Keresés a hírek között

Impresszum E-mail küldése RSS
lakitelek.swf
vivat_huszar400x208.swf

Kult-Tud.

Megmenekült a székesegyház nagyböjti lepleNagyböjtben, hamvazószerda és nagyszombat között a katolikus templomokban egyszerű kialakítású, általában violaszínű lepellel takarják le a főoltárokat. Ennek előzménye a középkorban a nagyböjt 5. vasárnapja vagy feketevasárnap alkalmából a teljes szentélyt eltakaró lepel volt, melyre Krisztus szenvedésének ábrázolásait festették.

KIS-KUNSÁG

Adassék nékik tisztelet! Tanyatörvény készül, várhatóan 2012 tavaszán kerül az Országgyűlés elé. Éveken át tartó kutatások előzték meg, egyetemisták és főiskolások részvételével. A fiatalok közül többen maguk is tanyán akarnak letelepedni.

Gazdaság

Tízmilliárdokba került a bérkompenzációA Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. által kezelt többségi állami tulajdonú társaságoknál összesen 80 ezer munkavállalót érint a bérkompenzáció, amelynek költsége 2012-ben 22 milliárd forint.

Program

Felolvasó napWass Albert és más íróink műveiből tartanak felolvasó napot egyidőben szerte a Kárpát-hazában. Kiskunfélegyházán a Hattyú házban várják az érdeklődőket február 24-én, pénteken 18 órától február 25-én, szombaton 19 óráig.

Magazin

569 éve született Mátyás király569 évvel ezelőtt, 1443.február 23-án, Kolozsvárott született Mátyás király, Hunyadi János és Szilágyi Erzsébet fia. Nevezik Corvin Mátyásnak, az igazságos Mátyás királynak, hivatalosan I. Mátyásnak, de a köznyelv egyszerűen, mint Mátyás királyt emlegeti. Neve latinul és németül Mathias Corvinus. Aláírásában a Mathias Rex (Mátyás király) tűnik fel. Magyarországon 1458 és 1490 között uralkodott. 1469-től cseh (ellen-)király, 1486-tól Ausztria hercege.

Felújították a dísztermet

Rövid link: http://kis-kunsag.hu/hun/s_!news/i__9/i__22720 | Feltöltés időpontja: 2012. január 27. 10:54
Megújult a Móra Ferenc Múzeum díszterme: az ablakokat befalazták, a képeket átrendezték és új remekműveket állítottak ki. Munkácsy Mihály Honfoglalása mellett látható a festmény szénvázlata is, így immáron három Munkácsy-alkotás várja az érdeklődőket. A dísztermet január 30-án, hétfőn 17 órakor Deutsch Tamás Európai Parlamenti képviselő adja át.

Felújították a Móra-múzeum ékszeres dobozát: a díszterem ablakait befalazták, a falakat átfestették, így méltó környezetben láthatóak a múzeum nagy értékű festményei. Összesen tizenhárom alkotást állítottak ki, köztük látható Vágó Pál grandiózus árvízi festménye, Giorgio Vasari Angyali üdvözlete, valamint Mednyánszky László Virágzó mandulafa című remekműve is.

Munkácsy Mihály legendás Honfoglalásának értékes szénvázlata szintén a megújult díszteremben kapott helyet, így végre egymás mellé került a festmény és az alapjául szolgáló grafika. A Felszolgálólány című alkotással együtt mostantól három Munkácsy-alkotás várja az érdeklődőket a Kultúrpalotában.

A Móra-múzeum tulajdonában lévő Honfoglalást 1892-93-ban festette a művész a parlamentbe szánt alkotás olajvázlataként. A hat méter széles és több mint két méter magas remekmű népi alakjait Munkácsy Csongrád megyei parasztemberekről mintázta. A festmény szénvázlatát pedig Munkácsy felesége „az olajvázlat kiegészítéseként” ajándékozta a múzeumnak 1898-ban.

A díszterem ünnepélyes megnyitására január 30-án, hétfőn 17 órakor kerül sor, a termet dr. Deutsch Tamás Európai Parlamenti képviselő adja át.

Megosztás:  Szóljon hozzá!

Új hozzászólás

Név: E-mail:

Adja meg a lenti mezőben az ellenőrző kódot

0.200252