A magyar zenei élet különös figurája ment el. „Foglalkozására nézve szövegíró és gépzenész” volt – írta saját magáról internetes oldalán.
Jézus Krisztus, a Megváltó szenvedéstörténetét mutatják be június 8-án és 9-én 20.30 órai kezdettel (esőnap június 10.), a Kecskeméti Arborétumban A Katona József Színház most arra vállalkozott, hogy az ismert eseményeket szabadtéren, a hagyományokhoz ragaszkodva, ám mégis azoktól kissé eltérő módon mutatja be.
A kormánynak a következő két évben azon kell dolgoznia, hogy könnyítse az emberek életét.
A jövő héten 10 forint körüli mértékben drágulhat a 95-ös, de emelkedhet a gázolaj ára is.
Kubik Anna és Blaskó Péter Magyar sorstöredékek Trianon óta, borongós vallomások Adytól Csoóri Sándorig címmel tartanak irodalmi estet június 2-á, szombaton 18 órától, a Polgárok Háza dísztermében.
Az állami nyelvpolitika alapjairól szóló törvénytervezet csütörtöki vitája fajult el.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó, illetve etikai bizottsága egyelőre nem döntött, hogy indítanak-e eljárást a NOB-tag Schmitt Pál lemondott köztársasági elnök ellen plágiumügye miatt.
Évente átlagosan tizenketten kóstolják meg a New York-i étterem tojáskülönlegességét.
A terv végrehajtására vonatkozó törvénytervezetet kedd este nyújtotta be a kormány az athéni parlamentnek, miután Lukasz Papademosz miniszterelnök hazatért az euróövezeti tagországok pénzügyminiszteri tanácsának brüsszeli üléséről és kormányával tanácskozott. A görög törvényhozás csütörtökön soron kívül szavaz a törvénytervezetről.
Az euróövezeti tagországok pénzügyminiszterei maratoni ülést követően, kedd hajnalban állapodtak meg a Görögországnak nyújtandó újabb mentőcsomagról, amely 130 milliárd eurós pénzügyi támogatást és a GDP-arányos görög államadósság 120,5 százalékra történő leszorítását irányozza elő az évtized végéig a jelenlegi 160 százalék körüli szintről.
Ezenkívül Görögország magánhitelezői várhatóan a kezükben lévő görög állampapírok nominális értékének 53,5 százalékát írják le; ennek feltételeit is az ülésen véglegesítették. A megállapodás Görögország és az euróövezet pénzügyi stabilitását egyaránt biztosítja és megerősíti Görögország helyét az euróövez
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
Itt az idő: vallani és fizetni kell!
500 ezer forintból újult meg a Móra ház
Több hegymászó meghalt a Mount Everesten
18 év börtön a pedofil sátánnak
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja a kérdéses szerződést
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja a kérdéses szerződést
13 hozzászólás
Első az ár, második a magyarság
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
5 hozzászólás
21 hozzászólás
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
4 hozzászólás
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás


Új hozzászólás