A magyar zenei élet különös figurája ment el. „Foglalkozására nézve szövegíró és gépzenész” volt – írta saját magáról internetes oldalán.
Jézus Krisztus, a Megváltó szenvedéstörténetét mutatják be június 8-án és 9-én 20.30 órai kezdettel (esőnap június 10.), a Kecskeméti Arborétumban A Katona József Színház most arra vállalkozott, hogy az ismert eseményeket szabadtéren, a hagyományokhoz ragaszkodva, ám mégis azoktól kissé eltérő módon mutatja be.
A kormánynak a következő két évben azon kell dolgoznia, hogy könnyítse az emberek életét.
A jövő héten 10 forint körüli mértékben drágulhat a 95-ös, de emelkedhet a gázolaj ára is.
Kubik Anna és Blaskó Péter Magyar sorstöredékek Trianon óta, borongós vallomások Adytól Csoóri Sándorig címmel tartanak irodalmi estet június 2-á, szombaton 18 órától, a Polgárok Háza dísztermében.
Az állami nyelvpolitika alapjairól szóló törvénytervezet csütörtöki vitája fajult el.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó, illetve etikai bizottsága egyelőre nem döntött, hogy indítanak-e eljárást a NOB-tag Schmitt Pál lemondott köztársasági elnök ellen plágiumügye miatt.
Évente átlagosan tizenketten kóstolják meg a New York-i étterem tojáskülönlegességét.
Észak-Korea új vezetője, Kim Dzsong Un félelmetes ismeretlen egy veszélyesen militarizált állam vezetésében – kezdi a portré megfestését The Daily Telegraph című brit lap hozzátéve, hogy az új vezető személye aggasztó fehér folt a külvilág számára.
Mint írják, még a legfelsőbb állami vezetők is kegyetlen tisztogatástól tartanak. Félelműk valószínűleg nem alaptalan, hiszen a kommunista rezsimek történetében a legritkább esetben volt áldozatoktól mentes az átmenet, másrészt külföldi lapok leírásai szerint a legfiatalabb Kim attitűdjétől sem áll messze a durvaság. De Dél-Korea is tart attól, hogy az új vezető egy katonai incidenssel szeretné majd megmutatni keménységét és erejét.
A korát sem tudjuk pontosan
Egészen két évvel ez előttig – amikor egészségügyi állapota miatt a néhai Kim Dzsong-il el nem kezdte az utódlást kiépíteni – senki sem tulajdonított különösebb jelentőséget harmadik fiának. A fiatal vezetőről nagyon kevés az információ, mert bár –elsősorban az amerikai – titkosszolgálatok igyekeztek adatokat gyűjteni, Kim Dzsong Il halála után azonnal beindult a propagandagépezet a legifjabb Kimmel kapcsolatban.
Kim Dzsong-un hivatalosan 29 éves, de valószínűleg csak 26 vagy 27, ezt nem tudni pontosan. Annyi azonban biztos, hogy ő a legfiatalabb ember a történelemben, akinek hatalma van nukleáris fegyver fölött.
Nem lehet biztosan tudni azt sem, ki Kim Dzsong Un édesanyja a korábbi diktátor feleségei és szeretői közül. Egyes feltételezések szerint a táncosnő Ko Yong-hui hozta világra, aki bár hivatalosan sosem volt Kim Dzsong Il felesége, de „first ladyként” viselkedett. Egészen 2004-ig, amikor feltehetően mellrákban elhunyt.
„Csodagyerek”
A propagandagépezetnek köszönhetően már most különböző történetek keringenek a kis Kim katonai zsenialitásáról, például hogy már 3 éves korában megtanult lőni és vezetni. Ugyancsak „köztudott”, hogy még totyogó kisfiú korában akkora hatással volt rá „nemzeti hős” nagyapja, Észak-Korea első elnöke, Kim Ir Szen, hogy költött neki egy verset, „tökéletes kínai írásjelekkel”.
Szintén a hivatalos közlés szerint a kis Kim – aki hivatalosan 1998 és 2000 között a nagykövet sofőrjének fiaként, Pak Un néven élt Svájcban – mindössze két év alatt megtanult angolul, franciául, németül, és olaszul, de kiválóan beszél kínaiul, japánul és oroszul is.
Komor fiú, aki szeretett kosarazni
Ennél reálisabb képet festett róla a The Daily Telegraph által idézett egykori svájci iskolatárs, akivel a németnyelvű steinhölzi iskolában tanultak együtt, Bernben. Szerinte Kim, bár mindig nyitott volt a nevetésre, egy kicsit mindig komor volt. „Nagy Chicago Bulls rajongó volt, abban az időben a kosárlabda volt az élete” – mondta róla Joao Micaelo, egy portugál diplomata fia, aki Kim mellett ült a német osztályban és akinek végül bevallotta, ki ő valójában. Hozzátette: idejük 80 százalékában kosárlabdáztak, de gyakran néztek együtt kung-fu filmeket, komputeres játékokat játszottak, és Kim saját szakácsa által főzött ételeket ettek. „Jó barát volt. Nagyon csendes volt. Nem mi voltunk a leggyengébbek az osztályban, de a legokosabbak sem. Mindig a második vonalban voltunk.”
2000-ben Kim Dzsong Un tanulmányait Észak-Koreában folytatta, a nagyapjáról elnevezett katonai akadémián. Míg ő megszerezte a négy katonai csillagot, amely szükséges ahhoz, hogy a világ negyedik legnagyobb haderejét irányítsa, azt is látta, hogy két bátyja egyre inkább kiszáll a versenyből, hogy megfeleljen apjuknak. (A legidősebb fiú, Kim Dzsong Nam például Makaón él és törzsvendége a helyi kaszinóknak). Az elmúlt években egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a legkisebb fiú veszi át apja helyét.
Azt beszélik, hogy Kim Dzsong Unon a cukorbetegség tüneteit lehet látni és szívproblémákkal küzd.
Erőszakos és kegyetlen
Az amerikai hírszerzés elemzése ugyanakkor arra világít rá, hogy az ifjú Kim „erőszakra hajlamos” – írja a Sunday Telegraph. Orosz jelentések is megerősítik, hogy amióta tudja, hogy apja helyébe kell lépnie, a csendes és félénk fiúból egy durva, erőszakos férfi lett. Tavaly állítólag megalázta és megütötte a pincérét, miközben ivott.
A La Stampa „Szadista és könyörtelen” címmel közölt portrét Kim Dzsong Unról. Az olasz napilap szintén amerikai és japán jelentésekre hivatkozva írta, hogy Észak-Korea új vezetője „erőszakos”, „kegyetlen” és „aggasztó”. Ezt többek között azzal támasztják alá, hogy Kim gyerekkorában kisállatokat kínzott, felnőttként pedig teljesen átvette apja személyiségét, megmutatva, hogy még nála is könyörtelenebb és kiszámíthatatlanabb”.
A Wall Street Journal szerint mindez azért alakult ki, mert élete nagy részét Észak-Koreában töltötte, ráadásul Svájcból hazatérve a katonai akadémián magántanítvány volt, teljesen elszigetelve a többiektől. Ráadásul apja, Kim Dzsong Il a kezdetektől saját képére formázta őt.
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
Itt az idő: vallani és fizetni kell!
500 ezer forintból újult meg a Móra ház
Több hegymászó meghalt a Mount Everesten
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja a kérdéses szerződést
2 hozzászólás
Lázár csak ideiglenesen lép le, Orbán kölcsönkéri
1 hozzászólás
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja a kérdéses szerződést
13 hozzászólás
Első az ár, második a magyarság
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
5 hozzászólás
21 hozzászólás
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
4 hozzászólás
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás


Hozzászólások
Új hozzászólás