Keresés a hírek között

Impresszum E-mail küldése RSS
lakitelek.swf
vivat_huszar400x208.swf

Kult-Tud.

Meghalt Hetesi Péter PálA magyar zenei élet különös figurája ment el. „Foglalkozására nézve szövegíró és gépzenész” volt – írta saját magáról internetes oldalán.

KIS-KUNSÁG

Újvilág passió az arborértumbanJézus Krisztus, a Megváltó szenvedéstörténetét mutatják be június 8-án és 9-én 20.30 órai kezdettel (esőnap június 10.), a Kecskeméti Arborétumban A Katona József Színház most arra vállalkozott, hogy az ismert eseményeket szabadtéren, a hagyományokhoz ragaszkodva, ám mégis azoktól kissé eltérő módon mutatja be.

Program

Kossuth-díjas színművészek estjeKubik Anna és Blaskó Péter Magyar sorstöredékek Trianon óta, borongós vallomások Adytól Csoóri Sándorig címmel tartanak irodalmi estet június 2-á, szombaton 18 órától, a Polgárok Háza dísztermében.

Sport

A levegőben lóg Schmitt Pál sorsaA Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó, illetve etikai bizottsága egyelőre nem döntött, hogy indítanak-e eljárást a NOB-tag Schmitt Pál lemondott köztársasági elnök ellen plágiumügye miatt.

Schmittné Makray Katalin adta át a 200 ezredik adag melegételt

Rövid link: http://kis-kunsag.hu/hun/s_!news/i__12/i__22710 | Feltöltés időpontja: 2012. január 27. 07:57
Az ország első asszonya, Schmittné Makray Katalin adta át a 200 ezredik adag melegételt a kecskeméti Wojtyla Barátság Központban január 26-án, csütörtökön. A tálcára a Tanyacsárda disznótorosa mellé a Jakó Cukrászda felajánlásában érkezett kecskeméti sárgabarackos országtortából is került egy szelet.

Schmitt Pál köztársasági elnök felesége nem először találkozott a Wojtyla ház közösségével. Egy alkalommal tett már látogatást Kecskeméten, néhány hónappal ezelőtt pedig vendégül látta a csapatot a budapesti Sándor-palotában.  


Schmittné Makrai Katalin és a többi megjelent vendég – közöttük dr. Zombor Gábor polgármester, országgyűlési képviselő, dr. Kovács Miklósné dr. Molnár Ilona, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal főigazgatója, Csík János, a Prima Primissima díjas Csík Zenekar vezetője, művészek, cégvezetők, támogatók – fotókon keresztül kaptak betekintést a ház hétköznapjaiba.  


Dr. Zombor Gábor emlékeztette a jelenlévőket arra, hogy hat évvel ezelőtt milyen körülmények között adták át az intézményben az első tányér meleg ételt.  


– Az összefogás szép eredménye, hogy az elmúlt hat évben sok nehézsorsú ember kapott itt segítséget. De emellett kialakult Kecskeméten egy olyan nagybetűs közösség is, amely a jó ügy érdekében egyre nagyobb energiákat tud erre a területre vonzani – mondta Kecskemét polgármestere, majd hozzátette: – Az, hogy itt együtt vannak a kormány, az egyház, a művészetek, a gazdasági élet képviselői, azt mutatja, hogy össze tudnak fogni ebben az országban a jóérzésű emberek, és képesek nagy dolgokat véghezvinni.


– Ennek a háznak a fejlődése – melynek során az egykori népkonyhából a civil világot meghatározó szellemi közösség lett – példaértékű a városban, de az országban is – jelentette ki Zombor Gábor.
Azt a „jó államot” próbálja sok küzdelemmel felépíteni a kormány, amely az emberek szolgálatára szegődik. Ezt segítjük mi a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatalnál – mondta dr. Molnár Ilona, majd emlékeztetett arra, hogy a jó állam a testi, lelki és szociális jólét állapotát egyaránt szolgálja. Csakúgy – fogalmazott – mint a Wojtyla Barátság Központ.
– Hatósági munkánkban újra és újra találkozunk Farkas P. Józseffel, aki zseniális ötleteit az Önök szolgálatába állítva a hatóságokat is közös gondolkodásra serkenti, mert jó ügyet szolgál – mondta a főigazgató asszony.


Ezt követően Kecskemét két büszkesége: az Aurin Kórus Durányik László vezetésével, valamint a Csík Zenekar vezetője és hegedűse műsorukkal újabb bizonyságát adták, hogy a muzsika nyelvét mindenki ismeri és beszéli. A közös nótázás után Farkas P. József, a ház alapítója Jézus csodálatos halszaporításának történetét mondta el, Bárkányi Ernő érseki tanácsos pedig megáldotta az ételt, és közös imára kérte a gondozottakat és a vendégeket.


Scmittné Makray Katalin mielőtt átadta volna a 200 ezredik adag melegételt, azt kívánta, jöjjön el az az idő, amikor mindenkinek lehetősége lesz saját magáról  gondoskodni.
 
 

Hozzászólások

3.Anonimválasz2012.02.01 19:54:54
Mai hír, hogy Pali megvonta magától a doki címet!
2.Anonimválasz2012.02.01 16:18:13
(2012.01.31 20:00) Anonim írta:
Talán, Dr.Schmittné Makray Katalin!
Már megelőlegezték neki a cím visszavonását.
1.Anonimválasz2012.01.31 20:00:05
Talán, Dr.Schmittné Makray Katalin!

Új hozzászólás

Név: E-mail:

Adja meg a lenti mezőben az ellenőrző kódot

(kisbetű/nagybetű érzékeny)


0.148203