Bár mindkét lány nagyon megérdemelte a győzelmet, 2012-ben a 15 éves Radics Gigit választották az Év hangjának.
Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban kezdte mai Csongrád megyei programját Gao Jian, a Kínai Népköztársaság nagykövete. A diplomata a Konfuciusz Intézet létrehozásáról szóló megállapodás kapcsán látogatott a Dél-alföldi megyébe. Az emlékhelyen B. Nagy László kormánymegbízott kalauzolta, a találkozó végén pedig egy eredeti szegedi papuccsal ajándékozta meg a nagykövetasszonyt, akit lenyűgözött a park és a magyar hagyományok ápolása.
A kormánynak a következő két évben azon kell dolgoznia, hogy könnyítse az emberek életét.
A jövő héten 10 forint körüli mértékben drágulhat a 95-ös, de emelkedhet a gázolaj ára is.
Kubik Anna és Blaskó Péter Magyar sorstöredékek Trianon óta, borongós vallomások Adytól Csoóri Sándorig címmel tartanak irodalmi estet június 2-á, szombaton 18 órától, a Polgárok Háza dísztermében.
Az állami nyelvpolitika alapjairól szóló törvénytervezet csütörtöki vitája fajult el.
Az ifjúsági olimpiai bajnok Kapás Boglárka csütörtökön remekül felépített taktikával szerezte meg első felnőtt Európa-bajnoki aranyérmét.
Évente átlagosan tizenketten kóstolják meg a New York-i étterem tojáskülönlegességét.
A fejlesztésről dr. Nagy Zoltán, a Phoenix Mecano Kft. ügyvezető igazgatója és dr. Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere sajtótájékoztató keretében számolt be.
Az igazgató elmondta: idén a cég egy európai logisztikai központ építésében kezd azon a – jelenlegi telephelyével szomszédos - 40 ezer négyzetméteres területen, amelyet még 2010-ben vásárolt meg a 2,1 milliárd forint értékű beruházás céljára.
Az új létesítmény mintegy 4600 négyzetméter alapterületű lesz. A logisztikai központban egy automatikus raktárrendszert üzemelnek be, amelynek kapacitása 12 ezer raklap. 2013-tól e központból szállítják ki az összes európai ügyfélnek a Phoenix Mecano vállalatcsoport által Magyarországon, Romániában és részben Kínában megtermelt készárukat.
A Phoenix Mecano egyébként egy svájci központú vállalatcsoport, amelynek fő tevékenysége gépipari, elektronikai és mechanikai komponensek gyártására irányul. Minden kontinensen jelen van, világszerte több gyártóbázissal és átfogó értékesítési hálózattal rendelkezik.
A vállalatcsoport kizárólagos tulajdonában lévő Phoenix Mecano Kecskemét Kft. 1993-ban jött létre. Megalakulása óta minden évben jelentős beruházásokat végzett, tavaly például több mint 12 millió euró értékben fejlesztett, idei beruházása meghaladja majd a 9 millió eurót.
A cég életében fontos változás, hogy a logisztikai központ megépítése mellett új kompetenciákat is áttelepítenek a németországi Dewert/Okin anyaháztól a kecskeméti telephelyre. Ezek közül a legfontosabb kompetencia egy új kutatás-fejlesztési részleg felállítása.
A vállalat a beruházás által még hatékonyabban tud bekapcsolódni Kecskemét felsőoktatásába, hiszen 50 új munkahely jön létre, ahol magasan képzett szakembereket foglalkoztatnak majd.
A Phoenix Mecano Kecskemét Kft. egykor 78 munkatárssal kezdte meg tevékenységét. Az idei fejlesztést követően alkalmazottainak létszáma 1486 fő lesz.
Dr. Zombor Gábor polgármester emlékeztetett arra: a Phoenix Mecano Kecskemét Kft. 2009 óta több mint 500 új munkahelyet teremtett a városban. E cég fejlesztései is igazolják, hogy Kecskemét megbízható, vonzó gazdasági környezet a befektetők számára, a város vállalkozás-barát politikája és intézkedései pedig elérik céljukat, így folyamatosan nő a helyi iparűzési adóból származó bevétel is. A cég Kecskemét egyik legmeghatározóbb gazdasági szereplője, amely az elsők között kapcsolódott be a duális képzés megvalósításába.
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
Itt az idő: vallani és fizetni kell!
Több hegymászó meghalt a Mount Everesten
18 év börtön a pedofil sátánnak
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja a kérdéses szerződést
2 hozzászólás
Lázár csak ideiglenesen lép le, Orbán kölcsönkéri
1 hozzászólás
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja a kérdéses szerződést
13 hozzászólás
Első az ár, második a magyarság
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
5 hozzászólás
21 hozzászólás
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
4 hozzászólás
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás


Új hozzászólás