A magyar zenei élet különös figurája ment el. „Foglalkozására nézve szövegíró és gépzenész” volt – írta saját magáról internetes oldalán.
Jézus Krisztus, a Megváltó szenvedéstörténetét mutatják be június 8-án és 9-én 20.30 órai kezdettel (esőnap június 10.), a Kecskeméti Arborétumban A Katona József Színház most arra vállalkozott, hogy az ismert eseményeket szabadtéren, a hagyományokhoz ragaszkodva, ám mégis azoktól kissé eltérő módon mutatja be.
A kormánynak a következő két évben azon kell dolgoznia, hogy könnyítse az emberek életét.
A jövő héten 10 forint körüli mértékben drágulhat a 95-ös, de emelkedhet a gázolaj ára is.
Kubik Anna és Blaskó Péter Magyar sorstöredékek Trianon óta, borongós vallomások Adytól Csoóri Sándorig címmel tartanak irodalmi estet június 2-á, szombaton 18 órától, a Polgárok Háza dísztermében.
Az állami nyelvpolitika alapjairól szóló törvénytervezet csütörtöki vitája fajult el.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó, illetve etikai bizottsága egyelőre nem döntött, hogy indítanak-e eljárást a NOB-tag Schmitt Pál lemondott köztársasági elnök ellen plágiumügye miatt.
Évente átlagosan tizenketten kóstolják meg a New York-i étterem tojáskülönlegességét.
Jelentősebb különbségek a törzstőke mértékében, annak lehetséges szolgáltatási formáiban, valamint az alapításhoz szükséges iratok formai követelményeiben tapasztalható – tájékoztat Bánki Orsolya, az e|n|w|c Natlacen Walderdorff Cancola nemzetközi ügyvédi iroda partnere. Magyarországon a hatályos szabályozás jelentős előnye, hogy a társasági szerződést és az alapításhoz szükséges egyéb okiratokat elegendő ügyvédi ellenjegyzéssel ellátni; közjegyző bevonása nem kötelező – hangsúlyozza a jogász. Kiemeli: mindemellett hazánkban az elektronikus cégbírósági rendszernek köszönhetően, és a törvényben szabályozott szerződésminták használatával az alapítás időszükséglete néhány órára csökkenhet. A legalább félmillió forintos törzstőkének nem kell feltétlenül pénzből állnia, az lehet bármely más, vagyoni értékkel rendelkező dolog is.
A törzstőke követelménye terén a magyarhoz a lengyel szabályozás áll a legközelebb, mivel a lengyel kft. alapításához nem kötelező az 5000 zlotys törzstőkét a cég bankszámláján elhelyezni; az az alapítandó társaság házipénztárába is befizethető. Ezen esetekben az ügyvezetőnek kell nyilatkoznia a törzstőke szabályszerű befizetéséről – tájékoztat Bánki Orsolya.
Szlovákia a társasági jog területén is nagy hangsúlyt fektet a vállalkozó-barát környezet kialakítására, így az utóbbi tíz évben nemcsak a Nyugat-Európából érkező nagytőke, de a magyar kis- és középvállalkozások számára is fontos befektetési célponttá vált. A szakjogász figyelmeztet, a szlovák korlátolt felelősségű társaság (spoločnosť s ručením obmedzeným - s.r.o.) társasági szerződését – a legtöbb országtól eltérően - ugyan nem kell közjegyzői okiratba foglalni, de az alapítók aláírását ettől függetlenül közjegyzőnek kell hitelesítenie. A törzstőke minimuma 5.000 euró, és egy tag törzsbetétének legkisebb mértéke 750 euró. A tervezett szlovák reformok megvalósulása esetén Szlovákiában is jelentősen felgyorsul a cégalapítás, és már két munkanapon belül lehetne korlátozott felelősségű társaságot alapítani. Ezzel egyidejűleg a törzstőke minimum összege is 1 euróra csökkenne.
A csehországi cégalapítás nagyban hasonlít ahhoz, ami északi szomszédunknál tapasztalható. A korlátolt felelősségű társaság (Společnost s ručením omezeným – s.r.o.) törzstőkéjének minimuma 200.000 cseh korona, amelynek a 30%-át, de legalább a 100 000 cseh koronát már az alapításkor be kell fizetni a társaság bankszámlájára.
Annak ellenére, hogy Ukrajna nem tagja az EU-nak, a külföldiek ugyanolyan feltételekkel alapíthatnak korlátolt felelősségű társaságot, mint az ukrán állampolgárok – hívja fel a figyelmet az ügyvéd. Az alapításhoz szükséges iratokat Ukrajnában is közjegyző előtt kell aláírni. Magyarországtól eltérően mind Szlovákiáról, mind Ukrajnáról elmondható, hogy ugyan megengedik az egyszemélyes társaságok alapítását, azonban egyszemélyes társaság nem lehet más egyszemélyes társaság alapítója.
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
Itt az idő: vallani és fizetni kell!
500 ezer forintból újult meg a Móra ház
Több hegymászó meghalt a Mount Everesten
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja a kérdéses szerződést
2 hozzászólás
Lázár csak ideiglenesen lép le, Orbán kölcsönkéri
1 hozzászólás
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja a kérdéses szerződést
13 hozzászólás
Első az ár, második a magyarság
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
5 hozzászólás
21 hozzászólás
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
4 hozzászólás
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás


Új hozzászólás