Bár mindkét lány nagyon megérdemelte a győzelmet, 2012-ben a 15 éves Radics Gigit választották az Év hangjának.
Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban kezdte mai Csongrád megyei programját Gao Jian, a Kínai Népköztársaság nagykövete. A diplomata a Konfuciusz Intézet létrehozásáról szóló megállapodás kapcsán látogatott a Dél-alföldi megyébe. Az emlékhelyen B. Nagy László kormánymegbízott kalauzolta, a találkozó végén pedig egy eredeti szegedi papuccsal ajándékozta meg a nagykövetasszonyt, akit lenyűgözött a park és a magyar hagyományok ápolása.
A kormánynak a következő két évben azon kell dolgoznia, hogy könnyítse az emberek életét.
A jövő héten 10 forint körüli mértékben drágulhat a 95-ös, de emelkedhet a gázolaj ára is.
Kubik Anna és Blaskó Péter Magyar sorstöredékek Trianon óta, borongós vallomások Adytól Csoóri Sándorig címmel tartanak irodalmi estet június 2-á, szombaton 18 órától, a Polgárok Háza dísztermében.
Az állami nyelvpolitika alapjairól szóló törvénytervezet csütörtöki vitája fajult el.
Az ifjúsági olimpiai bajnok Kapás Boglárka csütörtökön remekül felépített taktikával szerezte meg első felnőtt Európa-bajnoki aranyérmét.
Évente átlagosan tizenketten kóstolják meg a New York-i étterem tojáskülönlegességét.Fotó: Barna-Pap Rozi
Fotó: Barna-Pap Rozi
Fotó: Barna-Pap Rozi
Fotó: Barna-Pap Rozi
Fotó: Barna-Pap Rozi
Fotó: Barna-Pap Rozi
Fotó: Barna-Pap Rozi
Fotó: Barna-Pap Rozi
Aki megnézi a kiállítást, már nagyon sok mindent megtudhat az általad alkotott világról, mégis arra kérlek, néhány szóban mutatkozz be a Kis-kunság olvasóinak.
Jelenleg Gödön élek a családommal. Az Iparművészeti Egyetemen végeztem a 90-es évek elején. Miután lediplomáztam, reklámgrafikával kezdtem foglalkozni. Később a férjemmel nyitottunk egy saját grafikai stúdiót, így egy kicsit függetlenebbé váltam. Ebben az időben többnyire alkalmazott grafikákkal foglalkoztam, reklámplakátokat és hasonló kiadványokat készítettem. Egy idő után azt éreztem, hogy mind jobban hiányzik a rajzolás. Attól a ponttól kezdve inkább üdvözlőlapokat és személyesebb alkotásokat készítettem. Később kapcsolatba kerültem kiadókkal és így kezdtem foglalkozni az illusztrációkkal.
Minden alkotó életében vannak olyan emberek, akik nagyobb hatással vannak rá, mint a többiek. Neked voltak, illetve vannak különösen inspiráló személyiségek?
Mindenképpen nagy hatással voltak rám a kolléganőim Szegedi Katalin és Kállai Nagy Krisztina. Emellett a nagy elődők, Réber László, Reich Károly és munkássága is inspirált.
Mély nyomokat hagyott bennem az is, hogy jártam Bolognában, amit a világban a gyermekkönyv-piac fellegváraként ismernek, és részt vettem számos gyermekkönyv-illusztációs kiállításon.
Hogyan ismerted meg a Miklya házaspárt? Hogyan telt az alkotófolyamat?
A kiadó segítségével találtunk egymásra. Számomra ez volt az első alkalom, hogy így illusztrálhattam mesekönyvet.
Nagyon jó volt együtt dolgozni velük, hiszen egészen pontosan körül vannak írva a figurák karakterei és a történet is, így nem volt nehéz dolgom. Nem kötötték meg a kezem, a saját elképzeléseim alapján alkottam meg őket.
Látható a kiállításon, hogy a képek rendhagyó technikával készültek. Mit lehet tudni a részletekről?
Ez egy viszonylag hosszú munkafolyamat. Először vázlatot kell készíteni, megtervezni a figurák arculatát. Ezután egy úgynevezett skicc pausz papírt festek le, megszárítom, bekasírozom, majd újra lefestem. Ha megszáradt, utána jön a kihívás, hiszen ezeket a festett papírokat kell egybeépíteni. Ha elkészült a térbeli kép, egy fotós barátunk segítségével digitális képeket készítettünk róluk és így kerülnek a mesekönyvbe.
Min dolgozol most és vannak-e terveid a jövőre nézve?
Szeretnénk elkészíteni a Zoknimanó második kötetét, amely várhatóan egy iskolás történet lesz. Emelett folyamatosan dolgozom a Manó könyveken is.
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
Több hegymászó meghalt a Mount Everesten
18 év börtön a pedofil sátánnak
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja a kérdéses szerződést
2 hozzászólás
Lázár csak ideiglenesen lép le, Orbán kölcsönkéri
1 hozzászólás
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja a kérdéses szerződést
13 hozzászólás
Első az ár, második a magyarság
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
5 hozzászólás
21 hozzászólás
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
4 hozzászólás
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás


Új hozzászólás