A magyar zenei élet különös figurája ment el. „Foglalkozására nézve szövegíró és gépzenész” volt – írta saját magáról internetes oldalán.
Jézus Krisztus, a Megváltó szenvedéstörténetét mutatják be június 8-án és 9-én 20.30 órai kezdettel (esőnap június 10.), a Kecskeméti Arborétumban A Katona József Színház most arra vállalkozott, hogy az ismert eseményeket szabadtéren, a hagyományokhoz ragaszkodva, ám mégis azoktól kissé eltérő módon mutatja be.
A kormánynak a következő két évben azon kell dolgoznia, hogy könnyítse az emberek életét.
A jövő héten 10 forint körüli mértékben drágulhat a 95-ös, de emelkedhet a gázolaj ára is.
Kubik Anna és Blaskó Péter Magyar sorstöredékek Trianon óta, borongós vallomások Adytól Csoóri Sándorig címmel tartanak irodalmi estet június 2-á, szombaton 18 órától, a Polgárok Háza dísztermében.
Az állami nyelvpolitika alapjairól szóló törvénytervezet csütörtöki vitája fajult el.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó, illetve etikai bizottsága egyelőre nem döntött, hogy indítanak-e eljárást a NOB-tag Schmitt Pál lemondott köztársasági elnök ellen plágiumügye miatt.
Évente átlagosan tizenketten kóstolják meg a New York-i étterem tojáskülönlegességét.
A TV2-n február 10-én induló szériában a zsűritagok nemcsak döntenek és véleményt mondanak, de az élő adások heteiben a versenyzők felkészítésben is intenzíven részt vesznek.
Azt már korábban bejelentették, hogy a tehetségkutató két műsorvezetője Liptai Claudia és Till Attila lesz.
A TV2 zenés show-műsorából indult versenyzők az elmúlt években több mint negyedmillió lemezt adtak el, 60 szólóalbumuk jelent meg, ezek közül 12 arany, 1 tripla, 2 dupla és 5 platinalemez lett.
A 2003-as első Megasztár óta a hazai könnyűzenei élet jelentős részét a műsorban ismertté vált énekesek adják, akik több mint 550 dalt rögzítettek 60 szólólemezen, melyek közel negyedmillió példányban keltek el.
A Megasztárból indult előadók elismertségét jól példázza az is, hogy az idei Eurovíziós Dalfesztivál szakmai zsűrije a 20 magyarországi elődöntős közé nyolc egykori megasztárost is beválasztott. A női versenyzők közül Tolvai Renáta, Tóth Gabi és Bencsik Tamara, a férfiak közül pedig Molnár Ferenc Caramel, Király Viktor, Kökény Attila, Kállay-Saunders András és Puskás Péter indulnak az európai dalverseny hazai elődöntőjében. A győztes képviselheti Magyarországot a nemzetközi finálén, ahol 2007-ben Rúzsa Magdi nemzetközi szintű ismertségre is szert tett, amikor elnyerte az Eurovíziós Dalfesztivál legjobb dalszerzőjének járó díjat.
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
Itt az idő: vallani és fizetni kell!
500 ezer forintból újult meg a Móra ház
Több hegymászó meghalt a Mount Everesten
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja a kérdéses szerződést
2 hozzászólás
Lázár csak ideiglenesen lép le, Orbán kölcsönkéri
1 hozzászólás
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja a kérdéses szerződést
13 hozzászólás
Első az ár, második a magyarság
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
5 hozzászólás
21 hozzászólás
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
4 hozzászólás
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás


Új hozzászólás