A magyar Attraction látványszínház 1,2 millió fontos, azaz hozzávetőleg 400 millió forintos szerződést kapott Las Vegasban – írta a brit Daily Star magazin.
Az MSZP Bács-Kiskun Megyei Területi Szövetsége mély megrendüléssel tájékoztatja Bács-Kiskun megye lakosságát, hogy Horn Gyula, a párt alapító tagja, egykori elnöke, a Magyar Köztársaság volt miniszterelnöke, életének 81. évében, hosszantartó betegség után elhunyt.
Magyarországon ritkák a komolyabb pusztítással járó földrengések, a magyar mentőkutyák világviszonylatban mégis a legjobbak közé tartoznak. Külföldre ma már ritkán jutnak el, de itthon évente több tucat bevetésen vesznek részt, és a nemzetközi versenyeken is kiválóan teljesítenek.
Heteken belül elkészül, így legkésőbb az őszi ülésszakban a parlament elé kerülhet a zöldség-gyümölcs ágazati stratégia, amelynek egyik fontos célkitűzése 1 millió tonnával emelni a magyar zöldségtermesztés éves mennyiségét – mondta az agrárgazdaságért felelős államtitkár kedden, Kecskeméten.
A Jobbik Ifjúsági Tagozata hagyományteremtő céllal meghirdette az I. Országos Szemétszedési Akciót,
Petr Necas bejelentette, hogy hétfőn lemond kormányfői és pártelnöki tisztségéről.
2013. június 16-án rendezték meg Hódmezővásárhelyen az I. Gyarmati kupa úszóversenyt, ahol 28 egyesület 404 versenyzője összesen 1345 alkalommal állt rajthoz.
Liptai Claudia neve jól cseng a szakmában, nők ezrei kíváncsiak a sztár mindennapi életére, szokásaira. A színész-műsorvezető erre alapozná márkanevét.
A Blikk megszólaltatta azt a 21 éves lányt, aki két hete járt P. Lászlóval, s nem tudott semmit a férfi kegyetlenkedéséről. Elmondása szerint „nyugodtan sétált a gyerekek között”, semmit sem lehetettt rajta látni. A férfinak Kelebián felesége, gyermeke volt, Pécsett futtatásból élt, a Felsővámház utca környékén dolgoztatta újdonsült élettársát - írja a Blikk.
A Bors szerint ugyanakkor gyermeke anyja kísérte el Pécsre, ahol a 26 éves férfinek az unokatestvére, István biztosított szállást. Ő azt mondta: nem gondolta volna, hogy ölni képes. „Nem tűnt erőszakosnak, nem ivott, igaz, az elképzelhető, hogy néha kábítószert fogyasztott".
P. László édesanyja a Bors tudósítójától értesült arról, mivel gyanúsítják a fiát. Az asszony megdöbbent. mint mondta: vagyon elleni bűncselekményeket már követett el, lopott, de azt nem hiszi el, hogy embert ölne. A szomszéd tanyán élő asszony sem titkolta meglepetését, ő úgy emlékszik, a férfi viszonylag csendes, szelíd természetű.
P. László tagadta, hogy társai lettek volna, rendőrök további bűntársat vagy bűntársakat keresnek. Sőt továbbra is valószínűsítik, hogy az egyik tettes autóval érkezhetett a helyszínre, abba rángatták be az összevert lányt. Keresik a férfi egyik rokonát is. P. László a gyilkosság után kifosztotta áldozatát, a lány minden értékét magával vitte.
A gyilkos három napig bujkált, majd gyalogosan a határ felé indult. Alig tíz kilométerre járhatott Horvátországtól, amikor elkapták. Elfogásakor megsérült, orrcsonttörést szenvedett. P. László három hónapja szabadult az előzetes letartóztatásból, lopás miatt vitték be. A gyilkosság idején is börtönben kellett volns lennie.
Bűnlajstroma tetemes: főként kisebb betöréses lopásokban utazott, de az erőszak sem állt távol tőle. Fiatal kora ellenére rablás miatt már öt évet ült, 2009-ben szabadult. Egyik közösségi portálon azt írta magáról: érdeklődési köre az alvilág.
Féltik Kata édesanyját
A tragédia felfoghatatlan a családnak. A fiatal lány nagyszülei hétfőn Bonyhádról újra Pécsre utaztak, hogy unokájuk emlékére gyertyát gyújtsanak lakása előtt. Legalább elfogták a gyilkost, "de büntetés-e a börtön az ilyen embernek?" – fakadt ki a nagymama, aki szerint Kata édesanyja, Edit romokban hever, és attól félnek, valami őrültséget tesz.
Először Bándy Kata édesanyja a közösségi oldalon tette közzé, hogy elfogták lánya gyilkosát. A tragédia kiugróan magas érdeklődést váltott ki az internetezők körében. Baranya megyében négyszer annyiszor írták a keresőbe a lány nevét, mint Budapesten. A pszichológus, a fiatal, csinos lány, és a rendőr – a szociálpszichológus szerint ezek voltak a "hívószavak". Hain Ferenc szerint a többség érintettnek érezte magát. Úgy gondolták, velük is megtörténhetett volna az eset - írja a hirado.hu.
A Bándy-gyilkosság után ismét felerősödött a halálbüntetés visszaállítását követelők hangja. A Jobbik mellett ezt sürgette a Fidesz-frakcióban helyet foglaló Kisgazda Polgári Szövetségpárt is. Németh Zsolt, az Országgyűlés baranyai jobbikos képviselője arra is felhívta a figyelmet, hogy P. László esetében érdekes a kiskunhalasi szál, hiszen ott 2008 decemberében történt egy hasonlóan bestiális gyilkosság, lehet, hogy annak a nyomozását is érdemes lenne újrakezdeni.
Az interneten reagálók közül sokan ismerték el a rendőrség munkáját, de még többen azt emelték ki, hogy a gyilkossággal gyanúsított férfi cigány nemzetiségű, és ehhez fűztek gyalázkodó kommentárokat. A Katára emlékező Facebook-oldalt jelenleg moderálják és felhívták a figyelmet, hogy "A csoportban nem megengedett semmilyen etnikumi, vagy más ítélkezés". A Magtár utcai ház, többségében roma származású lakói hétfő délutánra elmenekültek. Mint az RTL Klubnak elmondták: Budapestről induló bosszúállóktól rettegtek.
Megalakult a Kiskunfélegyházi Értéktár Bizottság
Róna Kincse lett a félegyházi gyógyfürdő
Múzeumok éjszakája - öt helyszínen
Bács-Kiskunban is felpörög a digitális átállás
Egymilliárd forintos beruházás, 50 új munkahely Kiskunfélegyházán
8 hozzászólás
Megalakult a Kiskunfélegyházi Értéktár Bizottság
5 hozzászólás
3 hozzászólás
1 hozzászólás
2 hozzászólás
4 hozzászólás
Vállalkozói hitelről esik szó a KGME következő rendezvényén
11 hozzászólás
Hozzászólások
Új hozzászólás