Összecsukható, könnyű elektromos robogó, intelligens rendszer az otthoni energiatakarékossághoz, innovatív sütemények és tudományos élménysziget – bemutatkozik a kreativitásunk.
A tejesdobozok és ásványvizes flakonok mellett mostantól kenyércsomagoláson is feltüntetik eltűnt gyermekek fotóit és adatait, emellett közösségimédia-alkalmazás is indul az érintettek felkutatására.
A tervek szerint két hullámban 198, nyolcórás állásnak megfelelő munkahely szűnik meg az EDF Démásznál.
Május 25-én 15 órakor kezdődik a kiskun hagyományőrzéshez kapcsolódó Kiskunkapitány napja – Sokadalom a Kiskun kerület egykori székházában.
Az előrejelzések szerint pénteken nemcsak a magasabban fekvő helyeken, hanem a völgyekben is lehet hóra számítani. Ausztriában akár 20-60 centiméternyi hó is hullhat.
Tapasztalt halasi íjászok úgy döntöttek nem kóborolnak tovább és egyesületté alakulnak. Ennek örömére megszervezték első versenyüket Halasi Napsólyom Íjászok név alatt.
Megszületett Magyarország első és egyetlen űrturizmussal foglalkozó weboldala, amely az űrbe vágyó turista minden gyakorlati kérdésére választ ad.
Tájékoztatása szerint a látogatószám valamivel elmarad a tavalyitól, de a költségmegtakarításoknak köszönhetően ebben az évben nyereséges lehet a fesztivál. Az idén valamivel kevesebb hetijegy fogyott, és ezek többségét a külföldiek vásárolták meg, míg a napijegyekből a magyar látogatók vettek többet - fűzte hozzá.
A nyereség mértéke azért is kulcskérdés, mert ebből kívánják finanszírozni annak a hitelnek a törlesztőrészleteit és kamatait, amiből a Sziget 49 százalékának visszavásárlását tervezik. Mint emlékeztetett, a tulajdonrész visszavásárlására szánt hitelről már előrehaladott tárgyalásokat folytatnak az OTP-vel.
Gerendai Károly szerint a fesztivál programkínálatában és felépítésében már nincs szükség radikális változtatásokra, inkább az eddig bevezetett újdonságok eredményeit kell megvárni, és azok tükrében lépni, ha szükséges.
Rámutatott, hogy jelenleg az európai fesztiválpiacon is túlkínálat van, és annyi már az átfedés a rendezvények között, hogy egyre élesebb a verseny ezen a területen. "Bizony én azt érzékelem, hogy most már nemzetközileg is lesznek komoly csődök a fesztiválokat illetően, a célunk az, hogy ne mi legyünk a folyamatnak a vesztesei" - fogalmazott.
Szerencsésnek nevezte, hogy egy ilyen helyzetben sikerült 300 millió forinttal csökkenteni a rendezvény költségeit, másrészről pedig elkezdték megújítani a Sziget bizonyos helyszíneit, ezzel is a fesztivál egyediségét hangsúlyozva. "Meggyőződésem, hogy azon fesztiválok maradnak majd életben, amelyek minél egyedibbek" - fűzte hozzá.
Kérdésre válaszolva elmondta, hogy jelenleg a külföldi terjeszkedés sem aktuális, hiszen ehhez elsősorban elegendő tartalékra lenne szükség. "Látjuk azt, hogy jelen helyzetben nem lesz lehetőségünk kockáztatni, ezért ha terjeszkedni akarunk, akkor azt egy új konstrukcióban kell végiggondolni, és az esetleges külföldi partnereket is be kell vonni a kockázatba" - tette hozzá.
A Kunvill Kft. a válság alatt is fejlődik
Nagycsaládos nap volt Kiskunfélegyházán
Lázas előkészületek Kunszálláson
Kiskunhalason jártak a Turul Koppányok
Mazsorett fesztivál Kiskunfélegyházán
Pert nyert egy devizahiteles a bankja ellen
Afrika-fórumot tartanak júniusban Budapesten
11 hozzászólás
Kunszállás lesz a 2013-as Nyeregszemle helyszíne
6 hozzászólás
Szócska: minden egészségügyi dolgozó kap béremelést
5 hozzászólás
Teltházas volt KGME első rendezvénye
26 hozzászólás
Új hozzászólás