Összecsukható, könnyű elektromos robogó, intelligens rendszer az otthoni energiatakarékossághoz, innovatív sütemények és tudományos élménysziget – bemutatkozik a kreativitásunk.
A tejesdobozok és ásványvizes flakonok mellett mostantól kenyércsomagoláson is feltüntetik eltűnt gyermekek fotóit és adatait, emellett közösségimédia-alkalmazás is indul az érintettek felkutatására.
A tervek szerint két hullámban 198, nyolcórás állásnak megfelelő munkahely szűnik meg az EDF Démásznál.
Május 25-én 15 órakor kezdődik a kiskun hagyományőrzéshez kapcsolódó Kiskunkapitány napja – Sokadalom a Kiskun kerület egykori székházában.
Az előrejelzések szerint pénteken nemcsak a magasabban fekvő helyeken, hanem a völgyekben is lehet hóra számítani. Ausztriában akár 20-60 centiméternyi hó is hullhat.
Tapasztalt halasi íjászok úgy döntöttek nem kóborolnak tovább és egyesületté alakulnak. Ennek örömére megszervezték első versenyüket Halasi Napsólyom Íjászok név alatt.
Megszületett Magyarország első és egyetlen űrturizmussal foglalkozó weboldala, amely az űrbe vágyó turista minden gyakorlati kérdésére választ ad.
Megszületett Magyarország első és egyetlen űrturizmussal foglalkozó weboldala, amely az űrbe vágyó turista minden gyakorlati kérdésére választ ad.
Szülési fájdalmak gyötörtek két férfit az Egyesült Államokban: a vajúdás érzését mesterségesen keltették bennük fájdalomszimulátorral, hasfalukra rögzített elektródák révén.

A földkerekség legnagyobb modellautóját fejlesztették ki Hódmezővásárhelyen. A Mammuth Works két méter hosszú robbanómotoros autója iránt Ausztráliától Dél-Amerikáig nagy az érdeklődés. A motorsport szakma képviselői mellett, többek közt egy hadiipari cég figyelmét is felkeltette.

Közzétettek egy képet a vasárnapi New Orleans-i támadás egyik gyanúsítottjáról.

Elkészült az első hazai stressztérkép, amely az aggodalomra hajlamos és nyugodt emberek arányának kimutatására alkalmas. A férfiaknak és az idősebbeknek nagyobb, a nőknek és a fiatalabbaknak kisebb a stressztűrő képességük - állapította meg felmérésében a life.hu egészségügyi portál.

A zebrahal farkának több mint húsz élete van, ugyanis legalább ennyiszer képes visszanőni levágás után. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem genetikusai rájöttek, hogy a megújuláshoz először egyes sejtek belső alkotóinak szervezett lebontására van szükség.

Itt van a jó idő, és reméljük, hogy amíg csak lehet, velünk is marad. A nagy meleg azonban izzadással is jár, amelynek intenzitása igencsak egyénfüggő.

A legkellemesebb, de egyben a legalattomosabb veszélyt jelenti az UV-B sugárzás - mondta az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) elnöke, Budapesten egy szakmai fórumon, ahol az UV sugárzás egészségügyi veszélyeire hívták fel a figyelmet.

Az ember leheletét és lábszagát érzékelő és azt pozitív vagy negatív megjegyzésekkel kommentáló, a tulajdonost fogmosásra vagy tisztálkodásra ösztökélő robotokat fejlesztettek ki japán kutatók - írta az Aszahi Simbun japán napilap.
TiJöttök! elnevezéssel a műszaki és tudományos életpályát népszerűsítő program indult az Európai Unió támogatásával az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Programban (TÁMOP) azzal a céllal, hogy a tehetséges fiatalok elérésével, bevonásával növelni lehessen Magyarország gazdasági és szellemi versenyképességét.

Egy homlokra ragasztható matricával megoldható a gondolatolvasás? Egy amerikai találmány, az "elektronikus tetoválás" hajlékony áramköreivel képes egy EEG pontosságával rögzíteni több összetett agytevékenységet. A tetoválás a fejlődésben lévő magzat megfigyelésére is alkalmas lehet.

Egy légcső nélkül született kétéves kislány lett a világ legfiatalabb páciense, aki biotechnológiával előállított ilyen szervet kapott.

Az eddig ismert legkorábbi maja építményeket tárták fel régészek, többek között 3000 éves piramisokra leltek.

Tovább erősödött a pollenterhelés az országban, egyre több növény virágpora okozhat allergiás tüneteket az allergiásoknak - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat a Facebook-oldalán szombaton.

Eddig közel 5 millió látogatója volt a német www.fahrradreisen.de Magyarország fejezetének. Magyarország 2008 óta szerepel a hazai kerékpárutak általános leírásaival és konkrét szolgáltatói ajánlatokkal Németország egyik legnagyobb internetes kerékpáros adatbázisában - ismerteti a Magyar Turizmus (MT) Zrt. online hírlevelében.

A "PC utáni korszak" 2007-ben kezdődött az iPhone megjelenésével, majd az iPad 2010-es debütálásával folytatódott, ezt tetőzheti be most a Google a szemüvegbe épített számítógépével.

Lényegesen elterjedtebbek az öngyógyítás különböző formái az állatok körében, mint korábban gondolták - állítja Mark Hunter, a Michigani Egyetem ökológusa, aki szerint a jelenség tanulmányozásával hasznos következtetésre lehet jutni az emberre nézve is.

Egy gyermeket már elvesztett, másik fia életéért pedig nap, mint nap küzd. Gyura Barbara hiszi, tudja, hogy nem ismétlődhet meg a múlt, nem történhet meg ugyanaz a borzalom, mint először.

A Stanford orvostudományi kara a tudomány nevében áttetszővé tette néhány egér és hal agyát.

Japán tudósok kidolgoztak egy eljárást, amellyel az alvó agy aktivitását megfigyelve részlegesen rekonstruálni lehet az álomképeinket.

A Nap felé száguldó ISON üstökös fényesedése egyelőre elmarad a várttól. Egyes csillagászok szerint az üstökös magja "betegeskedik", és már abban sem biztosak, hogy túléli a közeli találkozót a Nappal.

Ferenc pápa népszerűsége Twitteren is érezhető: az új egyházfő megválasztása óta a pápai mikroblog megkétszerezte követői számát.

A meditálás együttérzőbbé, jószívűbbé teheti az embert - állapította meg egy új tanulmány, amely a Psychological Science című folyóiratban látott napvilágot.

A mai ember két órával kevesebbet alszik, mint a száz éve élt elődje, a nők között több a rossz alvó, mint a férfiak körében - egyebek mellett ez derül ki a Benyovszky Orvosi Központ által az alvászavarok hátterének feltárására indított kutatási program eddigi eredményéből.

Egy friss tanulmány öt típusra osztotta a közösségi oldalak használóit. Posztjai alapján bárki megtudhatja, melyikbe tartozik.

Harmadszor sikerült a tudósoknak "tetten érniük", miként változik át a "szellemrészecskének" is nevezett neutrínó egyik fajtája a másikba az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) és az olaszországi San Grasso Laboratórium által végzett OPERA-kísérlet keretében.

A napokban olyan méretű és minőségű támadásban részesült egy cég, ami az egész világhálót lelassította.

Mintegy 30 ezer ember szembesül a következő három évben vastagbélrákkal Magyarországon, akikben már ma is ott a daganat, csak még nem tudnak róla.

Közismert, hogy a világegyetem korát eddig (nagyjából) 13,5 milliárd évre lőttük be. Nos, az Európai Űrügynökség (ESA) Planck űrszondájának legújabb eredményei az eddigieknél sokkal pontosabb meghatározást kínálnak: eszerint az univerzum 13,81 milliárd esztendős.

Nemcsak a Facebookon lehet érdekes, értékes gondolatokat terjeszteni. Amerikában már 25 éve, idehaza 4 éve létezik egy különleges program e célra: a TED. Ahol megérti egymást az agykutató, a divatdiktátor, a zenész, a matematikus és az állatidomár.
Hamarosan újra Bill Gates lehet a világ leggazdagabb embere. A szupergazdagok globális listáját vezető mexikói Carlos Slim vagyona rohamosan apad. Telekommunikációs cégének részvényei ugyanis egyre gyengébben teljesítenek az utóbbi időben.

A fogyást elősegítő, izomnövelő bombát egy férfi reklámozza, négy országban, négy különböző névvel.

A külső és belső sérüléseknél is használható, Veti-Gel névre keresztelt anyag képes bármekkora vérzést elállítani, ráadásul elősegíti a gyógyulást.

Három Bennett-kenguru született a veszprémi Kittenberger Kálmán Növény- és Vadasparkban, és ezzel csaknem duplájára nőtt az állomány.

Az idén átáll Magyarország a digitális tévézésre, s könnyen lehet, hogy az Ön tévéje erre nem alkalmas.

A csillagászok csak néhány napja fedezték fel a hatalmas sebességgel közeledő kisbolygót.

A tavalyi évben a bulvársajtó a legtöbbet a két színésszel foglalkozott. Igaz, legkevésbé sem az eredeti szakmájuk kapcsán.
A Kunvill Kft. a válság alatt is fejlődik
Nagycsaládos nap volt Kiskunfélegyházán
Lázas előkészületek Kunszálláson
Kiskunhalason jártak a Turul Koppányok
Pert nyert egy devizahiteles a bankja ellen
Mazsorett fesztivál Kiskunfélegyházán
11 hozzászólás
Kunszállás lesz a 2013-as Nyeregszemle helyszíne
6 hozzászólás
Szócska: minden egészségügyi dolgozó kap béremelést
5 hozzászólás
Teltházas volt KGME első rendezvénye
26 hozzászólás