A magyar zenei élet különös figurája ment el. „Foglalkozására nézve szövegíró és gépzenész” volt – írta saját magáról internetes oldalán.
Jézus Krisztus, a Megváltó szenvedéstörténetét mutatják be június 8-án és 9-én 20.30 órai kezdettel (esőnap június 10.), a Kecskeméti Arborétumban A Katona József Színház most arra vállalkozott, hogy az ismert eseményeket szabadtéren, a hagyományokhoz ragaszkodva, ám mégis azoktól kissé eltérő módon mutatja be.
A kormánynak a következő két évben azon kell dolgoznia, hogy könnyítse az emberek életét.
A jövő héten 10 forint körüli mértékben drágulhat a 95-ös, de emelkedhet a gázolaj ára is.
Kubik Anna és Blaskó Péter Magyar sorstöredékek Trianon óta, borongós vallomások Adytól Csoóri Sándorig címmel tartanak irodalmi estet június 2-á, szombaton 18 órától, a Polgárok Háza dísztermében.
Az állami nyelvpolitika alapjairól szóló törvénytervezet csütörtöki vitája fajult el.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó, illetve etikai bizottsága egyelőre nem döntött, hogy indítanak-e eljárást a NOB-tag Schmitt Pál lemondott köztársasági elnök ellen plágiumügye miatt.
Évente átlagosan tizenketten kóstolják meg a New York-i étterem tojáskülönlegességét.
"Nagy nap az Horvátország számára. Horvátország Európát választotta, a csatlakozást az európai demokratikus országokhoz" – jelentette ki Ivo Josipovic horvát államfő a vasárnapi népszavazás után tartott beszédében. A leadott szavazatok több mint 99 százalékának összesítése alapján a horvátok 66,25 százaléka biztosította támogatásáról az EU-csatlakozást, az ellenzők tábora pedig 33,15 százalékot tett ki. A választási részvétel viszonylag alacsony, 43,67 százalék volt.
A népszavazás előtt Horvátország politikai vezetői egyöntetűen az EU-tagság mellett álltak ki, azt hangoztatva, hogy az uniós integráció melletti szavazás a legfontosabb döntés lesz az ország életében azóta, hogy elnyerte függetlenségét. Horvátország tavaly decemberben írta alá az uniós csatlakozási szerződést, amely 2013 július 1-jén lép életbe, ha a jelenlegi 27 uniós tagállam addig ratifikálja a szerződést.
Sokan azonban azt remélik, hogy az EU-csatlakozás egyértelmű szakítást hoz a térség közelmúltbeli háborús és nacionalista múltjával, és az uniós alapok révén segít fellendíteni a gazdaságot, és teljes hozzáférést biztosít az unió közös piacához. Az EU iránti lelkesedés, amely 2003-ban tetőzött több mint 80 százalékos támogatottsággal, a csatlakozási tárgyalások (2005-2011) idején csökkent a Brüsszel által meghatározott kemény kritériumok miatt.
José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság, valamint Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke üdvözölte a népszavazás pozitív eredményét, amelyet jó hírnek nevezett Horvátország, a térség és Európa számára is
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
Itt az idő: vallani és fizetni kell!
500 ezer forintból újult meg a Móra ház
Több hegymászó meghalt a Mount Everesten
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja a kérdéses szerződést
2 hozzászólás
Lázár csak ideiglenesen lép le, Orbán kölcsönkéri
1 hozzászólás
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja a kérdéses szerződést
13 hozzászólás
Első az ár, második a magyarság
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
5 hozzászólás
21 hozzászólás
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
4 hozzászólás
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás


Új hozzászólás