Bár mindkét lány nagyon megérdemelte a győzelmet, 2012-ben a 15 éves Radics Gigit választották az Év hangjának.
Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban kezdte mai Csongrád megyei programját Gao Jian, a Kínai Népköztársaság nagykövete. A diplomata a Konfuciusz Intézet létrehozásáról szóló megállapodás kapcsán látogatott a Dél-alföldi megyébe. Az emlékhelyen B. Nagy László kormánymegbízott kalauzolta, a találkozó végén pedig egy eredeti szegedi papuccsal ajándékozta meg a nagykövetasszonyt, akit lenyűgözött a park és a magyar hagyományok ápolása.
A kormánynak a következő két évben azon kell dolgoznia, hogy könnyítse az emberek életét.
A jövő héten 10 forint körüli mértékben drágulhat a 95-ös, de emelkedhet a gázolaj ára is.
Kubik Anna és Blaskó Péter Magyar sorstöredékek Trianon óta, borongós vallomások Adytól Csoóri Sándorig címmel tartanak irodalmi estet június 2-á, szombaton 18 órától, a Polgárok Háza dísztermében.
Az állami nyelvpolitika alapjairól szóló törvénytervezet csütörtöki vitája fajult el.
Az ifjúsági olimpiai bajnok Kapás Boglárka csütörtökön remekül felépített taktikával szerezte meg első felnőtt Európa-bajnoki aranyérmét.
Évente átlagosan tizenketten kóstolják meg a New York-i étterem tojáskülönlegességét.
Kiskunfélegyházán sokan sokat vártak Kerényi János és a Fidesz-frakció keddi egyeztetésétől, aminek végső eredményét Kerényi János így foglalta össze: „Voltak nézeteltérések, a polgármester vezetési stílusa miatt, valamint a nem kellő tájékoztatásból adódóan, amit a frakció felrótt Kapus Krisztiánnak.” „A jövőben egy pontosabb egyeztetési mechanizmus lesz a frakció és a polgármester között, és a város érdekeire tekintettel az a közös döntés született, hogy a jövőben is együtt kívánnak dolgozni.”
Az üggyel kapcsolatban több szervezet adott ki közleményt, amelyeket honlapunkon változtatás nélkül adunk közre.
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
Több hegymászó meghalt a Mount Everesten
18 év börtön a pedofil sátánnak
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja a kérdéses szerződést
2 hozzászólás
Lázár csak ideiglenesen lép le, Orbán kölcsönkéri
1 hozzászólás
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja a kérdéses szerződést
13 hozzászólás
Első az ár, második a magyarság
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
5 hozzászólás
21 hozzászólás
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
4 hozzászólás
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás


Hozzászólások
Tisztelt kiskunfélegyházi polgárok, Kiskunfélegyházát szerető emberek!
Mint már észrevehettük szeretett városunk helyzete évről évre folyamatosan romlik. Mára már odáig jutottunk, hogy városunk vezetői csőd közeli állapotba hozták Kiskunfélegyházát. Szinte minden értékünk, ami fontos és jó volt eltűnt, vagy pusztulásra van ítélve. Mi lett a kórházunkkal, a rendelőintézettel, a repülőtérrel? Mi lesz az üresen tátongó épületeinkkel, a sportcsarnokkal, a stranddal? Semmi SEMMI ! Egymásra mutogatnak a „nagyok” és mind eközben nincs felelős, nincs változás.
Elég volt!
Mi mást akarunk, fejlődést nyitott politikát, új testületet.
Ezért meghirdetjük a Fehér Szalag békés demonstrációt. Aki nem ért egyet a város politikájával, vezetésével, romba döntésével, sárba tiprásával az tegyen egy fehér szalagot szíve fölé, és evvel hívja fel a figyelmet arra, hogy ezt így nem folytathatják tovább.
Sic Semper Tyrannis Kiskunfélegyházáért
http://sic-semper-tyrannis.webnode.hu/blog/
Új hozzászólás