A magyar zenei élet különös figurája ment el. „Foglalkozására nézve szövegíró és gépzenész” volt – írta saját magáról internetes oldalán.
Jézus Krisztus, a Megváltó szenvedéstörténetét mutatják be június 8-án és 9-én 20.30 órai kezdettel (esőnap június 10.), a Kecskeméti Arborétumban A Katona József Színház most arra vállalkozott, hogy az ismert eseményeket szabadtéren, a hagyományokhoz ragaszkodva, ám mégis azoktól kissé eltérő módon mutatja be.
A kormánynak a következő két évben azon kell dolgoznia, hogy könnyítse az emberek életét.
A jövő héten 10 forint körüli mértékben drágulhat a 95-ös, de emelkedhet a gázolaj ára is.
Kubik Anna és Blaskó Péter Magyar sorstöredékek Trianon óta, borongós vallomások Adytól Csoóri Sándorig címmel tartanak irodalmi estet június 2-á, szombaton 18 órától, a Polgárok Háza dísztermében.
Az állami nyelvpolitika alapjairól szóló törvénytervezet csütörtöki vitája fajult el.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó, illetve etikai bizottsága egyelőre nem döntött, hogy indítanak-e eljárást a NOB-tag Schmitt Pál lemondott köztársasági elnök ellen plágiumügye miatt.
Évente átlagosan tizenketten kóstolják meg a New York-i étterem tojáskülönlegességét.
Springer Miklós, a Ferencváros elnökségi tagja hétfőn a Digi Sport Reggeli Start című műsorában azt is elmondta, hogy bár az állam az előző év végén visszavásárolta az Üllői út és a Könyves Kálmán körút sarkán található ingatlant Kevin McCabe-től, és annak vagyonkezelési joga 50 évre a Fradiváros Vagyonkezelő Zrt.-hez került, a területtel kapcsolatos számos részletkérdés azonban még nincs megoldva.
„Még nem mértük fel pontosan, hogy mennyibe fog kerülni ötven éven át a létesítmény fenntartása. Nincs tisztázva az sem, mi lesz a sorsa a visszavásárolt ingatlanon található egyéb létesítményeknek, például a birkózócsarnoknak, valamint a pálya környéki területeknek” – jelentette ki Springer, aki utalt rá, hogy az Üllői pálya üzemeltetése, karbantartása nem kevés pénzbe kerül, ezért a fennmaradó területen olyan létesítményt kell építeni, amely pénzt is hoz a klubnak. Az elnökségi tag szerint az építéshez a Ferencvárosnak nincs elegendő pénze, ezért mindenképpen magántőke bevonására lesz szükség. Ennek mértékével kapcsolatban azonban konkrét összeget nem kívánt mondani.
Springer szerint biztos, hogy a jelenlegi Albert-stadion bontását még az idén elkezdik, mert tudomása alapján erre továbbra is rendelkezésre áll a költségvetésben elkülönített egymilliárd forint. Ezen kívül a hatósági engedélyek is megvannak ahhoz, hogy az új aréna a mostanihoz képest 90 fokkal elfordítva és hátrább, a telek Gyáli úthoz közelebb fekvő részén épüljön fel.
Azzal kapcsolatban, hogy a Ferencváros hol játssza majd hazai bajnoki mérkőzéseit az építkezés ideje alatt, így fogalmazott:
„Az biztos, hogy csak budapesti helyszín kerülhet szóba, elsőként természetesen a Puskás-stadion, ha annak bontását mégsem kezdik el. Ezen kívül még esetleg az MTK-pályáról, a csepeli stadionról, a Honvéd-pályáról és a Latorca utcáról lehet szó” – mondta, majd hozzátette, hogy szerinte a Hidegkuti-stadion közelsége, megközelíthetősége és befogadóképessége alapján is ideális megoldás lenne abban esetben, ha a Puskás-stadiont lebontanák.
Springer végül beszélt arról is, hogy hosszú évek után azok a marketingjogok is visszakerülhetnek a zöld-fehér egyesület tulajdonába, amelyeket eddig Várszegi Gábor cége birtokolt, de kiemelte, hogy az ezekről folytatott tárgyalásokból egy forduló még hátravan.
„Korábban Várszegiék Kevin McCabe-től és az egyesülettől is csillagászati árat kértek a marketingjogokért. Az új sporttörvény szerint ezekkel az egyesület rendelkezhet, ezért most a jogok, beleértve a honlap üzemeltetését és a 100% Fradit is, nem kevés összegért, de normális áron juthatnak vissza a Ferencvároshoz” – jelentette ki Springer.
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
Itt az idő: vallani és fizetni kell!
500 ezer forintból újult meg a Móra ház
Több hegymászó meghalt a Mount Everesten
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja a kérdéses szerződést
2 hozzászólás
Lázár csak ideiglenesen lép le, Orbán kölcsönkéri
1 hozzászólás
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja a kérdéses szerződést
13 hozzászólás
Első az ár, második a magyarság
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
5 hozzászólás
21 hozzászólás
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
4 hozzászólás
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás


Új hozzászólás