Színvonalas kiállítással, tárogató hangversennyel, emléküléssel tiszteleg Kecskemét a száz esztendeje elhunyt Kada Elek polgármester emléke előtt.
A Kecskeméti Főiskola GAMF Karán európai versenyeken is sikeres repülő-, hajó-, autó- és vasúti modelleket tekinthetnek meg az érdeklődők.
Magyarországon ritkák a komolyabb pusztítással járó földrengések, a magyar mentőkutyák világviszonylatban mégis a legjobbak közé tartoznak. Külföldre ma már ritkán jutnak el, de itthon évente több tucat bevetésen vesznek részt, és a nemzetközi versenyeken is kiválóan teljesítenek.
Heteken belül elkészül, így legkésőbb az őszi ülésszakban a parlament elé kerülhet a zöldség-gyümölcs ágazati stratégia, amelynek egyik fontos célkitűzése 1 millió tonnával emelni a magyar zöldségtermesztés éves mennyiségét – mondta az agrárgazdaságért felelős államtitkár kedden, Kecskeméten.
A Jobbik Ifjúsági Tagozata hagyományteremtő céllal meghirdette az I. Országos Szemétszedési Akciót,
Petr Necas bejelentette, hogy hétfőn lemond kormányfői és pártelnöki tisztségéről.
2013. június 16-án rendezték meg Hódmezővásárhelyen az I. Gyarmati kupa úszóversenyt, ahol 28 egyesület 404 versenyzője összesen 1345 alkalommal állt rajthoz.
Liptai Claudia neve jól cseng a szakmában, nők ezrei kíváncsiak a sztár mindennapi életére, szokásaira. A színész-műsorvezető erre alapozná márkanevét.
Kedden két számban érhetünk oda érmes helyre. A 2006-os Európa-bajnok Lőrincz Tamás a kötöttfogású birkózók 66 kilós kategóriájában az érmesesélyesek között van. Első meccsén a fiatal német, Frank Stabler ellen küzd, erős győzelmi eséllyel.
A női vízilabda-válogott az elődöntőben a spanyolokkal találkozik, ha nyernek Merész András lányai, döntősök és legrosszabb esetben másodikok. A hispánok a csoportkörben két góllal legyőzték Drávucz Ritáékat, de a magyar lányok az oroszok elleni negyeddöntős siker és az ott mutatott forma alapján vissza tudnak vágni.
Az Eton-tavon sűrűsődnek az események, három középfutamban is érdekeltek leszünk, hajóba ül a Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Paumann Dániel alkotta férfi-kajaknégyes, Kozák Danuta a női kajak egyesek között versenyez, és megmutatja magát a pekingi címvédő Janics-Douchev Natasa, Kovács Katalin kettős is.
Az atlétikai selejtezőkben két 110 gátas magyar, Kiss Dániel és Baji Balázs indul, illetve Juhász Vanda próbálkozik a női gerelyhajítók között. Egyetlen londoni súlyemelőnk, Nagy Péter (+105 kg) a B döntőben áll pódiumra.
| Az olimpia műsora, augusztus 7., kedd: |
|
21 számban számban osztanak érmet
KAJAK-KENU (Eton Dorney Buckinghamshire)
ATLÉTIKA (Olimpiai Stadion)
BIRKÓZÁS (ExCeL)
VÍZILABDA (Vízilabdacsarnok)
SÚLYEMELÉS (ExCeL)
GYEPLABDA (Riverbank Aréna)
LOVASSPORT (Greenwich Park)
KERÉKPÁR (Pályakerékpáros csarnok)
MŰUGRÁS (Vizesközpont)
KÉZILABDA (Copper Box)
ASZTALITENISZ (ExCeL)
TRIATLON (Hyde Park)
VITORLÁZÁS (Weymouth és Portland, Dorset)
RÖPLABDA (Earls Court)
KOSÁRLABDA (Kosárlabdacsarnok)
TORNA (North Greenwich csarnok)
MŰÚSZÁS (Vizesközpont)
STRANDRÖPLABDA (A királyi lovastestőrség laktanyája - Horse Guards Parade)
LABDARÚGÁS (London, Manchester)
ÖKÖLVÍVÁS (ExCeL) |
Megalakult a Kiskunfélegyházi Értéktár Bizottság
Róna Kincse lett a félegyházi gyógyfürdő
Múzeumok éjszakája - öt helyszínen
Egymilliárd forintos beruházás, 50 új munkahely Kiskunfélegyházán
8 hozzászólás
Megalakult a Kiskunfélegyházi Értéktár Bizottság
5 hozzászólás
3 hozzászólás
1 hozzászólás
2 hozzászólás
4 hozzászólás
Vállalkozói hitelről esik szó a KGME következő rendezvényén
11 hozzászólás
Új hozzászólás