Bár mindkét lány nagyon megérdemelte a győzelmet, 2012-ben a 15 éves Radics Gigit választották az Év hangjának.
Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban kezdte mai Csongrád megyei programját Gao Jian, a Kínai Népköztársaság nagykövete. A diplomata a Konfuciusz Intézet létrehozásáról szóló megállapodás kapcsán látogatott a Dél-alföldi megyébe. Az emlékhelyen B. Nagy László kormánymegbízott kalauzolta, a találkozó végén pedig egy eredeti szegedi papuccsal ajándékozta meg a nagykövetasszonyt, akit lenyűgözött a park és a magyar hagyományok ápolása.
A kormánynak a következő két évben azon kell dolgoznia, hogy könnyítse az emberek életét.
A jövő héten 10 forint körüli mértékben drágulhat a 95-ös, de emelkedhet a gázolaj ára is.
Kubik Anna és Blaskó Péter Magyar sorstöredékek Trianon óta, borongós vallomások Adytól Csoóri Sándorig címmel tartanak irodalmi estet június 2-á, szombaton 18 órától, a Polgárok Háza dísztermében.
Az állami nyelvpolitika alapjairól szóló törvénytervezet csütörtöki vitája fajult el.
Az ifjúsági olimpiai bajnok Kapás Boglárka csütörtökön remekül felépített taktikával szerezte meg első felnőtt Európa-bajnoki aranyérmét.
Évente átlagosan tizenketten kóstolják meg a New York-i étterem tojáskülönlegességét.
A Kanada ellen aratott pénteki, ötgólos győzelem után ezúttal a világbajnok, de a Volvo Kupát a németek elleni vereséggel nyitó olasz válogatott volt Kemény Dénes csapatának ellenfele Székesfehérváron.
Az első ráúszásnál az olaszok hozták el a labdát, de nem tudták megszerezni a vezetést, míg a másik oldalon Steinmetz Ádám kihasználta a ziccert, így előnybe kerültek a mieink.
Baksa László jól őrizte a hazai kaput, Varga Dénes találatával pedig már 2-0 volt az állás. Az első negyed vége előtt aztán az olasz időkérést követően betaláltak a vendégek is.
A folytatásban Madaras Norbert használt ki egy fórt, majd Kiss Gergely alakította 4-1-re az eredményt, de az olaszok visszakapaszkodtak egy gólra. Az egyenlítésre azonban nem futotta a vendégeknek, Hosnyánszky Norbert, majd Steinmetz Ádám talált be.
A nagyszünetben 6-4 volt az állás, miután Figari kihasznált egy emberelőnyt.
A harmadik ráúszást is az olaszok nyerték, de gólt ekkor sem szereztek, míg Varga Dénes büntetőből lőtt gólt. Innentől azonban egy időre megállt a magyar csapat tudománya, még a fórokat sem tudtuk kihasználni, miközben az olaszok ledolgozták a háromgólos különbséget, és kiegyenlítettek (7-7).
A hazai gólcsendet Varga Dénes törte meg, miután rendkívül éles szögből talált a kapuba. Szécsi Zoltán érkezett a magyar kapuba, de Gallót ő sem tudta megakadályozni az újabb egyenlítésben. Varga Dániel találatának köszönhetően végül mégis előnyből vághattunk neki az utolsó negyednek.
Kiss Gergely ötméteresét védte Pastorino, de Szécsi is hárította a vendégek próbálkozását. Hosnyánszky ezután emberfórból lőtt gólt, majd Kiss Gergely ejtette át a vendégek kapusát.
A hátralévő időben már egyik csapat sem jutott el gólig, a magyar válogatott így 11-8-ra diadalmaskodott, és második meccsét is megnyerte a Volvo Kupán.
A nap másik mérkőzésén a németek is megszerezték második győzelmüket, miután 12-8-ra verték Kanada együttesét. Vasárnap a német válogatott lesz a mieink ellenfele.
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
Több hegymászó meghalt a Mount Everesten
18 év börtön a pedofil sátánnak
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja a kérdéses szerződést
2 hozzászólás
Lázár csak ideiglenesen lép le, Orbán kölcsönkéri
1 hozzászólás
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja a kérdéses szerződést
13 hozzászólás
Első az ár, második a magyarság
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
5 hozzászólás
21 hozzászólás
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
4 hozzászólás
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás


Új hozzászólás