A magyar zenei élet különös figurája ment el. „Foglalkozására nézve szövegíró és gépzenész” volt – írta saját magáról internetes oldalán.
Jézus Krisztus, a Megváltó szenvedéstörténetét mutatják be június 8-án és 9-én 20.30 órai kezdettel (esőnap június 10.), a Kecskeméti Arborétumban A Katona József Színház most arra vállalkozott, hogy az ismert eseményeket szabadtéren, a hagyományokhoz ragaszkodva, ám mégis azoktól kissé eltérő módon mutatja be.
A kormánynak a következő két évben azon kell dolgoznia, hogy könnyítse az emberek életét.
A jövő héten 10 forint körüli mértékben drágulhat a 95-ös, de emelkedhet a gázolaj ára is.
Kubik Anna és Blaskó Péter Magyar sorstöredékek Trianon óta, borongós vallomások Adytól Csoóri Sándorig címmel tartanak irodalmi estet június 2-á, szombaton 18 órától, a Polgárok Háza dísztermében.
Az állami nyelvpolitika alapjairól szóló törvénytervezet csütörtöki vitája fajult el.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó, illetve etikai bizottsága egyelőre nem döntött, hogy indítanak-e eljárást a NOB-tag Schmitt Pál lemondott köztársasági elnök ellen plágiumügye miatt.
Évente átlagosan tizenketten kóstolják meg a New York-i étterem tojáskülönlegességét.Pár évvel ezelőtt egy akkor kevésbé ismert humorista, Kőhalmi Zoltán lépett fel a Fábry Show-ban. Kőhalmi „bedolgozott” a műsorba, de kamera előtt nem szerepelt. Kiállt a közönség elé, és történeteket kezdett mesélni. Talán Fábry sem gondolta, hogy ezzel lavinát indítanak el. Merthogy ez történt. A Dumaszínház kávéházból indult, de ma már nincs olyan művelődési ház, ahol nem szerepeltek volna. A legmeglepőbb az egész Dumaszínház jelenségben, hogy a humoristák ugyanazt a színvonalat képviselik, mégis mindenkinek egyedi a stílusa.
Utánpótlásból, illetve jelentkezőkből nincs hiány, amit persze a média is kihasznál, még a Magyar Televízió is meghirdetett egy versenyt, de abból a mezőnyből valahogy senki nem alkotott maradandót. Az emberek nagy része talán azt sem tudja, hogy egyáltalán volt ilyen műsor a szebb napokat is megélt közszolgálatin. Az igazság az, hogy a Dumaszínház brand, azaz márka lett. Most a TV2-ről, illetve Hajdú Péterről derült ki, hogy ezt még nem mondta el neki senki, a Frizbi nívóján lehet, hogy emel valamit a tehetségkutató, de a végeredmény borítékolható. Ennek ellenére lehet, hogy nem ez lesz az utolsó próbálkozás a nézettség érdekében. A kiskunfélegyházi Trió TV viszont megmutatta, hogy nem minden a hirdetőkről szól, meghívtak néhány ismeretlen stand up-ost a Rock-Tárba, és adtak nekik negyed órát, a közönség pedig legalább olyan szeretettel fogadta őket, mintha például Csenki Attila lépett volna a mikrofon mögé.
Mindenkinek vannak érdekes, vagy kevésbé érdekes történetei. Beliczai Balázs és a többiek titka az, hogy a taxirendelésről is úgy tudnak mesélni, mintha kalandtúrán vettek volna részt Dél-Amerikában. A Dumaszínház az átlagemberről szól. Éppen ezért az is elképzelhető, hogy egy eldugott falu legtávolabbi utcájában tölti mindennapjait egy eddig fel nem fedezett csillag. Elképzelhető, de nem valószínű.
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
Itt az idő: vallani és fizetni kell!
500 ezer forintból újult meg a Móra ház
Több hegymászó meghalt a Mount Everesten
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja a kérdéses szerződést
2 hozzászólás
Lázár csak ideiglenesen lép le, Orbán kölcsönkéri
1 hozzászólás
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja a kérdéses szerződést
13 hozzászólás
Első az ár, második a magyarság
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
5 hozzászólás
21 hozzászólás
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
4 hozzászólás
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás

