Európa nagyot lépett előre ama terveit illetően, melyek égisze alatt 2016-ban egy szatellittel, 2018-ban pedig egy landoló egységgel térképezné fel a Marsot.
Az árvízi védekezésben érintett településeken mintegy 1 millió homokzsákot használtak fel a védművek biztonságának növelését szolgáló munkálatokra, ennek 20 százalékát ürítették ki a bontási munkálatok során Baján, Dunapatajon, Fajszon, Hartán, Kalocsán és Solton.
Magyarországon ritkák a komolyabb pusztítással járó földrengések, a magyar mentőkutyák világviszonylatban mégis a legjobbak közé tartoznak. Külföldre ma már ritkán jutnak el, de itthon évente több tucat bevetésen vesznek részt, és a nemzetközi versenyeken is kiválóan teljesítenek.
Már ami az ár-érték arányt illeti.
A Jobbik Ifjúsági Tagozata hagyományteremtő céllal meghirdette az I. Országos Szemétszedési Akciót,
Petr Necas bejelentette, hogy hétfőn lemond kormányfői és pártelnöki tisztségéről.
2013. június 16-án rendezték meg Hódmezővásárhelyen az I. Gyarmati kupa úszóversenyt, ahol 28 egyesület 404 versenyzője összesen 1345 alkalommal állt rajthoz.
Liptai Claudia neve jól cseng a szakmában, nők ezrei kíváncsiak a sztár mindennapi életére, szokásaira. A színész-műsorvezető erre alapozná márkanevét.Fotó: Miklya Attila
Fotó: Miklya Attila
Fotó: Miklya Attila
Fotó: Miklya Attila
Fotó: Miklya Attila
Fotó: Miklya Attila
Fotó: Miklya Attila
Fotó: Miklya Attila
Fotó: Miklya Attila
Fotó: Miklya Attila
Fotó: Miklya Attila
Fotó: Miklya Attila
Fotó: Miklya Attila
Fotó: Miklya Attila
Fotó: Miklya Attila
Fotó: Miklya Attila
Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvényén húsz törzs mutatkozott be. A látványos programok mellett tudományos ismeretterjesztő előadásokon keresztül is megismerkedhettek az érdeklődők a magyar őstörténettel. A szervezők elismert előadókat hívtak, akik egyebek mellett a honfoglalás kori népességünk embertani struktúrájáról, az avar korról és annak fegyverzetéről, a csodaszarvas monda eurázsiai kapcsolatrendszeréről, a hun, az avar és a honfoglalás kori koponyatorzításról, koponyalékelésről, a magyarság és a keleti pusztai népek hitvilágáról osztottak meg izgalmas részleteket a hallgatósággal, de szó esett Trianon okairól és következményeiről, továbbá a magyarság lehetőségeiről is.
Megalakult a Kiskunfélegyházi Értéktár Bizottság
Róna Kincse lett a félegyházi gyógyfürdő
Egymilliárd forintos beruházás, 50 új munkahely Kiskunfélegyházán
7 hozzászólás
Megalakult a Kiskunfélegyházi Értéktár Bizottság
5 hozzászólás
3 hozzászólás
1 hozzászólás
2 hozzászólás
4 hozzászólás
Vállalkozói hitelről esik szó a KGME következő rendezvényén
11 hozzászólás
Hozzászólások
Új hozzászólás