Összecsukható, könnyű elektromos robogó, intelligens rendszer az otthoni energiatakarékossághoz, innovatív sütemények és tudományos élménysziget – bemutatkozik a kreativitásunk.
Müller Péter író volt 2013 május 23-án, csütörtökön a kiskunfélegyházi művelődési ház vendége.
Egy harmadik vállalkozást is bevont a Ringier és az Axel Springer a magyarországi érdekeltségeik integrálásának folyamatába – derül ki a két médiacég közös közleményéből.
A tervek szerint két hullámban 198, nyolcórás állásnak megfelelő munkahely szűnik meg az EDF Démásznál.
Az előrejelzések szerint pénteken nemcsak a magasabban fekvő helyeken, hanem a völgyekben is lehet hóra számítani. Ausztriában akár 20-60 centiméternyi hó is hullhat.
Tapasztalt halasi íjászok úgy döntöttek nem kóborolnak tovább és egyesületté alakulnak. Ennek örömére megszervezték első versenyüket Halasi Napsólyom Íjászok név alatt.
Megszületett Magyarország első és egyetlen űrturizmussal foglalkozó weboldala, amely az űrbe vágyó turista minden gyakorlati kérdésére választ ad.
Az expo célja, hogy a hagyományos kézműves élelmiszerek újra felkerüljenek a családi ebédlőasztalokra.
A rendezvény a magyar termelőket segíti, akik minőségi alapanyagokból, hazai munkaerővel állítanak elő kiváló termékeket. Kolbászt, sonkát, sajtot, savanyúságot, zöldségkrémet, fűszert, mézet, lekvárt, szörpöt, csokoládét, gyümölcslevet, bort, pálinkát és még sok más finomságot.
Az expot Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter nyitja meg. Gazdafórumot tart Palkovics Péter az uniós pályázatokat közvetítő MVH igazgatója.
A színpadon számos hagyományőrző program mellett főzőshowt tartanak, melynek sztárvendége Janicsák Veca.
Az expo szabadtéri részén a legújabb mezőgazdasági gépeket, eszközöket tekinthetik meg a látogatók. A gyerekeket vesszőkosaras fakörhinta, lovagi torna csigaverseny és számos érdekesség várja.
A belépés ingyenes
A III. Duna-Tisza Közi Agrár Expo programja:
Kiskőrös, Városi Sportcsarnok
Március 31. szombat
9.00 Kapunyitás
10.00 Megnyitó ünnepség
Köszöntőt mond:
FONT SÁNDOR országgyűlési képviselő, az expo fővédnöke
10.15 Az expot megnyitja és előadást tart: FAZEKAS SÁNDOR miniszter,
Vidékfejlesztési Minisztérium
10.45 Gazdafórum PALKOVICS PÉTERREL
az uniós támogatásokat közvetítő
Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal elnökével
Téma: mezőgazdasági pályázatok
11.15 Magyar Fejlesztési Bank tájékoztatója
Téma: aktuális mezőgazdasági hitellehetőségek
12.00 Kiskőrösi szaladgálós rétes kóstoló
13.00 A Petőfi iskola néptánccsoportjainak bemutatója
15.00 Főző show Janicsák Vecával és a soltvadkerti Anna vendéglő séfjével
16.00 Mazsorett-bemutató
18.00 Zárás
Április 1. vasárnap
9.00 Nyitás
10.00 Bócsai Citerazenekar és Népdalkör fellépése
11.00 Széllövő Együttes és a Lappangós Tánccsoport műsora (Baja)
12.00 Uszódi Népi Együttes fellépése, közben: kalocsai rétes kóstoló
13.00 Szlovák Nemzetiségi Népdalkör
és Citerazenekar előadása
14.00 Keceli Asszonykórus és Citerazenekar fellépése
15.00 Főző show Janicsák Vecával és a soltvadkerti Anna vendéglő séfjével
16.00 Markó Ákos és ifj. Harangozó Péter
gitár-duó előadása
18.00 Az expo zárása
A Kunvill Kft. a válság alatt is fejlődik
Nagycsaládos nap volt Kiskunfélegyházán
Lázas előkészületek Kunszálláson
Kiskunhalason jártak a Turul Koppányok
Mazsorett fesztivál Kiskunfélegyházán
Pert nyert egy devizahiteles a bankja ellen
11 hozzászólás
Kunszállás lesz a 2013-as Nyeregszemle helyszíne
6 hozzászólás
Szócska: minden egészségügyi dolgozó kap béremelést
5 hozzászólás
Teltházas volt KGME első rendezvénye
26 hozzászólás
Új hozzászólás