A magyar zenei élet különös figurája ment el. „Foglalkozására nézve szövegíró és gépzenész” volt – írta saját magáról internetes oldalán.
Jézus Krisztus, a Megváltó szenvedéstörténetét mutatják be június 8-án és 9-én 20.30 órai kezdettel (esőnap június 10.), a Kecskeméti Arborétumban A Katona József Színház most arra vállalkozott, hogy az ismert eseményeket szabadtéren, a hagyományokhoz ragaszkodva, ám mégis azoktól kissé eltérő módon mutatja be.
A kormánynak a következő két évben azon kell dolgoznia, hogy könnyítse az emberek életét.
A jövő héten 10 forint körüli mértékben drágulhat a 95-ös, de emelkedhet a gázolaj ára is.
Kubik Anna és Blaskó Péter Magyar sorstöredékek Trianon óta, borongós vallomások Adytól Csoóri Sándorig címmel tartanak irodalmi estet június 2-á, szombaton 18 órától, a Polgárok Háza dísztermében.
Az állami nyelvpolitika alapjairól szóló törvénytervezet csütörtöki vitája fajult el.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó, illetve etikai bizottsága egyelőre nem döntött, hogy indítanak-e eljárást a NOB-tag Schmitt Pál lemondott köztársasági elnök ellen plágiumügye miatt.
Évente átlagosan tizenketten kóstolják meg a New York-i étterem tojáskülönlegességét.Mondják, az élet dolgai roppant egyszerűek. Olyannyira, hogy még rajtam is túltesznek, pedig én igazán nem vagyok egy bonyolult eset. Túl- és átéltem hétköznapjaimat, s nem lévén más választásom… még örülni is próbálok nekik. Aggodalomra nincs ok: ártalmatlan vagyok. Járom az utcákat. Néha elengedhetetlen. És miért ne járnám, elvégre szabadság van, demokrácia, no meg jogállam.
Amúgy az utcán járást abban a másik, téves eszméktől megfertőzött időszakban is volt bátorságom megtenni. Túléltem… Ahogyan más is. Csakhogy az ember, mint amolyan konzervatív terméke a törzsfejlődésnek, ha teheti, többnyire ugyanazon az utcán jár-kel, amelyen hajdan elindult.
Kiskunfélegyházán – ahol mellesleg lakom, s ahol szülői házunk is áll – néhány éve még szép, fehér alapon fekete betűs tábla adta tudtomra, hogy az Lenin útja. Szükségtelen a fejcsóválás. Sokan botorkáltak azon az úton, s rajtam, rajtunk kívül sokan laktak, laknak, sőt születtek is ott. De mert idővel minden megszokható, ma már mindez fel sem tűnik az emberfiának. Aztán a jóból is megárt a sok alapon, a történelem legyintett egyet: és lett rendszerváltozás. Sokan elérkezettnek látták az időt, hogy immár más utakon járjanak, és rendre átkeresztelték az utakat, utcákat. A „nagy Leninről” elnevezettet is…
Csakhogy a bizonytalanság mindig is divat volt errefelé, ezért – ki tudja, mi jöhet még alapon – néhány utca nevéről ügyesen „megfeledkeztek”. Többek között a Magyarország szétdarabolásáért leginkább felelős egykori miniszterelnök, majd népköztársasági elnök, a konzervatív arisztokratából lett liberális Károlyi Mihály nevét viselőről. Mintha valakik, akarva-akaratlanul ragaszkodtak volna, s ragaszkodnának ma is a „vörös gróf” rossz emlékét idéző régi elnevezés megtartásához. S mintha ezek a valakik még ennyi idő távlatából is képtelenek lennének eldönteni, hogy a lenini, Károlyi, avagy a szabadság és a valódi demokrácia útján tévelyegjenek.
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
Itt az idő: vallani és fizetni kell!
500 ezer forintból újult meg a Móra ház
Több hegymászó meghalt a Mount Everesten
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja a kérdéses szerződést
2 hozzászólás
Lázár csak ideiglenesen lép le, Orbán kölcsönkéri
1 hozzászólás
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja a kérdéses szerződést
13 hozzászólás
Első az ár, második a magyarság
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
5 hozzászólás
21 hozzászólás
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
4 hozzászólás
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás


Új hozzászólás