A Flesch Károly Nemzetközi Hegedűverseny évtizedes történetének legfiatalabb versenyzője, a 13 és fél éves Lara Bocskor nyerte meg a héten lezajlott XII. versenyt Mosonmagyaróváron.
Június 14-én, pénteken volt az utolsó tanítási nap a város iskoláiban, és diáknappal búcsúztak az iskolapadtól.
A háromtagú büntetőtanács egyik tagjának kórházi kezelése miatt az eredetileg meghirdetett hétfői időpont helyett kedden folytatódik a vörösiszap-katasztrófa miatt indított büntetőper tárgyalása a Veszprémi Törvényszéken - közölte a törvényszék a honlapján.
Már ami az ár-érték arányt illeti.
A Jobbik Ifjúsági Tagozata hagyományteremtő céllal meghirdette az I. Országos Szemétszedési Akciót,
Petr Necas bejelentette, hogy hétfőn lemond kormányfői és pártelnöki tisztségéről.
A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. sportszponzorációs támogatást nyújt a kecskeméti kosárlabda akadémia és a labdarúgó akadémia részére - jelentette be Frank Klein, a gazdasági társaság ügyvezető igazgatója csütörtökön, a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában tartott sajtótájékoztatón.
Élelmiszer, posta és üzemanyag is volt a 6,6 tonnás pakkban.
Petr Necas bejelentette, hogy hétfőn lemond kormányfői és pártelnöki tisztségéről.

Idén is kiemelt programként rendezik meg törökországi Rodostóban (Tekirdag) a Magyar napot szombaton, amelyen többek között gulyásleves-főzés lesz a tengerparton.

Az idén első alkalommal kaptak lehetőséget magyar vállalkozások, hogy a június 5-8. között Jönköpingben megrendezett ELMIA WOOD nemzetközi erdészeti kiállításon bemutathassák legújabb fejlesztéseiket.

Az előző évhez képest hetedével, 14 százalékkal kevesebb súlyos egészségügyi kockázatra derült fény 2012-ben annak az uniós riasztási rendszernek a keretében, amelynek célja az egészségre ártalmas élelmiszer és takarmány kiszűrése – derül ki az Európai Bizottság által hétfőn közzétett adatokból.

A június 4-7. között lezajlott nemzetközi kiállítás kiemelt jelentőségű a magyar vasúti ágazat számára, hiszen a HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület a Nemzeti Külgazdasági Hivatallal (HITA) együttműködve, 9 magyar cég részvételével idén először állított közös, nemzeti standot az iparág legrangosabb nemzetközi kiállításán.

A világ egyik legrangosabb kozmetikai kiállításán, az BeautyWorld Middle-East-en a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) által szervezett nemzeti standon hat magyar vállalat kapott lehetőséget termékeik bemutatására.

Tovább kell lépni, mert ez adja meg a tiszteletet az áldozatoknak - mondta Kollár Lajos, a Magyarok a világ nyolcezresein expedíció vezetője azon a budapesti sajtótájékoztatón, amelyen a Kancsendzöngán történtekről volt szó.

Heten meghaltak, négyen eltűntek és 9 ezer embernek el kellett hagynia otthonát Csehországban az árvíz miatt. Az anyagi károk pedig már néhány milliárd koronára (több tízmilliárd forintra) rúgnak - hétfő estig ez a csehországi árvíz hivatalos mérlege.

Németországban májusban a sokévi átlag 178 százalékának megfelelő mennyiségű csapadék hullott. A rendkívül esős időjárás várhatóan még napokig tart.

A Szlovén Köztársaság Budapesti Nagykövetsége a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) és a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) együttműködésével 2013. május 29-én közel húsz szlovén és magyar vállalat részvételével Szlovén-Magyar Innovációs Fórumot szervezett Budapesten. A NIH és a HITA külföldi partnerintézményekkel szervezett rendezvényei a vállalatok és a régiók közötti kapcsolatépítést, kooperációt segítik elő.

A Daimler kül- és közpolitikai kapcsolatokért felelős alelnökeként folytatja pályafutását Eckart von Klaeden német államminiszter, a Bundestag német-magyar parlamenti csoportjának korábbi elnöke.

A tengerbe csapódott az amerikai légierő egy F-15-ös vadászgépe Japán déli részén, Okinava partjai közelében, a pilóta katapultált és túlélte a balesetet - közölte a japán parti őrség.

Tiltakozásul a műemléképület közvetlen szomszédságába tervezett sportkomplexum megépítése ellen.

Az előrejelzések szerint pénteken nemcsak a magasabban fekvő helyeken, hanem a völgyekben is lehet hóra számítani. Ausztriában akár 20-60 centiméternyi hó is hullhat.

Japán tiltakozásának adott hangot csütörtökön, amiért egy dél-koreai napilap "isteni büntetésnek" nevezte a II. világháború végnapjaiban Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombombákat.
Az emberi jogok terén tapasztalható globális tétlenség miatt egyre veszélyesebb a világ a menekültek számára - áll az Amnesty International (AI) csütörtökön Londonban kiadott éves világjelentésében, amely különösen élesen elítélte az Európai Unió eljárását e kérdésben.
Meghalt egy magyar katona Koszovóban - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) szerdán az MTI-vel.

Eltűnt Erőss Zsolt és Kiss Péter, a Kancsendzönga-expedíció két csúcsmászója ereszkedés közben, 8000 méteres magasságban, keresésük egyelőre nem folytatódik - közölte szerda délelőtt a Magyarok a világ nyolcezresein szóvivője az MTI-vel. Vincze Szabolcs megerősíteni ugyan nem tudta a hírt, de szerinte elképzelhető, hogy Kiss Péter lezuhant. A helyszínen tartózkodó Kollár Lajos expedícióvezetőt az MTI-nek egyelőre nem sikerült elérnie.

Egyelőre nincs új hír a Kancsendzöngán bajba jutott magyar hegymászókról, Erőss Zsoltról és Kiss Péterről - tájékoztatta az MTI-t szerda reggel Vincze Szabolcs, a Magyarok a világ nyolcezresein expedíció szóvivője.

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Nem végleges adatok szerint legkevesebb 51 - hivatalosan is megerősített - halálos áldozata van annak tornádónak, amely hétfő délután csapott le az Oklahoma állambeli Moore-ra.

A megválasztásakor a szegényeket segítő Assisi Szent Ferenc nevét választó egyházfő kijelentette: "embertelen" ideológia húzódik a gazdasági válság mögött.

Nyolcvankét éves korában meghalt Joe Farman brit tudós, Antarktisz-kutató, aki munkásságával segített azonosítani az ózonlyukat a Déli-sark felett.

A külügyet és a bevándorlók segélyezését érintő költségvetési takarékoskodás keretében Ausztrália bezárja budapesti nagykövetségét - jelentette hétfőn az ausztrál média az AAP hírügynökségre hivatkozva.

Az Egyesült Államokban minden belföldi telefonhívást lehallgat és eltárol a titkosszolgálat - állapította meg az FBI egy korábbi terrorellenes ügynökének nyilatkozata alapján a The Guardian című brit napilap.

Az áprilisban kezdődött 2013-as tanévre egyetlen diák maradt egy fukusimai általános iskolában, az intézményben azonban - ha nem is a megszokott módon - folytatódott a tanítás.

Összesen 260 ezer ember vesztette életét a 2011-es szomáliai éhínség alatt.

A Pentagon, ha kis létszámban is, de katonákat küldött Maliba, annak ellenére, hogy a washingtoni kormány több ízben is megfogadta: az afrikai országban nem lesznek jelen amerikai szárazföldi csapatok - közölte szerdán a The Washington Post című amerikai napilap.

Megerősítette Olaszország hosszú futamidejű államkötvény-kötelezettségeinek "Baa2" szintű, gyenge befektetési ajánlásúnak számító besorolását a Moody's Investors Service, amely ugyanakkor jelentősen rontotta az olasz gazdaság teljesítményére adott előrejelzését, és főleg emiatt fenntartotta az olasz adósosztályzat negatív kilátását.

A sármelléki Hévíz-Balaton Airportra indít járatot májusban Rigából az airBaltic lett légitársaság, és növeli budapesti járatainak számát is.

A Handelsblatt információi szerint a Daimler motoralkatrészeket gyártó üzemet építhet Romániában.

Idén nyáron igazán megéri Ciprusra utazni. Az elmúlt hetek, hónapok politikai, gazdasági feszültségei ugyanis jótékony hatással voltak a szállodai árakra - amelyek 10-15 százalékkal olcsóbbak, mint a korábbi években.
- Lövöldözés Watertownban
Fegyverropogás hallatszott a rendőrség által lezárt bostoni elővárosban, Watertownban, ahol a hatóságok hajtóvadászatot indítottak a bostoni robbantás még életben maradt feltételezett tettese, Dzsohar Carnajev ellen - jelentették a helyszínről a CNN hírtelevízió tudósítói.

Az EP szerint Horvátország készen áll a július 1-i uniós csatlakozásra, az ország demokráciája és szociális piacgazdasága érett a tagságra, és teljesíteni tudja a tagsággal járó követelményeket.

Újabb magyar siker született a Britain's got talent – az angol Csillag születik – című tehetségkutató show-műsorban. Az Attraction tánccsoport tagjai megríkatták Angliát, mégis sokan támadják őket.

Röviddel Húsvét előtt megkezdte működését az osztrák főváros első mozgó gyermekhospice szolgálata. Bécsben és környékén közel 800 gyermek él halálos, gyógyíthatatlan betegséggel.

A magyarországi alkotmányos helyzetről rendezett plenáris vitát az EP szerdán.

A Milestone Intézet felmérése szerint a vezető brit egyetemeken tanuló magyar diákok hosszú távú tervei Magyarországhoz kötődnek, rövid és középtávon világot akarnak látni és tapasztalatot kívánnak gyűjteni.

Ütésállóbb lesz az Európai Unió bankszektora 2014. január elsejétől azoknak a szabályoknak köszönhetően, amelyeket kedden fogadott el a Parlament.

Semmi jel nem utal arra, hogy része lenne egy szélesebb összeesküvésnek a bostoni maratonon elkövetett két robbantás, amely három ember életét oltotta ki.
Megalakult a Kiskunfélegyházi Értéktár Bizottság
Megjelent Miklya Anna negyedik könyve
Róna Kincse lett a félegyházi gyógyfürdő
Megalakult a Kiskunfélegyházi Értéktár Bizottság
5 hozzászólás
3 hozzászólás
1 hozzászólás
2 hozzászólás
4 hozzászólás
Egymilliárd forintos beruházás, 50 új munkahely Kiskunfélegyházán
4 hozzászólás
Vállalkozói hitelről esik szó a KGME következő rendezvényén
11 hozzászólás