Bár mindkét lány nagyon megérdemelte a győzelmet, 2012-ben a 15 éves Radics Gigit választották az Év hangjának.
Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban kezdte mai Csongrád megyei programját Gao Jian, a Kínai Népköztársaság nagykövete. A diplomata a Konfuciusz Intézet létrehozásáról szóló megállapodás kapcsán látogatott a Dél-alföldi megyébe. Az emlékhelyen B. Nagy László kormánymegbízott kalauzolta, a találkozó végén pedig egy eredeti szegedi papuccsal ajándékozta meg a nagykövetasszonyt, akit lenyűgözött a park és a magyar hagyományok ápolása.
A kormánynak a következő két évben azon kell dolgoznia, hogy könnyítse az emberek életét.
A jövő héten 10 forint körüli mértékben drágulhat a 95-ös, de emelkedhet a gázolaj ára is.
Kubik Anna és Blaskó Péter Magyar sorstöredékek Trianon óta, borongós vallomások Adytól Csoóri Sándorig címmel tartanak irodalmi estet június 2-á, szombaton 18 órától, a Polgárok Háza dísztermében.
Az állami nyelvpolitika alapjairól szóló törvénytervezet csütörtöki vitája fajult el.
Az ifjúsági olimpiai bajnok Kapás Boglárka csütörtökön remekül felépített taktikával szerezte meg első felnőtt Európa-bajnoki aranyérmét.
Évente átlagosan tizenketten kóstolják meg a New York-i étterem tojáskülönlegességét.
A legtöbben néhány millió forintot, de volt, aki tizenötmilliót is megtakarított azon képviselők közül, akik éltek a múlt ősszel elfogadott devizahitel-végtörlesztéssel. Bár az origo mindenkit megkérdezett, a képviselőknek kevesebb mint harmada volt csak hajlandó válaszolni. Éppen a legnagyobb adósok hallgatták el, hogy hozott-e nekik hasznot a jogszabály.
A válaszolók közül Kocsis Máté VIII. kerületi polgármester lett - a helyet megosztva - a rekorder. A parlament rendészeti bizottságának fideszes elnöke összesen 40 millió forintot fizetett vissza bankjának a kedvezményes konstrukció lehetőségével. Az összeget két ingatlan eladásából, egy édesanyjától kapott 15 millió forintos kölcsönből és megtakarításaiból teremtette elő, és nem kevesebb, mint 15 millió forintot takarított meg.
A kedvezményes végtörlesztést lehetővé tevő otthonvédelmi törvényt jegyző fideszes képviselő, Rogán Antal tavalyi vagyonnyilatkozatában 57,8 milliós hitelről számolt be, amelyből a lapnak adott magyarázata szerint egy "tízmillió forint körüli" hitelrész esetében élt a végtörlesztéssel, amit megtakarításból, illetve forinthitelből fizetett ki a gazdasági bizottság fideszes elnöke.
A meghatározó fideszes politikusok közül nem élt a kedvezményes törlesztés lehetőségével Lázár János frakcióvezető és Varga Mihály, a Miniszterelnökség államtitkára, míg a balosok közül Gyurcsány Ferenc volt kormányfő és Hiller István egykori MSZP-elnök. Utóbbi kettőnek elvi kifogása van az eljárással.
A válaszoló volt és jelenlegi szocialista képviselők közül Vadai Ágnes a rekorder befizető: a múlt ősszel az MSZP-ből kivált Demokratikus Koalícióba igazolt politikus bevallása szerint két forrásból, férje önkéntes nyugdíjpénztári megtakarításából, valamint forinthitelből törlesztette házastársával közös devizahitelét. A tartozás nagyságát nem említette a politikus, de tavalyi vagyonbevallásában 23,9 millió forintos hitelt szerepeltetett, igaz, ennek devizanemét nem tüntette fel.
A legnagyobb adósok hallgatnak
A 386 parlamenti képviselőből 261-en tíz nap alatt egyáltalán nem reagáltak az [origo] megkeresésére, és éppen a legnagyobb devizaadósok maradtak adósak a válaszadással. Közéjük tartozik például Kósa Lajos debreceni polgármester, akinek tavalyi vagyonnyilatkozatának tanúsága szerint összesen 236 ezer svájci franknyi (aktuális árfolyamon nagyjából 58 millió forintot érő) hitel van a nevén.
A Fidesz ügyvezető alelnökéhez hasonlóan nem reagált az MSZP-s ifjabb Bárándy Gergely sem, akinek 142 ezer svájci franknak megfelelő, vagyis több mint 35 millió forintnyi bankhitele van.
A végtörlesztést lehetővé tévő törvényt egyébként csak a kormánypártok és a Jobbik néhány képviselője szavazta meg. Az MSZP előzőleg kezdeményezte, hogy a képviselők etikai megfontolásból ne élhessenek a lehetőséggel, így demonstrálva, hogy a törvényjavaslatot nem a saját érdekükben nyújtották be. A kezdeményezést a Fidesz frakcióvezetője először támogathatónak nevezte, később azonban az lett a kormánypárt álláspontja, hogy státuszuk miatt ne érhesse hátrány a honatyákat.
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
Itt az idő: vallani és fizetni kell!
Több hegymászó meghalt a Mount Everesten
18 év börtön a pedofil sátánnak
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja a kérdéses szerződést
2 hozzászólás
Lázár csak ideiglenesen lép le, Orbán kölcsönkéri
1 hozzászólás
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja a kérdéses szerződést
13 hozzászólás
Első az ár, második a magyarság
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
5 hozzászólás
21 hozzászólás
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
4 hozzászólás
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás


Hozzászólások
Új hozzászólás