A magyar zenei élet különös figurája ment el. „Foglalkozására nézve szövegíró és gépzenész” volt – írta saját magáról internetes oldalán.
Jézus Krisztus, a Megváltó szenvedéstörténetét mutatják be június 8-án és 9-én 20.30 órai kezdettel (esőnap június 10.), a Kecskeméti Arborétumban A Katona József Színház most arra vállalkozott, hogy az ismert eseményeket szabadtéren, a hagyományokhoz ragaszkodva, ám mégis azoktól kissé eltérő módon mutatja be.
A kormánynak a következő két évben azon kell dolgoznia, hogy könnyítse az emberek életét.
A jövő héten 10 forint körüli mértékben drágulhat a 95-ös, de emelkedhet a gázolaj ára is.
Kubik Anna és Blaskó Péter Magyar sorstöredékek Trianon óta, borongós vallomások Adytól Csoóri Sándorig címmel tartanak irodalmi estet június 2-á, szombaton 18 órától, a Polgárok Háza dísztermében.
Az állami nyelvpolitika alapjairól szóló törvénytervezet csütörtöki vitája fajult el.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó, illetve etikai bizottsága egyelőre nem döntött, hogy indítanak-e eljárást a NOB-tag Schmitt Pál lemondott köztársasági elnök ellen plágiumügye miatt.
Évente átlagosan tizenketten kóstolják meg a New York-i étterem tojáskülönlegességét.
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
Itt az idő: vallani és fizetni kell!
500 ezer forintból újult meg a Móra ház
Több hegymászó meghalt a Mount Everesten
18 év börtön a pedofil sátánnak
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja a kérdéses szerződést
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja a kérdéses szerződést
13 hozzászólás
Első az ár, második a magyarság
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
5 hozzászólás
21 hozzászólás
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
4 hozzászólás
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás


Hozzászólások
Szégyelje magàt a tisztelt anonim!Véletlen nem ön a Kovács úr aki szeretne itt viríta??Én sem ismerem az apukát sem a gyönyörű kislányát,mégis meghatodtam attól az édes-huncut mosolytól ahogy a virágot nézi és az apuka arcáról sugárzó féltő szeretettől! Végre van egy fórum ahol nem az ocsmány politika játsza a főszerepet! Egyesek még itt is vitáznak!! Remélem levonta a tanulságot tisztelt anonim:Itt nem ön diktálja, melyik csalàd legyen bemutatva!Ide olyan családok kerülnek akik ezt a helyet kiérdemlik!!
nem mentem meg Hófehérke, ahhoz túl erőszakos. Küldöm a békát, az hátha életre leheli.
Javítok: nem április 21, hanem 15 a feltöltés ideje,
Ön Hófehérke nem május 23-án írt, hanem 24-én. Ím itt vagyok élő példának. Elírtam, tévedtem, de nem akkorát mint Ön!
A honlap változás kapcsán kerültek le az akkori beírások!
Annál a résznél is kihagytam szavakat! Azt hiszem Ön sem Word-be írt először, helyesírást ellenőrizve, azért maradtak le betűk!
Szégyelje magàt a tisztelt anonim!Véletlen nem ön a Kovács úr aki szeretne itt viríta??Én sem ismerem az apukát sem a gyönyörű kislányát,mégis meghatodtam attól az édes-huncut mosolytól ahogy a virágot nézi és az apuka arcáról sugárzó féltő szeretettől! Végre van egy fórum ahol nem az ocsmány politika játsza a főszerepet! Egyesek még itt is vitáznak!! Remélem levonta a tanulságot tisztelt anonim:Itt nem ön diktálja, melyik csalàd legyen bemutatva!Ide olyan családok kerülnek akik ezt a helyet kiérdemlik!!
Tessék végiggondolni: április 21-e óta lehetett beírni! és Ön Hófehérke, május 23-án írt. Besze Boglárka tünemény, apuka aranyos, anyuka egyéniségét már nem is említem. A szerkesztő úr szerintem az igazi énjét adta, mikor róluk írt. Volt honlap változás, gondolom annak kapcsán került az egy-két beírás. Kedves Hófehérke! Lázadó sorai most nem találtak célba! Való igaz nem én diktálom, hogy melyik család legyen bemutatva.Olyan családok kerülnek bemutatásra akik kiérdemlik. Igaza van.
Ezért bizony jó lenne, ha a levelesládájába kézbesített Kis-Kunságot is elolvasná. A május 12-i számban az Apukák világában Kovács Nándor úr (nem ismerem) és Benedek nevű kisfia van bemutatva. Ide az internetre a honlapváltozás miatt kicsit később került fel a megszokott időponttól az aktuális szám. Boglárka és apukája fotói mellett jobbra található, az aktuális szám.
Nos akkor most én szégyelljem magam???
Esetleg picit gondoljon Kovács úrra! Második mondatában ugyanis azt írta: "Véletlen nem ön a Kovács úr aki szeretne itt viríta?" Vajon Kovács úr, hogy érzi magát?
Én jól érzem magam. Talán kicsit "odavetett" volt amit leírtam, de akinek és amiért írtam az biztos értette.
Nincs probléma! Azért van a lehetőség, hogy hozzászóljunk!
Ki ezt ír, ki azt.
"Láss, ne csak nézz!"
Szeretnék gratulálni az értékes hozzászóláshoz.Otthon szórakozzon kedves anonim.Csak úgy!
Új hozzászólás