Bár mindkét lány nagyon megérdemelte a győzelmet, 2012-ben a 15 éves Radics Gigit választották az Év hangjának.
Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban kezdte mai Csongrád megyei programját Gao Jian, a Kínai Népköztársaság nagykövete. A diplomata a Konfuciusz Intézet létrehozásáról szóló megállapodás kapcsán látogatott a Dél-alföldi megyébe. Az emlékhelyen B. Nagy László kormánymegbízott kalauzolta, a találkozó végén pedig egy eredeti szegedi papuccsal ajándékozta meg a nagykövetasszonyt, akit lenyűgözött a park és a magyar hagyományok ápolása.
A kormánynak a következő két évben azon kell dolgoznia, hogy könnyítse az emberek életét.
A jövő héten 10 forint körüli mértékben drágulhat a 95-ös, de emelkedhet a gázolaj ára is.
Kubik Anna és Blaskó Péter Magyar sorstöredékek Trianon óta, borongós vallomások Adytól Csoóri Sándorig címmel tartanak irodalmi estet június 2-á, szombaton 18 órától, a Polgárok Háza dísztermében.
Az állami nyelvpolitika alapjairól szóló törvénytervezet csütörtöki vitája fajult el.
Az ifjúsági olimpiai bajnok Kapás Boglárka csütörtökön remekül felépített taktikával szerezte meg első felnőtt Európa-bajnoki aranyérmét.
Évente átlagosan tizenketten kóstolják meg a New York-i étterem tojáskülönlegességét.
A kormánynak a következő két évben azon kell dolgoznia, hogy könnyítse az emberek életét.

Csurka István írói fénykora a nemzet politikai gyászkora volt Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke szerint, aki a Nemzeti Fórum Kölcsey Körének konferenciáján méltatta az idén februárban 78 éves korában elhunyt drámaírót szerdán.

Új nemzeti konzultáció kezdődik, ezúttal elsősorban a munkahelyteremtéssel összefüggő kérdésekben kéri ki az emberek véleményét a kormány - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Mégsem kér külön díjat a hazai vendéglátóhelyektől az MTVA a labdarúgó EB és az olimpia nyilvános közvetítéséért. Az elmúlt napokban komoly felzúdulást okozott, hogy az eredeti tervek szerint fizetniük kellett volna a szórakozóhelyeknek a két nagy sportesemény után.

Évente nagyjából harminc gyerek hal bele a verésekben és az elhanyagoltságba.

A délutántól várható viharos széllel és jégesővel kísért heves zivatarok miatt országszerte elsőfokú, azaz citromsárga riasztás van érvényben.

Mérséklődött a népességcsökkenés az első negyedévben; nőtt a születések és a halálozások száma is - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb kutatásában, amelynek eredményeit szerdán közölték.

A pünkösdi hétvégén tartják a hagyományos balatoni szezonnyitó ünnepet felvonulással, kulturális és gyermek programokkal, szórakoztató műsorokkal, koncertekkel.

Alig több mint száz nappal az idei szakdolgozói pályázat meghirdetése után a hétvégén lezárult a csoportos jelölés időszaka. Az összesítések alapján az idei versenyben az elkövetkezendő egy hónap során negyvenöt, a szakmai munkát napi szinten együtt végző csoportra irányul majd a figyelem.

Lázár János szerint házszabályellenes a javaslat. Jobbikos honatyák tüntettek az ülésteremben.

Csaknem félmillió utas kiszolgálására készül a vasúttársaság a pünkösdi ünnep és a Világharmónia Futás kapcsán.

A július közepéig tartó parlamenti ülésszak végéig elkészülnek a közösségi közlekedés reformjának új alapjai; őszre kész az új közlekedési koncepció - írja a Népszava.
Újságpapírt égettek szórakozásból, nem sokon múlott a tragédia Tállyán.

A jelek szerint a jelenlegi állami vizsgáztatási rendszer "kiszárítására" törekednek az illetékesek, hogy előkészítsék az átszervezést, amely révén külsős cégek vizsgáztatnának a jövőben.

Ha a parlament elfogadja a hulladékgazdálkodási törvényt, akkor az új rendszer véget vethet a mostanra iparággá vált lomizásnak.

A tanyaprogram pályázaton nyert útjavító traktort is kipróbálta a vidékfejlesztési miniszter Fülöpházán, ahol sajtótájékoztatón a 2011-es Tanyafejlesztési Program eredményeiről, valamint az idei pályázat részleteiről számolt be. Fazekas Sándor három Bács-Kiskun megyei családi gazdálkodónak földhaszonbérleti szerződéseket adott át.

Szüleinktől kaptuk az életet, testi-lelki egészségünket, ők készítettek fel bennünket a nagybetűs életre és az élet továbbadására is. Hálával és tisztelettel tartozunk és ez akkor lesz több üres szónál, ha megmutatjuk nekik, hogy „életművük” unokáikban tovább él. Ez a központi gondolata a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) Családkongresszusának, mely „Családban, családdal az életért” mottóval kerül megrendezésre 2012. július 12-15-e között a Lakiteleki Népfőiskolán.

Június 1-jével leépítik a Magyar Távirati Irodát. Böröcz István, a Médiaszolgáltatást-támogató és Vagyonkezelő Alap és Belénessy Csaba, az MTI vezérigazgatója hétfőn tájékoztatta a médiaszolgáltatási alap és a távirati iroda üzemi tanácsát, illetve szakszervezetét, hogy június 1-jével 49 főre csökken a távirati iroda létszáma, a többi dolgozó, hozzávetőleg 110-120 ember átkerül a médiaszolgáltatási alaphoz.

A tavalyi sikeres rendezvényt követően idén ismét a Hajas fodrászszalon mesterfodrászai szállták meg a Semmelweis Egyetem 2-es számú Gyermekgyógyászati Klinikáját. Itt a reumás ízületi panaszokban szenvedő gyermekek gyógyítását segítő Rosszcsont Alapítványt támogatva beteg gyermekek szüleinek segítettek újjászületni és kicsit kikapcsolódni.

Hétfőn 14.20 órakor egy férfi, álarcot, sapkát és kapucnit viselve ment be a Rém Május 1 utcában lévő takarékszövetkezetbe, ahol kezében egy fegyvernek látszó tárggyal az ott dolgozó alkalmazottat a bevétel átadására szólította fel, majd a szatyorba helyezett pénzzel ismeretlen helyre távozott - tájékoztatta a Kis-kunságot Mihályné Bornemissza Eleonóra, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A három hónapos kisfiú a legfiatalabb beteg, aki eddig Magyarországon új szívet kapott.

Kétségbeesett hangvételű levelet írt a 3-as metró egyik karbantartója a Budapesti Metróért Egyesületnek. Az írás szerint az alagútban egyre több a szivárgás, a vágányok sok helyen életveszélyesek. A szakember úgy véli, a népligetihez hasonló baleset bármelyik állomáson bármikor előfordulhat. A főpolgármester vizsgálatot rendelt el.

Bánki Erik, az Országgyűlés sport- és turizmusbizottságának fideszes elnöke kaphatja meg azt az európai parlamenti (EP) mandátumot, amely Áder János köztársasági elnökké választásával üresedett meg – írja a Magyar Nemzet.

Csütörtökön hivatalba lépett Magyarország új köztársasági elnöke. Áder János a Sándor-palota előtt elmondott ünnepi beszédében azt hangsúlyozta: új kiegyezésre van szüksége az országnak.

Mostantól rendszeresen, két-három havonta összeülnek majd a Fidesz választókerületi elnökei, hogy a 2014-es választási felkészülésről konzultáljanak.

A Diákhitel Központ fennállása óta első alkalommal hirdetett meg egy, kifejezetten az érettségiző korosztályt megszólító pályázatot. A kezdeményezés elsődleges célja, hogy a játékon keresztül, áttételesen ösztönözze a diákokat arra, hogy hiteles forrásokból (Diákhitel honlap, FB oldal) tájékozódjanak a Diákhitelről és kellő információ birtokában döntsenek a felvételével kapcsolatos kérdésekben.

Visegrád és Százhalombatta közti gyorshajójáratot tervez a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a települések és az állam anyagi támogatásával - ismerteti a csütörtöki Világgazdaság.

Az idei kérdések között szerepel az ókori Róma, a kiegyezés kora, Trianon, és megint tétellé vált néhány Kádár-vicc is.

A matematika középszintű érettségi tesztekben több olyan feladat is van, amit általános iskolások is meg tudnának oldani. Szaktanárok szerint a kettest különösebb tudás nélkül el lehet érni.

Háromból két ember nem tud nagyobb költésekbe belevágni - de nem is vesz fel hitelt erre.

Albert Camus, Arany János, Karinthy Frigyes – e tételek közül kellett választania idén a diákoknak a középszintű magyarérettségin. A szövegértési jártasságukat az 1988-as Nemzeti Olvasókönyv egy részlete alapján kellett bemutatniuk.

Magyarországon a 25-30 éves női korosztály körében vezető halálok a melanoma. Több mint kétezer új beteg, és félezernél is több halálos áldozata van évente. A bőrrák halálos variánsa, a melanoma gyakoriságának növekedése mögött, a figyelmeztetések ellenére a felelőtlen napozás és a szolárium használat közben elszenvedett bőrégésnek is jelentős szerepe van. Május 7-én számos országban hívják fel a figyelmet a megelőzés és a szűrés fontosságára.

Tízezer rokkantnyugdíjas nem jelentkezett a kötelező komplex felülvizsgálatra - írta szombaton a Magyar Nemzet.

Balog Zoltán, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium leendő vezetője dönti majd el, hogy átnevezzék-e a tárcát - mondta Réthelyi Miklós előző nap lemondott nemzetierőforrás-miniszter pénteken a Kossuth Rádió 180 Perc című műsorában.

Kína vezető lovas szakembereiből és a kínai lovas sport legjelentősebb szponzoraiból álló 30 fős delegáció érkezik május 3-án, csütörtökön a Kassai-völgyben fekvő kaposmérői lovasíjász központba.

Megválasztotta köztársasági elnökké Áder Jánost az Országgyűlés szerdán. A politikus 262 támogató szavazatot kapott a titkos voksoláson. A szavazólapot 307 képviselő vette fel. A 302 érvényes voks közül Áder János 262-őt kapott, negyvenen nemmel szavaztak. Áder János május 10-én lép hivatalába.
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
Itt az idő: vallani és fizetni kell!
Több hegymászó meghalt a Mount Everesten
18 év börtön a pedofil sátánnak
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja a kérdéses szerződést
2 hozzászólás
Lázár csak ideiglenesen lép le, Orbán kölcsönkéri
1 hozzászólás
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja a kérdéses szerződést
13 hozzászólás
Első az ár, második a magyarság
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
5 hozzászólás
21 hozzászólás
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
4 hozzászólás
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás

