Ha a hölgy arra gondol, hogy az Európai Bizottság kényszerít-e bennünket, akkor biztonsággal mondhatjuk, hogy nem. Belső kényszer (szükséglet) azonban, hogy egy 1949-es, a Sztálin–Rákosi-diktatúrában született és a rendszerváltáskor úgy-ahogy összebarkácsolt alkotmányszöveget félretegyünk végre, és alkossunk újat a történelmi folytonosság alapjain. Igaz, nagyon gyakran kényszerből cselekszünk, de engedje már meg nekünk Gurmai nagyasszony, hogy ez néha a magunk jószántából is történjék, pláne, ha az ideiglenes helyett valami tartósabbat kívánunk létrehozni. Ha pedig az MSZP – amely mindössze két egyéni választókerületből tudott képviselőt juttatni a parlamentbe – nem akar részt venni az alkotmányozásban, hát ne vegyen részt.

Az alkotmány tartóssága, különösen ebben a gyorsan változó világban, csak úgy remélhető, ha a tartalma és a szöveg minősége nem a pillanat közállapotaihoz igazodik, és nem is az illetéktelen, kívülről bekiabálók igényeihez. Most az alkotmány előkészületei odáig jutottak, hogy az Országgyűlés alkotmány-előkészítő eseti bizottsága beterjesztette a szabályozás elveiről szóló szövegét. Az előterjesztés számos ponton előrelépést jelenthet a korábbiakhoz képest, ha érvényesül az alkotmány végleges megfogalmazása során. Van azonban néhány feltűnő hiányossága ennek az előterjesztésnek.

Meglepő, hogy a preambulum az alapvető értékek között nem említi a hazát, holott ha utal történelmünkre, szabadságharcainkra, akkor különösen érthetetlen a haza fogalmának mellőzése, hiszen több mint ezer év küzdelmei éppen a hazához, annak védelméhez és szabadságához kapcsolódtak elsősorban. Nemzeti, állami jelképeink felsorolásakor fontos lenne azok megfogalmazása – mint nemzeti önazonosságunk és államiságunk rekvizitumainak sérthetetlensége és büntetőjogi védelme. Ha igaz, hogy az alkotmány nem egyszerűen jogszabály, hanem az ország és a nemzet alapokmánya, amely az együtt élő nép és nemzet legfontosabb értékeit deklarálja úgy, hogy az a továbbiakban a törvényalkotás megkerülhetetlen alapját adja, akkor nem elég csupán demokráciára és jogállamiságra hivatkozni, és nem elég csupán az állampolgárok jogait és kötelességeit hangoztatni. Az alkotmányban rögzíteni kell az állam legfőbb kötelezettségeit, mindenekelőtt a nemzet, a társadalom, a honpolgárok védelmében. Ennek értelmében például szólni kell az állam honvédelmi kötelezettségéről, vagyis a haza védelméről. Szólni kell továbbá az állam kötelezettségéről a nemzet anyagi és szellemi értékeinek, természeti erőforrásainak (termőföld, vízkészletek, erdők), valamint természeti és épített környezetének védelméről. Az alkotmánynak ki kell nyilvánítania, hogy az államnak a tulajdonában lévő nemzeti vagyont a jó gazda gondosságával kell kezelnie, óvnia és gondoznia, és ezért elszámolással tartozik a népnek mint a közvagyon valódi tulajdonosának. Az előbbiekkel összefüggésben az állam felelősséggel tartozik a társadalom életének elengedhetetlen felté-teleit jelentő nagy ellátórendszerek biztonságos működtetéséért (ivóvízellátás, áram- és gázszolgáltatás stb.), csakúgy, mint a népegészségügyi és az oktatási-nevelési rendszer fenntartásáért és működtetéséért.

A történelmi tapasztalat, de az elmúlt nyolc év kormányzati garázdálkodása elsősorban arra int, hogy az új alkotmányban tükröztetni kell az állam szerepének erősítését, s ezzel együtt felelősségvállalását és elszámolási kötelezettségét is a demokratikus követelményeknek megfelelően. A nemzetközi körülmények pedig arra intenek, hogy nemcsak kifelé, de az EU-n belül is ki kell nyilvánítani az állam mindenkori képviselőinek alkotmányos kötelességét a nemzeti érdekek képviseletére. Bár ez természetes volna, és deklarálni sem kellene, de ugyancsak tapasztalatok bizonyítják, hogy balliberális kormányzati tényezők és európai erőcsoportok körében ez korántsem ilyen magától értetődő. Emiatt is be kell emelni az alkotmányba a nép ellenállásának jogát, ha a hatalom gyakorlói méltatlanná válnak a nemzet képviseletére. Ezt nyolc évszázada a rendi társadalomban, az Aranybullában meg lehetett fogalmazni: a 21. századi demokráciában – már nem a nemesi, hanem a népi, nemzeti ellenállás jogaként – miért ne szerepelhetne a magyar alkotmányban? Az alkotmány a magyar nemzeté. Ha azt szeretnénk, hogy a magáénak is érezze, akkor nemcsak az európai, de a magyar nemzeti normáknak, érdekeknek, sőt érzelmeknek is meg kell felelnie. Tartóssága is ezen múlik.

Bíró Zoltán

(Megjelent a Magyar Hírlap 2011. február 7-i számában)