A magyar zenei élet különös figurája ment el. „Foglalkozására nézve szövegíró és gépzenész” volt – írta saját magáról internetes oldalán.
Jézus Krisztus, a Megváltó szenvedéstörténetét mutatják be június 8-án és 9-én 20.30 órai kezdettel (esőnap június 10.), a Kecskeméti Arborétumban A Katona József Színház most arra vállalkozott, hogy az ismert eseményeket szabadtéren, a hagyományokhoz ragaszkodva, ám mégis azoktól kissé eltérő módon mutatja be.
A kormánynak a következő két évben azon kell dolgoznia, hogy könnyítse az emberek életét.
A jövő héten 10 forint körüli mértékben drágulhat a 95-ös, de emelkedhet a gázolaj ára is.
Kubik Anna és Blaskó Péter Magyar sorstöredékek Trianon óta, borongós vallomások Adytól Csoóri Sándorig címmel tartanak irodalmi estet június 2-á, szombaton 18 órától, a Polgárok Háza dísztermében.
Az állami nyelvpolitika alapjairól szóló törvénytervezet csütörtöki vitája fajult el.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó, illetve etikai bizottsága egyelőre nem döntött, hogy indítanak-e eljárást a NOB-tag Schmitt Pál lemondott köztársasági elnök ellen plágiumügye miatt.
Évente átlagosan tizenketten kóstolják meg a New York-i étterem tojáskülönlegességét.
Az asztrofizikusok Jane Rigbynek, a NASA Goddard Űrkutatási Központja tudósának irányításával az úgynevezett gravitációs lencsézés módszerét alkalmazták. Amennyiben két galaxis pontosan azonos látóirányba esik az égbolton, a közelebbi csillagváros gravitációs tere eltorzítja a távolabbi galaxis képét ív alakú foltokká, vagy szerencsés esetben akár egy komplett gyűrűvé - ez az Einstein-gyűrű. Az ily módon lencsézett távolabbi galaxis látszólagos fényessége akár a 30-szorosára is nőhet, megkönnyítve ezzel a jelenség vizsgálatát.
Jelen esetben az ötmilliárd fényévnyire található RCS2 032727-132623 katalógusjelű galaxishalmaz szolgált lencseként, hogy felerősítsék a tízmilliárd fényévnyire lévő halovány csillagvárost. Ennek köszönhetően a Hubble minden korábbinál részletesebb felvételeket készíthetett a távoli galaxisról.
A lencsén keresztül vizsgált galaxis viszont amúgy is roppant fényes - 2006-ban egy kutatócsoport az Európai Déli Obszervatórium nagyon nagy teleszkópja (Very Large Telescope) segítségével kiszámította, hogy háromszor olyan fényes, mint a korábban felfedezett, "lencsézett" csillagvárosok.
Az asztronómusok tavaly a Hubble széles látószögű kamerájával (Wide Field Camera 3) készítettek felvételeket. A gravitációs lencsézés során ugyan torzul az égi objektumokról készített kép, ám a Hubble éles szeme lehetővé tette, hogy olyannak rekonstruálják a galaxist, ahogy az valóban kinéz. A felvételeken csillogó karácsonyfadíszként ragyognak a galaxis csillagképződési régiói. A továbbiakban a kutatók színképelemzéssel vizsgálják a csillagképződési régiókat, hogy megértsék, miért voltak ilyen termékenyek a korai galaxisok.
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
Itt az idő: vallani és fizetni kell!
500 ezer forintból újult meg a Móra ház
Több hegymászó meghalt a Mount Everesten
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja a kérdéses szerződést
2 hozzászólás
Lázár csak ideiglenesen lép le, Orbán kölcsönkéri
1 hozzászólás
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja a kérdéses szerződést
13 hozzászólás
Első az ár, második a magyarság
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
5 hozzászólás
21 hozzászólás
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
4 hozzászólás
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás

