Keresés a hírek között

Impresszum E-mail küldése RSS
lakitelek.swf
vivat_huszar400x208.swf

Kult-Tud.

Meghalt Hetesi Péter PálA magyar zenei élet különös figurája ment el. „Foglalkozására nézve szövegíró és gépzenész” volt – írta saját magáról internetes oldalán.

KIS-KUNSÁG

Újvilág passió az arborértumbanJézus Krisztus, a Megváltó szenvedéstörténetét mutatják be június 8-án és 9-én 20.30 órai kezdettel (esőnap június 10.), a Kecskeméti Arborétumban A Katona József Színház most arra vállalkozott, hogy az ismert eseményeket szabadtéren, a hagyományokhoz ragaszkodva, ám mégis azoktól kissé eltérő módon mutatja be.

Program

Kossuth-díjas színművészek estjeKubik Anna és Blaskó Péter Magyar sorstöredékek Trianon óta, borongós vallomások Adytól Csoóri Sándorig címmel tartanak irodalmi estet június 2-á, szombaton 18 órától, a Polgárok Háza dísztermében.

Sport

A levegőben lóg Schmitt Pál sorsaA Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó, illetve etikai bizottsága egyelőre nem döntött, hogy indítanak-e eljárást a NOB-tag Schmitt Pál lemondott köztársasági elnök ellen plágiumügye miatt.

Paulo Sousa nem fogadta el Egervári Sándor kézfogását

Rövid link: http://kis-kunsag.hu/hun/s_!news/i__26/i__22934 | Feltöltés időpontja: 2012. február 14. 08:41 | nemzetisport.hu
Felháborodtak a magyar edzők, miután Egervári Sándor szövetségi kapitány kézfogását nem fogadta el Paulo Sousa, a Videoton portugál edzője. Sir Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere egy hasonló eset kapcsán örökre száműzné a Liverpoolból Luis Suárezt.
A Törökországban tartózkodó Egervári Sándort a szokásos naplója miatt kerestük Belekben – egyáltalán nem örömteli, hogy végül egész más lett belőle. Az nb1.hu hírportálon korábban megjelent információt a szövetségi kapitány ugyanis röviden, de velősen kommentálta lapunk számára.

Pedig erről nem könnyű beszélni – ám mintha Egervári Sándor is úgy érezte volna, hogy beszélni kell róla.

„Letagadni nem akarom, sajnos valóban megtörtént az eset – mondta a kapitány. – Ahogy üdvözöltem a Videoton játékosait a repülőtéren, kézfogással üdvözölni akartam Paulo Sousát is, ám ő nem fogadta el. Minősíteni nem akarom a gesztust, szerintem ez a tréner munkáltatójának a feladata. Sajnos így nagyon nehéz együttműködésről beszélni, és ez nem az én hibám.”

Felvetődhet a kérdés: a portugál tréner esetleg vélt vagy valós sérelem miatt nem akart a kollégájával kezet fogni? És ha így van, idegenként, egy másik országban élve így kell az érzéseit a nyilvánosság elé tárni?

Természetesen szerettük volna megkérdezni a Videoton illetékeseit is – a Nemzeti Sport érdeklődésére azt a választ kaptuk, hogy a klub egyelőre nem kommentálja a történteket.

Új hozzászólás

Név: E-mail:

Adja meg a lenti mezőben az ellenőrző kódot

(kisbetű/nagybetű érzékeny)


0.122786