Most ebből láthattak ízelítőt Félegyháza polgárai. Ugyan a városközponthoz kissé messzebb volt ez a kiállítás, mint amit megszokhattunk, mégis mindenképpen érdemes volt ellátogatni erre az eseményre. Már a címe is figyelemfelkeltő volt: ARTÚRKA; ART-TURKA, azaz egyfajta művészeti tárlat ötvözve az errefelé jól ismert „turkáló” kifejezéssel, ami pontosan azt jelentette, amit értenek alatta. A vállfákon, csiptetőkön, madzagokon lógó rajzocskák, festmények, tanulmányrajzok, mappában lapozgatható alkotások néhány forintért megvehetők voltak. Mindenki „turkálhatott” kedve, igénye, pénztárcája szerint. Nagyszerű ötlet, remek kivitelezéssel.

 

Ami a „Miénk itt a tér” elnevezésű május végi rendezvény áthallását illeti, az nem véletlen. A látogató itt is azt érezhette, amit ott a tavaszi éjszakában, sétálgatva a Petőfi-téren. Itt is feltűntek különleges ötletek és itt is leülhettek a „gyülekező helyre” egy pohár borra, egy kávéra az emberek, találkozhattak az alkotó közösség tagjaival azok, akik kilátogattak a kiállításra. Három alkalommal a főzőtudományukat is bemutatták a kiállítók, remek hangulatot varázsoltak a szeptember végi éjszakába.

 

Természetesen, ezen rendezvény fő mozgatója, szervezője is Lantos Szabolcs volt, aki  nélkül a „Miénk itt a tér” sem képzelhető el. Rátkai Zsuzsa, Karsai Ildikó, Szabó Ildikó szintén oroszlánrészt vállaltak abban, hogy ez a különleges élményt adó rendezvény megvalósulhasson, de a többiek is kivették részüket a rendezésből.

 

Mit is láthattunk a kiállításon? A bejáratnál Lukács Ferenc nagyméretű Rózsa Sándorról festett portréját, míg az ajtó másik oldalán Tóth Tamás dekoratív, nagyméretű hegedülő nőalakja nézett le a látogatókra. Csenki Tibor jellegzetes, titkokat hordozó ceruzarajzait a kanadai erdőkről, Nagy Zsófia dekoratív, nonfiguratív tábláit. Mellette Kolozsvári Sándor tükrökkel kiegészült fekete-fehér köreit. Az ő concept alkotásai úgy tűnik hatással voltak Lantos Szabolcsra is, aki ezúttal a fa helyett mozdulatfénykép-sorozatával lepte meg az őt ismerőket. Fekete László szokásos komor hangulatba hajló tájképei szinte ellentétei voltak Rátkai Zsuzsa kreatív kötéljátékának, melyek közül bronzportrék néztek ki, sugározva valamiféle könnyedebb életérzést. Ez utóbbi munkák jó átmenetet jelentettek Bucsú Alinda „Padlás” installációjához. Pálfi István igényes ceruzarajzait, Karsai Ildikó jó minőségű akvarelljeit mutatta be.

 

Papp Gáspár és Dobos Zsuzsi kerámiát hozott, az előbbi alkotó kisebb méretű, sokszínű alkotásokat, az utóbbi nagyméretű korsókat készített. Kis László lámpái igényesek voltak a térbe jól illeszkedtek. Molnár István két képe közül az egyik kiváló festőiséget sugárzott, igazi bravúros alkotás, akárcsak Szabó Ildikó anyagából a három festmény. Mellettük ott „pergett” a gimnáziumi rajztanár nagyszerű rajzfilmje a fázisrajzok tömkelege előtt.

 

A fotósokat ketten képviselték. Kis-Czakó Imre szép pontos természetfotói, valamint Kürti László játékos kaleidoszkópja, amely prágai fényképeit tartalmazta. 

 

Ennyi volt a tárlat szűkebb értelemben. S amivel még megfejelték az alkotók a bemutatót, az tette csak igazán egyedivé ezt a rendezvényt. Kicsit a Velencei Biennálét vagy a párizsi Szajna-parti sátrakat idéző világot hoztak Félegyházára. És hát ott voltak a cipők, minden alkotót bemutató szöveg alatt a kiállító egy pár cipője. Megfigyelte-e már valaki, mennyire jellemzőek az illetőre a viselt cipők?! A terem kisebbik részében; a turkálóban rengeteg rajz, festmény, vázlat közt válogathatott a látogató. (Igen sokan éltek is a lehetőséggel!) És ott volt még külön a „kávézó” részleg a régi bútorokkal, sok-sok folyóirattal, könyvvel, melyeket bárki kézbe vehetett.

 

Nagyon jó volt ott lenni, kívülállóként is, a közösség tagjaként is, valódi szívet melengető, közösségi létet tapasztalhattak meg az arra járók. Köszönet érte azoknak, akik ezt „elkövették”. Egy rövid időre eljött hozzánk a jó értelmű „bohém művészvilág!’

 

Gratulálunk!