Szálinger Balázs zalai származású, jelenleg Kolozsvárott élő költő vehette át a Quasimodó Emlékdíjat a Nobel-díjas olasz lírikus nevével fémjelzett balatonfüredi költőverseny szombati díjkiosztó gálaestjén.
Megműtötték az Országgyűlés alelnökét.
Öt feladatot nevezett meg Orbán Viktor a szombati kötcsei találkozón, amely szerinte az elkövetkező időszakban a polgári jobboldal előtt áll.
Augusztus 31-ig mintegy nettó 2,389 milliárd forint vagyonadót fizettek be az adózók - közölte az adóhatóság az MTI érdeklődésére.
Kisboldogasszony-búcsút tart a Magyar Pálos Rend és a Petőfiszállás-Pálosszentkúti Plébánia szeptember 4-én és 5-én Szentkúton.
Sidi Péter újabb ezüstérmet szerzett a franciaországi Avonban rendezett számszeríjász-világbajnokságon. Lezsák Sándor az Országgyűlésben
Lezsák Sándor a szervezők közt. Baloldalt Solymosi Bertold, jobbra Szabó László, háttal Kovács Antal – Fotó: Kürti László
Lezsák Sándor – Fotó: Kürti László
Lezsák Sándor a szervezők közt a készülő Dísztribün mellett – Fotó: Kürti László
Lezsák Sándor Kovács Imre kunszállási és Szabó László bugaci polgármesterrel – Fotó: Kürti László
Lezsák Sándor – Fotó: Kürti László
Lezsák Sándor Szabó László bugaci polgármesterrel – Fotó: Kürti László
Lezsák Sándor – Fotó: Kürti László
Lezsák Sándor – Fotó: Kürti László
Lezsák Sándort Solymosi Bertold vezette körbe a Kurultaj helyszínén – Fotó: Kürti László
Az Országgyűlés alelnöke Szabó Lászlóval, Bugac polgármesterével és Solymosi Bertolddal a rendezvény egyik szervezőjével együtt tekintette meg a nagy magyar törzsi gyűlés előkészületeit. A szervezők tájékoztatták Lezsák Sándort a munkafolyamatok ütemtervéről és bemutatták a leendő programok színhelyeit.
Üdvözlik Önt a lakiteleki Nemzeti Fórum képviselő-jelöltjei, Lezsák Sándor ajánlásával!
Hattyúkerti zenés esték ősszel is
Rózsakert és betyárvilág a Kiskun Múzeumban + Képgaléria
Ellenszavat nélkül: Rosta Szabolcs a Bács-Kiskun megyei Múzeumok új igazgatója
Ha ősz, akkor gasztronómiai fesztivál Kiskunfélegyházán
Kiskunfélegyházán is becsengettek
Baleset az M5-ön Félegyháza és Kecskemét között
Épül – szépül a templomhalmi emlékpark Félegyházán + Képgaléria

