Bár mindkét lány nagyon megérdemelte a győzelmet, 2012-ben a 15 éves Radics Gigit választották az Év hangjának.
Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban kezdte mai Csongrád megyei programját Gao Jian, a Kínai Népköztársaság nagykövete. A diplomata a Konfuciusz Intézet létrehozásáról szóló megállapodás kapcsán látogatott a Dél-alföldi megyébe. Az emlékhelyen B. Nagy László kormánymegbízott kalauzolta, a találkozó végén pedig egy eredeti szegedi papuccsal ajándékozta meg a nagykövetasszonyt, akit lenyűgözött a park és a magyar hagyományok ápolása.
A kormánynak a következő két évben azon kell dolgoznia, hogy könnyítse az emberek életét.
A jövő héten 10 forint körüli mértékben drágulhat a 95-ös, de emelkedhet a gázolaj ára is.
Kubik Anna és Blaskó Péter Magyar sorstöredékek Trianon óta, borongós vallomások Adytól Csoóri Sándorig címmel tartanak irodalmi estet június 2-á, szombaton 18 órától, a Polgárok Háza dísztermében.
Az állami nyelvpolitika alapjairól szóló törvénytervezet csütörtöki vitája fajult el.
Az ifjúsági olimpiai bajnok Kapás Boglárka csütörtökön remekül felépített taktikával szerezte meg első felnőtt Európa-bajnoki aranyérmét.
Évente átlagosan tizenketten kóstolják meg a New York-i étterem tojáskülönlegességét.
- Apukád nem volt rád mérges, amikor megtudta, hogy csehszlovák roma-protokollzenésznek adtad el egy bulvárlapban?
- Szüleimnek nagyon tetszett a cikk, csak azt hiányolták, hogy nem egyeztettem az ikertestvéremmel az egész témáról. (nincs ikertestvére, csak a Bestnek mondta azt, hogy van - a szerk.) Én nem szerettem volna eredetileg nyilatkozni, de az újságíró hölgy nagyon arrogáns volt, mindenáron sok érdekes információt akart hallani. Én pedig együttvéve sok érdekeset mondtam arra gondolva, hogy maga dönt majd a cikkem és személyem megtagadása mellett. Bárkinek rengeteg kérdése merült volna fel, és akkor azonnal kiderült volna, hogy összehordtam minden hülyeséget, de kérdezőm gépiesen leírt, majd leközölt mindent.
- Gondolom, ért némi támadás a Best-magazinos médiahekked után. Melyik volt a legviccesebb?
- Sajnos az olvasók egy része túlságosan komolyan veszi a bulvár médiát is és nem hajlandó belegondolni, hogy rendszeresen félrevezetik és fiktív sztorikkal bombázzák. Amikor pedig megtudja, hogy nem minden úgy van ahogy eddig elhitették vele, akkor megsértődik. Természetesen sok támadás ért, és többen próbáltak rászedni valamilyen trükkel. Felhívott pl. a CNN Budapest egyik tudósítója, de neki rögtön mondtam, hogy CNN Budapest nem létezik. Kiderült, hogy tényleg nem.
- Itthon, hogyan fogadták a hírt?
- Legtöbben jót nevettek, néhányan viszont értetlenül fogadták, hogy ezt miért csináltam. Nem akartam semmit a cikkel, és nem érdekelt, hogy milyen eredménye lehet. Végül is elégedett vagyok, mert még egyszer leközölték a teljes fotómat, ami mellé a főszerkesztő írt egy nevetséges kritikát. Nincsen semmi problémám az egésszel, nekem ez csak jót tett.
- Ugye Félegyházán te állsz majd a színpadra és nem az ikertestvéred?
- Hacsak Kovács András Péter nem az ikertesóm.
- Hogyan kerültél be a Dumaszínházba és milyen volt az első fellépésed?
- Négy éve láttam a Showderben Kőhalmi Zoltánt, majd volt szerencsém hamarosan élőben is megnézni. Akkor megtudtam, hogy szívesen látják az önjelölteket, bárki kipróbálhatja magát a színpadon valódi közönség előtt. Bennem hosszú ideje rengeteg mondanivaló feszült, úgyhogy mentem. Az első fellépés nagyon jól sikerült, fél óráig beszéltem, vicces volt és nevettek. A második még jobban sikerült, majd jött néhány rettenetesen gyenge műsor taps és nevetés nélkül.
- Melyik szereplésed volt számodra a legemlékezetesebb?
- A nagy tömeg előtt sikeresen összehozott estékre szívesen emlékszem, és szerencsére sok ilyen volt már. A környezet persze különlegessé teheti az adott alkalmat. Tavaly nyáron Komáromban léptünk fel az erődben, nagyon sokan a mi műsorunkra érkeztek meg, és nyitottan szeretettel hallgattak, folyamatosan tapsoltak és sokan sírtak a nevetéstől. Után pedig volt szerencsém végighallgatni két jó koncertet is. Az fantasztikus érzés amikor állok a színpadon és tudom, hogy abban a pillanatban a néző nem a gázszámlára és a 13. havi fizetésére gondol, hanem jól szórakozik.
- Kisgyermekes apa vagy. Több időd jut a családodra, mint egy átlagos (jó) munkahellyel bíró embernek?
- Mindenképpen több időm van, hiszen reggel még a kislányommal tudok lenni, amikor más már a munkahelyére igyekszik. Nem biztos, hogy több a szabadidőm, de mindenképpen szabadabban osztom be. Viszont gyakran állok a színpadon este 7 és 11 között, amikor mások a vacsorát készítik, vagy már alszanak.
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
Több hegymászó meghalt a Mount Everesten
18 év börtön a pedofil sátánnak
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja a kérdéses szerződést
2 hozzászólás
Lázár csak ideiglenesen lép le, Orbán kölcsönkéri
1 hozzászólás
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja a kérdéses szerződést
13 hozzászólás
Első az ár, második a magyarság
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
5 hozzászólás
21 hozzászólás
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
4 hozzászólás
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás


Hozzászólások
Új hozzászólás