A magyar zenei élet különös figurája ment el. „Foglalkozására nézve szövegíró és gépzenész” volt – írta saját magáról internetes oldalán.
Jézus Krisztus, a Megváltó szenvedéstörténetét mutatják be június 8-án és 9-én 20.30 órai kezdettel (esőnap június 10.), a Kecskeméti Arborétumban A Katona József Színház most arra vállalkozott, hogy az ismert eseményeket szabadtéren, a hagyományokhoz ragaszkodva, ám mégis azoktól kissé eltérő módon mutatja be.
A kormánynak a következő két évben azon kell dolgoznia, hogy könnyítse az emberek életét.
A jövő héten 10 forint körüli mértékben drágulhat a 95-ös, de emelkedhet a gázolaj ára is.
Kubik Anna és Blaskó Péter Magyar sorstöredékek Trianon óta, borongós vallomások Adytól Csoóri Sándorig címmel tartanak irodalmi estet június 2-á, szombaton 18 órától, a Polgárok Háza dísztermében.
Az állami nyelvpolitika alapjairól szóló törvénytervezet csütörtöki vitája fajult el.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó, illetve etikai bizottsága egyelőre nem döntött, hogy indítanak-e eljárást a NOB-tag Schmitt Pál lemondott köztársasági elnök ellen plágiumügye miatt.
Évente átlagosan tizenketten kóstolják meg a New York-i étterem tojáskülönlegességét.Daniel Cohn-Ben dit 1945-ben látta meg a napvilágot a franciaországi Mountaban-ban, Németországból ide menekült zsidó szülők gyermekeként. 1958-ban visszaköltöztek Nyugat-Németországba, ahol az apa jogászkodott. Mivel a nyilvántartásokban hontalan minősítéssel látták el, választhatott a német és a francia állampolgárság között. A katonaság elkerülése miatt végül a német állampolgárságot választotta. A meglehetősen magamutogató fiatalember 1961-ben a Bulgáriában megrendezésre került Universiadét próbálta felhasználni a figyelem felkeltésére, bár, saját elmondása szerint 20-22-Éves koráig a cionista eszméket követte, ez nem akadályoztam meg, hogy '61-ben, tehát 16 évesen kommunistaként tüntetést szervezzen Szófiában az amerikai nagykövetség elé. Társaival éppen csak az épületet nézték el, ugyanis véletlenül az amerikai nagykövetség helyett a Bolgár Nemzeti Bank előtt sikerült demonstrálniuk, így elmaradt az áhított sajtószereplés.
1966-ban már a Nanterre-i Egyetemen találjuk a kis Cohn-t, mint szociológia szakos hallgatót. A felső-középosztálybeli családi háttér lehetővé tette, hogy a Párizsban élő Cohn rendszeresen utazzon Németországba is. A német diákmozgalmak ekkor már gyakorta szerveztek tüntetéseket, mint később kiderült, nem ritkán a Stasi, a keletnémet titkosszolgálat megrendelésének megfelelően. Az iráni sah nyugat-berl ini látogatására rendezett tüntetésen Karl-H einz Kurras civilruhás rendőr agyonlőtte a 27 éves egyetemi hallgatót, Benno Ohnesorgot. Évtizedekkel később kiderült, hogy Kurras a Stasi ügynöke és a német kommunista párt tagja volt. Az egyetemista halála teljesen új irányt adott a diáklázadásoknak. Cohn-Bendit ekkor már csatlakozott egy francia anarchista csoporthoz. A csoport tagjaként hívta meg Párizsba a Német Szocialista Diákunió elnökét, Karl Dietrich Wolffot előadásokat tartani. A német diák halála rendkívül jelentőssé tette Wolff megjelenését, és ez is közrejátszott a májusi párizsi lázadás kirobbanásában.
Cohn-Bendit a marxizmus, az anarchizmus és a szexuális forradalom eszméinek sajátos keverékét hirdette, rendszeresen provokált, míg nem ki akarták rúgni az egyetemről. A kirúgása ellen sztrájkot szervezett, minek következtében az elbocsátó határozatot visszavonták, így 1968. március 22-én vezetője lehetett a tanulmányi osztály elfoglalásának, majd az egyetem bezárásának. Ekkor követte el világraszóló tettét: a Nanterre-i Egyetem katedráját vécéként használta.
Az egyetem bezárása lehetővé tette, hogy a külvárosi egyetem hallgatói a belvárosban folytassák a lázadást. Többek között ez vezetett a hírhedt '68-as párizsi diáklázadás kiteljesedéséhez. Cohn-Bendit később marginaIizálódott, egyetemi csoportja teljesen jelentéktelenné vált a hatalmasra duzzadt párizsi zavargásban. Ráadásul a francia kommunista párt elnöke, Georges Marchals sem szerette, csak mint a burzsoá fiát emlegette.
Cohn-Bendit, miután kiutasították Franciaországból, visszatért Németországba és Joschka Fischerrel, a későbbi német külügyminiszterrel autonomista-marxista csoportot hoztak létre. Cohn-B endit a Karl Marx könyvesboltban dolgozott, továbbá egy óvodát üzemeltetett.
Kommunában lakott együtt Hans-Joachim Kleinnel, aki 1975-ben részt vett a három ember életét követelő bécsi OPEC konferencia elleni támadásban. A támadást a Magyarországon is rejtegetett és orosz titkosszolgálati háttérrel rendelkező legendás terrorista, Carlos tervezte meg. A fegyvereket Líbiából szerezték. Hans-Joachim Klein haslövéssel menekült el a támadás helyszínéről és egészen 1998-ig sikeresen bujkált. Cohn-Bendit tudott Klein rejtekhelyeiről, de falazott a gyilkosságokban résztvevő identitászavaros embernek. Klein azt hitte, hogy zsidó származású anyját az SS-ben szolgáló apja megerőszakolta és ő ekkor fogant. Később kiderült, hogy tévedett. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy a szovjet titkosszolgálat szervezte akció sebesült elkövetőjének falazó Cohn–Bendit milyen kapcsolatban lehetett a kommunista titkosszolgálatokkal. Az ügy miatt a német ügyészség 2003-ban kérte Cohn-Bendit mentelmi jogának felfüggesztését, de az Európai Parlament megvédte az egykoron „Vörös Dany-ként” emlegetett képviselőt.
„Vörös Dany”-ből, „Zöld Dany” lett. A zöld mozgalom lelkes tagjaként visszatért a politikába. 1989-ben Frankfurt alpolgármesteri székét sikerült megszereznie, majd 1994-ben európai parlamenti képviselő német színekben, később átvált a francia zöldekhez, majd a zöldek parlamenti csoportjának vezetője lett.
1975-ben megjelent, „Le Grand Bazar” című könyvében a következőket írja a saját óvodájában eltöltött évekre emlékezve: „Több alkalommal bizonyos gyerekek kinyitották a sliccemet és elkezdtek simogatni. Különbözőképpen reagáltam, a körülmények függvényében, de a vágyuk problémát okozott. Megkérdeztem tőlük: miért nem közösen játszotok? Miért engem választottak, miért nem a többi gyereket? De ha ragaszkodtak hozzá, lágyan cirógattam őket.”
Bár Cohn-Bendit több ködös magyarázatában egyszer sem cáfolta, hogy szexuális kapcsolatot létesített az óvodásokkal, sőt többször kifejtette, hogy a gyermek szexualitás mennyire lenyűgöző, sohasem indult ellene büntetőeljárás.
Cohn-Bendit nem csak a gyerekeket, de Izraelt is szereti. Fontosnak tartja zsidóságát, ezért lett tagja a JCall elnevezésű szervezetnek. Egy, még a hetvenes években készült TV-interjúban azt állította, hogy 20-22 éves koráig cionista volt, így egy terrorista csoportot követett. Nehéz el dönteni, hogy a cionizmus kritikáját a hetvenes évek szovjet Izrael-ellenessége, egy tartótiszt, vagy más motiválta. Mindenesetre az izraeli kormányt is kritizáló 2010 májusában létrehozott JCall meglehetősen talányos szervezet. A szervezet szándékait megkérdőjelező elemzések rámutatnak, hogy a JCall valójában tisztára akarja mosni Izrael imidzsét, és mint európai lobbi szervezet, elő akarja készíteni Izrael felvételét az Európai Unióba.
Több, mint röhejes, hogy egy ilyen ember merte populista nacionalistának nevezni a magyar miniszterelnököt. És figyelmeztető, hogy tette ezt az LMP-vel karöltve.
Csoria Gergely
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
Itt az idő: vallani és fizetni kell!
500 ezer forintból újult meg a Móra ház
Több hegymászó meghalt a Mount Everesten
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja a kérdéses szerződést
2 hozzászólás
Lázár csak ideiglenesen lép le, Orbán kölcsönkéri
1 hozzászólás
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja a kérdéses szerződést
13 hozzászólás
Első az ár, második a magyarság
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
5 hozzászólás
21 hozzászólás
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
4 hozzászólás
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás


Hozzászólások
Szerintetek van-e káosz a Pedagógusok körében?
Szerintetek tudja-e a helyi illetékes, hogy hogyan kell működtetni egy ált. iskolát?
Szerintetek eltőlti-e a minimálisan elvárható időt az intézményben?
Szerintetek érti a dolgát?
Anoním, neked mennyi időd van írni? :D
Anoním, neked mennyi időd van írni? :D
Abonyi Henrik ügyvédjével volt jelen a rendkívüli ülésen. Fotó: S.B.
Abonyi Henrik ügyvédjével volt jelen a rendkívüli ülésen. Fotó: S.B.
Összes fotó
1/7: Abonyi Henrik ügyvédjével volt jelen a rendkívüli ülésen. Fotó: S.B.
A sajtó munkatársai nem vehettek részt a rendkívüli képviselő-testületi ülésen, amely nyilvános is lehetett volna, mivel Abonyi Henrik ügyvédje is jelen volt az ülésen, lapunk azonban úgy értesült, hogy őt szakértőként hívták meg, ez indokolta a zárt ülés elrendelését. Nem tartott sokáig a Darvas József Általános Iskola vezetőjének megbízatásáról szóló napirendi pont megtárgyalása. Abonyi Henrik távozásakor nem akart nyilatkozni, ahogy Kapus Krisztián (Fidesz-KDNP) polgármester sem kívánt reagálni a kérdésekre az ülés végén.
A képviselők határozatot fogadtak el, amely szerint nem a kiskunfélegyházi képviselő-testület feladata, hogy vizsgálja az Abonyi-ügyet, de amennyiben elmarasztalják az intézményvezetőt, akkor megteszik a szükséges lépéseket. Bakos Aranka, az önkormányzat sajtószóvivője az ülés után elmondta: Abonyi Henrik bemutatta a rendőrségi feljelentés másolatát a jegyzőnek.
A rendkívüli ülést kezdeményező frakciók képviselői rögtönzött sajtótájékoztatót tartottak. Ván Jenő (Civil Mozgalom) megemlítette: a február 9-i ülésen napirend előtti felszólalásban jelezte, hogy az Abonyi-ügyet ki kell vizsgálni, akkor azonban azt a választ kapta Kapus Krisztián polgármestertől, hogy kezdeményezzen rendkívüli ülést. A képviselő ennek szokatlan időpontjára is kitért, mint mondta, neki nem okozott problémát, hogy vasárnap 8 órakor kezdődött, mert minden nap 4-kor kel. Azt azonban kifogásolta, hogy pénteken 18 órakor kapták meg az előterjesztések anyagát, ami véleménye szerint nem volt tisztességes a polgármestertől.
Ván Jenő hangsúlyozta, az ominózus Facebook-bejegyzések novembertől januárig tartottak, ezért nehezen lehet megmagyarázni, hogy Abonyi miért nem tett hamarabb feljelentést. A képviselő nehezményezte, hogy a módosító határozati javaslatot, amiről dönteniük kellett, csak 5 perccel a szavazás előtt ismerték meg. A Civil Mozgalom politikusa megjegyezte: folyamatosan figyelni fogják az eseményeket.
Ernyes László (MSZP) véleménye szerint Abonyi Henriknek kellett volna vizsgálatot kezdeményezni, Dr. Garai István (MSZP) pedig azt emelte ki, hogy az országos média ismét Kiskunfélegyházáról szólt az elmúlt időszakban. Dr. Réczi László arra hívta fel a figyelmet, hogy a vizsgálatot akár két évig is el lehet húzni a nyomozás érdekeire hivatkozva.
A Jobbik képviselője meglehetősen élesen fogalmazott, Kollár László szerint az aberráció minden foka kimerül a Facebook-oldal szövegében, ezért véleménye szerint, ha valóban Abonyi Henrik IP-címéről írták a bejegyzéseket, akkor az intézményvezetőt fel kell függeszteni állásából. A politikus kitért arra is, hogy vizsgálta a Darvas József Általános Iskola továbbképzésre fordított gazdálkodását, mert gyanúsnak tartja, hogy Abonyinak számos végzettsége van. Kollár bejelentette, hogy a kimutatásokban nem szerepelt kiugró mértékben Abonyi neve.
Hétfőn megkerestük a Fidesz-KDNP frakcióvezetőjét, hogy nyilatkozzon a rendkívüli ülésen történtekről. Mester Ernő annyit mondott, hogy a frakció álláspontját a város sajtószóvivője ismerteti. Bakos Aranka arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy a szavazatarány (12 igen szavazat - a szerk) tükrözi a képviselőcsoport véleményét.
Bayer Zsolt, az Echo TV műsorvezetője.
Bayer Zsolt annak járt utána, hogy Kiskunmajsán hogyan vesztett a Fidesz mint a nyolc választókörzetben a 2010-es önkormányzati választásokon. Terbe Zoltán volt polgármester, a Polgári Szövetség Majsáért elnöke a műsorban elmondta: a jobboldalt a Fidesz, a Jobbik és a PSZM képviselte, a baloldal azonban összefogott és nyert. Közölte, 2007-ben ő is be akart lépni a Fideszbe, azonban ezt elutasította a párt helyi vezetése. Terbe Zoltán hozzátette: zárt világot alkot a Fidesz Kiskunmajsán.
Bayer Zsolt ezután Abonyi Henrik alpolgármester Facebook-os beszélgetéséről kérdezte a jobboldali politikust. A riporter meglepődve értesült az interjúban arról, hogy Abonyi a KDNP helyi elnöke, és a párt megyei alelnöke, valamint Kiskunfélegyházán intézményvezető a Darvas József Általános Iskolában. Terbe Zoltán megemlítette: az ügy kirobbanása után Abonyi Henrik vizsgálatot kezdeményezett a kiskunmajsai Dózsa György Gimnáziumban, ahol egyébként óraadó tanár, hogy kiderítse, az elmúlt ciklusban elnyert pályázatok szabályosak voltak-e. Terbe hangsúlyozta, az iskola igazgatója, Farkas Zoltán szintén a Polgári Szövetség Majsáért frakciójának tagja.
Február 21-én megtartották a rendkívüli ülést Kiskunmajsán, amit a PSZM kezdeményezett az alpolgármester leváltására. Faludi Tamás polgármester azonban nem terjesztette a képviselő-testület elé Abonyi Henrik lemondatását, így ő maradt az alpolgármester. Terbe Zoltán a Kis-kunságnak elmondta, azt javasolták, hogy Abonyi tegyen feljelentést a Facebook oldalának feltörése miatt csütörtökig, a soron következő közgyűlésig.
Ván Jenő, Civil Mozgalom – Fotó: S. B.
Első ének
A kiskunmajsai alpolgármester és egyben félegyházi iskolaigazgató Abonyi Henrik viselkedése és javarészt fiatalkorúakkal folytatott minimum illetlen facebook-os csevegései által generált szülői és képviselőtestületi elégedetlenségről először az atv.hu számolt be. A hírnek utánajárt lapunk, és más médiumok is, köztük az Internetes hírszolgáltatásban olyan országosan is ismert és elismert médiumok is mint a napi szinten egymilliós látogatottságú Index, vagy a HVG.HU illetve a Hírszerző. (Holmi internetes portálok...)
De még a teljes országos lefedettséggel rendelkező TV2 Tények c. műsora is foglalkozott a témával.
Csak a lapunkban megjelent e témában írt cikkeket (itt, itt és itt) több ezren olvasták, és olvassák folyamatosan (igaz, a google analitikus elemzése szerint az Abonyi-ügyben némileg elmarad olvasóink érdeklődése pl. a Kapus-ügyekhez – pl. itt, itt, itt és itt – képest). Az elmúlt 30 napban olvasóink több mint 52.000 cikket tekintettek meg portálunkon!
(Szeretnénk leszögezni, hogy mindezt nem azért írtuk ide, mert magunkra vettük volna a polgármester úr vádjait. Inkább csak úgy tájékoztatásképp...)
Nyomó rúdat félkezével kapta vala,
Buda felé azzal utát mutatja vala...
A mai (szerdai) napon napvilágot látott egy újabb információ, mely szerint egy, a Fideszben igen befolyásos személy elmondta az atv.hu újságírójának, hogy a pártban levették a majsai alpolgármesterről a kezüket: „Nincs szükségünk sötét foltokra, Abonyi politikai szolgálataira nem tartunk igényt a jövőben” – fogalmazott az atv.hu-nak a párt egyik befolyásos illetékese. Erről részletesen itt és itt olvashatnak. Majsáról egyébként is ki szeretné a testület egy része ebrudalni a kellemetlen hír forrását, de Félegyházán még nem foglalkozott a testület az üggyel. (Pedig talán nem ártana.)
Egy csak egy legény van talpon a vidéken...
A szerdai képviselőtestületi ülés délután négy órakor kezdődött. Nagyon sok fontos kérdést kellett, hogy megtárgyaljanak a képviselők: pl. a 2011. évi önkormányzati költségvetést is, aminek az előterjesztésében egyesek több számszaki hibát is észleltek. Mindezekről később beszámolunk, hiszen a tesületi ülés ezen cikk írásakor is tartott. Most csak az egyik napirend előtti felszólalásra térnénk ki.
Ván Jenő, a Civil Mozgalom kéttagú frakciójának a frakcióvezetője, aki az őszi önkormányzati választásokon egyéni körzetében alapos előkészítő munka után szép csendesen elverte az akkor még - saját pártjában is "túlontúl magabiztos"-nak tartott - fideszes frakcióvezető és kampányfelelős Lőrinc Tibort.
Tehát Ván Jenő, aki tapasztalt, régi motoros a helyi grémiumban, mivel negyedik ciklusát tölti a padok között, még a napirendi pontok tárgyalása előtt szólásra emelkedett A Város Háza dísztermében, ahol Kossuth Lajos és Dr. Holló Lajos portréja szemlélte a díszes társaságot a késődélutáni téli verőfényben.
Körülnézett a teremben, szeme átsiklott a képviselőkön, majd kunkapitányhoz méltó határozottsággal nekikezdett és azt nehezményezte, hogy miközben a fél országot bejárja a hír a kiskunfélegyházi Darvas József Általános Iskola igazgatójának meglehetősen illetlen facebook-os csevegéseiről, melyeket jórészt fiatalkorú és/vagy gyermekkorú leginkább fiú diákjaival követett el; és miközben a városban és a környező településeken is szájukra vették az emberek a (mondjuk végre ki: a közvélemény szerint meleg) igazgatót, (akit a facebookon konkrétan is lebuzizott egy fiatal fiú, akit Henrik rondának titulált); az igazgatót, és majsai alpolgármestert, akit nem mellesleg Kiskunmajsán éppen most készülnek kipenderíteni az ottani Város Házáról, miközben Félegyházán még csak meg sem említi senki, egyetlen képviselő sem, egyse, aki a városért való misén áhítattal két kezére csorgatta a faggyút (akarom mondani a paraffint), hogy valamit tenni kellene már ez ellen a SZÉGYEN ellen!
Persze nem szószerint fogalmazott így Ván Jenő, mint ahogyan a képviselők sem csorgatták kezükre a faggyút (akarom mondani a paraffint) – legalábbis nem áhítattal –, de valószínűleg nem fogja letagadni, hogy valószínűleg megértettük mondanivalója lényegét.
Márcsak azért sem, mert a testületi ülés után kollégánknak a következőket nyilatkozta:
– Ez egy fertő! Úgy gondolom, hogy a város képviselőtestülete emellett nem mehet el! Ha ennek csak tizedrésze igaz, akkor ezt az embert egy ilyen fontos közoktatási intézmény közelébe sem szabad engedni, nemhogy még a vezetője is legyen! Hozzám személyesen már évekkel ezelőtt is jöttek jelzések Abonyi Henrik negatív, nem igazgatóhoz méltó magatartásával kapcsolatban, de mások is kaptak ilyet. Azért választottam a napirend előtti felszólalást, mert tudtam, hogy érdemi választ nem fogok kapni. Ez most egy vélemény volt, elindítottunk valamit, aminek folytatása következik. Látható volt, hogy a polgármester úr maszatolt! Tulajdonképpen a problémát a szőnyeg alá söpörte, hiszen nem akart vele foglalkozni, holott napirend előtti felszólalásoknál általában érdemlegesen szoktak válaszolni. Az SZMSZ szerint az oktatási intézmények munkáltatója Kiskunfélegyháza város képviselőtestülete, a munkáltatói jogokat azonban Kiskunfélegyháza polgármestere gyakorolja. Ezzel foglalkoznunk kell, mert intézményvezetőről van szó. Ez egy fertő! Igenis, azonnali hatállyal ezt az embert fel kell függeszteni. Saját magunknak kell vizsgálatot indítani. Függetlenül attól, hogy lesz-e büntetőjogi következménye, vagy nem, azért mégis méltatlan egy közoktatási intézmény vezetőjéhez, hogy ilyen magatartást tanúsítson! – fogalmazott Ván Jenő.
Vagy sohasem láttál olyan forgó szelet,
Mint az, aki mindjárt megbirkózik veled...
Felszólalása után Kapus Krisztián polgármester felpattant a nem is olyan rég még szdsz-es polgármesteri székből, és egyetlen összetett mondattal félresöpörte a több ezer embert, köztük szülőt, apát és anyát foglalkoztató kérdést, mondván: – Az igazgató úr szakmai munkájára eddig még nem érkezett panasz, csak "holmi Internetes portálok rágalmazása".
A holmi internetes portálokat már kiveséztük, arról pedig, hogy mi minősül rágalmazásnak és mi nem, azért nem írunk bővebben, mert Kiskunfélegyháza polgármestere nem először téved el a magyar jog erdejében. (Emlékzetes eset volt alig egy hónapja, amikor újságírókat akart a városi rendőrségre cibáltatni.)
A panaszokról pedig óvatosan csak annyit: Hogyan is mert volna bárki panaszkodni Abonyi Henrikre Kapus Krisztiánnál, mikor Kapus a közgyűlési többség biztos tudatában annak ellenére helyeztette Abonyit a Darvas élére, hogy azt az iskola tantestületében szinte mindenki ellenezte! Ezek után merjen valaki panaszkodni...
Új hozzászólás