Rövid link: http://kis-kunsag.hu/hun/s_!news/i__20/i__10811 | Feltöltés időpontja: 2010. szeptember 27. 08:41 | nemzetiforum.hu

Igaza van mindenkinek, aki azt vallja, hogy a szabadság szent, akár az egyén, akár a népek-nemzetek szabadságáról van szó, vagy Petőfi nagyszerű eszméjét és látomását idézve: a „világszabadságról”. A szabadságjogok között is a legfontosabbak közé tartozik a sajtószabadság, ma a „média” szabadsága. Az emberiségnek azonban arról is van már bőséges tapasztalata, hogy a szabadsággal, a szabadságjogokkal, így a sajtószabadsággal is vissza lehet élni, és akiknek pénzük és hatalmuk van hozzá, gátlás nélkül vissza is élnek.

Az a szabadság, amely bennünket elért a rendszerváltással, mindennek nevezhető, csak szent szabadságnak nem. Ez a balliberálisok szabadsága lett arra, hogy kifosszák az országot. Meg is tették, elképesztő arcátlansággal, példátlan mértékben. Ehhez hasonlóan megtettek mindent a sajtószabadság megcsúfolásáért is. A tudatzsibbasztás, az erkölcsi nihilizmus terjesztése és az ízlésrontás ilyen mértékben még sohasem folyt ebben az országban, mint az elmúlt két évtizedben. Tegyük hozzá nyomatékkal, hogy még a Kádár-rendszerben sem, annak a rendszernek minden hazugságát, minden politikai-ideológiai természetű manipulációját, elhallgatásait és elhallgattatásait, fedett cenzúráját és öncenzúrázási kénysze reit is beszámítva. Ennek oka részint a liberális piacosításban, részint – elsősorban a közmédiumokat illetően – a rendszerváltó kormányzat akart-akaratlan tehetetlenségében és paktumpolitikájában érhető tetten. A korábbi politikai hatalmukat a gazdaságba átmentő felső vezető rétegnek és a könnyedén hozzájuk csatlakozó „szabad demokrata” köröknek pedig elsőrendű érdekük volt monopolhelyzetüket fenntartani, és meg is erősíteni, kiterjeszteni a médiában. Kellő nagyságú MSZMP-vagyonnal és külföldi támogatással, felvásárlókkal, a nemzetek fölötti médiahálózat segítségével ezt is megvalósították. Szabadsága másnak is lett volna médiumokat venni vagy alapítani, csak éppen pénze és áruló, korrupciós hajlama nem volt hozzá.

A most hatalomra került kormányzat az első a rendszerváltás óta, amelyik a jelek szerint komolyan véget akar vetni annak a liberális-demokráciás álarcosbálnak, ami a magyar sajtóban zajlik húsz esztendeje. Azon a területen kíván rendet tenni, amelynek kitüntetett szerepe volt mindvégig a szociálliberális hatalom fenntartásában az átmentett és kibővített monopolhelyzet megőrzésével. Új médiatörvény még nincs, de a szervezeti átalakítás már lényegében megtörtént. Ez elég volt ahhoz, hogy a balliberális ellenzék máris elkezdje a jajveszékelést, természetesen a sajtószabadság és általában a demokrácia védelmében. Kétségtelen, hogy a médiairányítás és -ellenőrzés új szervezete bizonyos központosítást, az országgyűlési és a kormányzati mozgástér növelésére irányuló szándékot is jelez. Ez ellen lehet ágálni, de tudni kell, hogy ez nem jelenti a demokrácia és a sajtószabadság megcsúfolását. Mindössze annyit jelent, hogy az állam szerepe növekedhet ezáltal az állampolgárok védelmében és a káosz, a sajtómonopóliumok felszámolásában, összhangban egyébként az állami felelősségvállalás nélkülözhetetlen erősítésével a társadalom életében.

Kiknek fájhat ez? És kiknek fájhatna, ha a magyar média egyszer csak valóban magyar lenne. Nyilván azoknak, akik eddig uralták a terepet, és ezután esetleg majd nem fogják annyira uralni, nem tudják rajta tartani kezüket. Azoknak, akik továbbra is szabadon akarnak uralkodni egy megtévesztett és tudatában, lelkületében is megnyomorított nép fölött.

Ha médiatörvény még nincs, ha csupán egy szervezeti megoldás született, mely később igazolja majd önmagát, vagy esetleg javítani, alakítani kell rajta, ha ez még nem jelenti feltétlenül a tartalmi irányokat és a személyi döntések zömét, és máris ilyen ricsajt csapnak balliberálisék, akkor ez önmagában is hordoz már valami megnyugtatót a jövőre nézve. Hiszen azok riogatnak itthon és külföldön már most, akik bűnrészesei mindannak, ami ebben az országban nép és nemzet ellen történt az elmúlt húsz és az elmúlt ötven évben. Azok rohannak most külkapcsolataik segítségéért, és jelentik fel a kormányt az EBESZ-nél (az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnél), akik az ország biztonságát semmibe vették, a saját biztonságukat pedig idegen háttérrel támasztották meg. Igen könnyű elképzelni, mi mindent megtesznek még azért, hogy a médiatörvény majd alaposan kilúgozódjék, s ne nyújthasson kellő fogódzót egy tisztességes emberi és nemzeti értékrend érvényesítéséhez a különféle médiumokban, de legalábbis a jó ízlés és a jó erkölcs keretei közé szorítsa azokat.

Reméljük, a kormány és az országgyűlési többség nem vonul vissza! És ha így lesz, új korszak kezdődhet a magyar sajtótörténetben is: talán szabad lesz tisztességesen dolgozni a magyarság javára – még a televízióknál és a rádióknál is.

Bíró Zoltán