegült a viszonya.
José Mourinho távozásáról már nem sokkal 2010-es érkezése után elkezdtek pletykálni, ami az akkori sportigazgatóval, az argentin Jorge Valdanóval kirobbant elhúzódó konfliktusának volt köszönhető. A Real Madrid elnökével, Florentino Pérezzel való jó kapcsolatának köszönhetően azonban azt a különcsatát megnyerte.
Mostanra a helyzet úja kiélesedett, a trénert már saját szurkolói is kifütyülték az Athletic Bilbao elleni győztes meccs utolsó perceiben. „Tény, nem születtem Madrid-drukkernek, de profi vagyok” – kommentálta higgadtan Mourinho az esetet, amelyhez hasonló egyik korábbi klubjánál (FC Porto, Chelsea FC, Internazionale) sem történt vele – írta a hvg.hu.
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
Több hegymászó meghalt a Mount Everesten
18 év börtön a pedofil sátánnak
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja a kérdéses szerződést
2 hozzászólás
Lázár csak ideiglenesen lép le, Orbán kölcsönkéri
1 hozzászólás
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja a kérdéses szerződést
13 hozzászólás
Első az ár, második a magyarság
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
5 hozzászólás
21 hozzászólás
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
4 hozzászólás
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás


Új hozzászólás