A magyar zenei élet különös figurája ment el. „Foglalkozására nézve szövegíró és gépzenész” volt – írta saját magáról internetes oldalán.
Jézus Krisztus, a Megváltó szenvedéstörténetét mutatják be június 8-án és 9-én 20.30 órai kezdettel (esőnap június 10.), a Kecskeméti Arborétumban A Katona József Színház most arra vállalkozott, hogy az ismert eseményeket szabadtéren, a hagyományokhoz ragaszkodva, ám mégis azoktól kissé eltérő módon mutatja be.
A kormánynak a következő két évben azon kell dolgoznia, hogy könnyítse az emberek életét.
A jövő héten 10 forint körüli mértékben drágulhat a 95-ös, de emelkedhet a gázolaj ára is.
Kubik Anna és Blaskó Péter Magyar sorstöredékek Trianon óta, borongós vallomások Adytól Csoóri Sándorig címmel tartanak irodalmi estet június 2-á, szombaton 18 órától, a Polgárok Háza dísztermében.
Az állami nyelvpolitika alapjairól szóló törvénytervezet csütörtöki vitája fajult el.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó, illetve etikai bizottsága egyelőre nem döntött, hogy indítanak-e eljárást a NOB-tag Schmitt Pál lemondott köztársasági elnök ellen plágiumügye miatt.
Évente átlagosan tizenketten kóstolják meg a New York-i étterem tojáskülönlegességét.
Ónodi András Máté fogantatása óta édesapa vagyok. A családom megnyugvást és erőt ad, de nem a támaszt keresem benne, hanem a családapa feladatának méltóságát.

A Hölgykoszorú című írásom óta eltelt másfél év. Azóta néhány dolog megváltozott családunk körül:

Amikor legelőször szembesültem ezzel az örömteli ténnyel, 22 éves voltam. Ekkor minden „csak” úgy, magától zajlott és történt.
Mikola János, mint apa

Az én kis történetem 21 évvel ezelőtt kezdődött, akkor ismerkedtem meg a feleségemmel. Az első évek munkával és tervezgetéssel teltek, hogy biztosíthassam a családom számára a jövőt. Egy reggel úgy ébredtem, hogy csodálatos álmom volt, amelyet alig vártam, hogy a feleségemmel megoszthassak. Álmomban két lánygyermekem születik. Úgy éreztem, itt az idő, hogy apa legyek.

Tizenhat éve, mikor házasságot kötöttünk, nem is tudtuk, mire vállalkozunk! Feleségemmel évekig tervezgettük, milyen lesz majd a „Mi családunk”.
– a karácsonyról

…és a Főszerkesztő bácsi azt mondta, „Lehet!” Akkor én leültem Anyukámmal a szőnyegre, és megkérdeztem tőle, leírná-e az én kalandjaimat a Főszerkesztő bácsinak. Azt mondta, szívesen segít. Aranyos Anyukám van.

Gyanítom, kevesen tudják vagy hiszik, hogy a Jóisten által – ahogy Somlósi Lajos mesterünk mondja – a „Föld nevű játszótérre” küldött gyermek választja ki azt a helyet, ahova érkeznie kell.

Amikor kiderült, hogy hamarosan gyermekem születik, minden vágyam az volt, hogy fiú legyen az utódom. Ebben a tudatban is készültem a kis jövevény fogadására. Aztán eljött a nagy nap, és egy kislány látott napvilágot. Mikor először megláttam a kórházban, még nagyon kis gyűrött volt, mosolyogtam is rajta sokat, mert úgy nézett ki, mint Yoda. De ekkor már nem számított, hogy végül nem fiú lett.
Nagy Attila

Soha fel sem merült bennem, hogy még nem vagyok felnőtt. Még akkor sem, amikor 2007 tavaszán - életem 34. évében megszületett a lányom.

Az egész történet 2008 február elején kezdődött. Ekkor tudtuk meg, hogy kisbabát várunk. Fogalmunk sem volt, hogy kisfiú vagy kislány, de a neve már biztos volt: BÍBORKA. A következő néhány hónap a várakozással telt, míg meg nem tudtuk, hogy tényleg kislányunk lesz. Hihetetlen büszkeség töltött el.

Komáromy Zoltán vagyok az 5 éves Mátyás és a 3 éves Panna édesapja. 1976-ban születtem Kecskeméten. Középiskolai éveimet Kiskunfélegyházán töltöttem. Vad lázadó hippiként
teltek éveim, az 1990-es évek közepén tartó nagy blues fellángolásnak voltam részese, abban az időben nem volt olyan hétvége mikor ne lett volna
az országban egy blues fesztivál valahol. A teljesség igénye nélkül párat felsorolnék: Tabán, Csörge-tó, Tata, Pécs, Paks. Természetesen mindenhol ott kellett lennem, hiszen nélkülem nem kezdték volna el - gondoltam én.

Szerencsém volt olvasni az előző Apukák gondolatait, és emiatt a helyzetem nem éppen könnyű. Azt a szeretetet, elfogadást, rajongást érzem én is, ami az ő soraikból árad. Másrészt viszont már 15 éve „Apuka” vagyok.

Számomra egy és ugyanaz. Szerelemmel adózik a férfi annak a nőnek, kit megtanul tisztelni, és szerelemmel gondol később feleségére, aki megajándékozza a legszebb dologgal, a családdal.

Tizenhat hónappal ezelőtt még nem sokat tudtam arról, hogy létezik többméretű pelenka, fogszabályzós cumi, légzésfigyelő, orrszívó porszívó stb. Azt meg végképp nem gondoltam, hogy az éjszaka mulatozás nélkül ilyen hosszú tud lenni.

Kedves feleségem, Ildikó és másfél éves kislányom Iringó mellé hamarosan megérkezik családunk negyedik tagja. Április közepén csatlakozó kisbabánk –immáron az orvosok szerint is vitathatatlanul- szintén hölgy. Apai örömeim ezért felettébb fokozottak. Boldogság megtapasztalni szeretteimmel együtt azt a jóértelemben vett kettősséget, amely családunkat mostanában jellemzi. Egyszerre figyeljük az édesanya hasában növekvő „pocaklakó” gyarapodását és kislányunk fejlődését. Iringó most ismerkedik a környezetével, mostanában kezd bilire ülni, és mostanában fogalmaz meg hosszabb gondolatokat. Már 3-4 soros mondókákat közösen „dalolunk”.

Balogh Viktória Lilla a család új uralkodója
és szolgai sorsba taszított szüleinek dr. Balogh Bálintnak és feleségének
hiteles beszámolója arról, hogyan éli meg a fiatal apuka a családba érkező
csöppséggel járó felelősséget és változásokat.
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
Itt az idő: vallani és fizetni kell!
500 ezer forintból újult meg a Móra ház
Több hegymászó meghalt a Mount Everesten
18 év börtön a pedofil sátánnak
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja a kérdéses szerződést
2 hozzászólás
Lázár csak ideiglenesen lép le, Orbán kölcsönkéri
1 hozzászólás
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja a kérdéses szerződést
13 hozzászólás
Első az ár, második a magyarság
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
5 hozzászólás
21 hozzászólás
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
4 hozzászólás
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás

