– Még csak harminckét éves, nem túl fiatal egy ilyen köztiszteletben álló pozíció betöltésére?

– Akadnak már arra példák az országban, hogy fiatal vezetőt nevezek ki valamilyen, a társadalmi megítélés szerint pozitív vezető tisztségbe. Móra Ferenc például közel ennyi idősen már a Szegedi Napló főszerkesztője volt, majd még negyvenéves kora előtt előtt lett a szegedi múzeum igazgatója. Ettől függetlenül megható és megtisztelő az a bizalom, amivel Lackó János, a hamarosan nyugdíjba vonuló jelenlegi igazgató és a múzeumi szervezetek támogatnak és legalább ennyire megtisztelő, hogy édesapámhoz hasonlóan, engem is teljes politikai támogatottsággal választottak igazgatónak.

– A megyei közgyűlés előtt pár szóban köszönetet mondott, és valahogy úgy fogalmazott, a jövőben nagy hangsúlyt fektet arra, hogy nyitottabbak legyenek a múzeumok.

– Nagy változások közepette vagyunk most az országban, és csak az biztos, hogy aki azt mondja: „ez történik majd a jövőben”, az nagy valószínűséggel nem mond igazat, mert jósok nincsenek.. Mi egyet tudunk tenni, hogy alapvető értékek mentén megmaradva, igyekszünk résen lenni és minél gyorsabban reagálni ezekre a lehetséges változásokra. Az a célom, hogy minél közelebb tudjuk vinni az emberekhez, különösen a fiatalokhoz, a gyerekekhez a múzeumokat, ezért mindenképpen erősíteni kell például a közönségkapcsolatokat és a múzeumpedagógiát. Ennek a törekvésnek szerintem már érik a gyümölcse Kiskunfélegyházán, ahol az elmúlt években megsokszoroztuk a Kiskun Múzeum látogatottságát.

– Igaz, ami igaz, a Kiskun Múzeum legtöbb eseménye egyben mintha egy kulturális attrakció is volna, egész estés könnyűzenei koncertekkel, gyerekfoglalkoztatóval, vízipipával, borral, fesztivál-hangulatban.

– Ez köszönhető részben az igényes félegyházi közönségnek is, de legalább annyira a múzeum elhivatott munkatársainak, akik meglátták a lehetőséget, és felfogták a koncepcióban a közvetlenség erejét. Ezzel jelentősen árnyaltuk azt a Kiskunfélegyházán kialakult vélekedést, hogy „a kiállításmegnyitókra mindig ugyanaz az ötven ember megy el”. A mi kiállításainkra, megnyitóinkra például nyolcszáz és ezerkétszáz ember is eljön egy nap, mert nem csak egy középkori csontvázat, vagy százharminc évvel ezelőtti jász ruhákat mutatunk nekik, hanem mellette számtalan más érdekes programot is nyújtunk. A Kiskun Múzeum kertjét is igyekeztünk úgy kialakítani, hogy közösségi térré váljon, ahol a rendezvényeink lefolyhatnak és ahol a félegyházi emberek, baráti társaságok szeretnek találkozni. 

– Ennyi volna? Árukapcsolás?

– A dolog azért ennél jóval árnyaltabb. Ezeken a közösségi eseményeken a múzeum magas szintű ismeretanyagot képes átadni jóval nagyobb számú embernek, mint ezek nélkül. Ebben van nagy szerepe a már említett múzeumpedagógiának is.

– Múzeumi dinamizmus? Ez hat majd a tudományos tevékenységek erősítésére is?

– Ez is egy olyan terület, amit a jövőben mindenképpen erősítenünk kell. Ma Magyarországon a Tudományos Akadémián és néhány erre szakosodott intézeten, egyetemen kívül gyakorlatilag nincs olyan intézmény, ami terét adja a kultúrakutatás e speciális szférájának. A múzeumok ideális terepei és intézményei lehetnének a kultúrakutatásnak, nem mellesleg alapfeladatuk közé is tartozik.

– És mi lesz az Ön régész-életével?