A magyar zenei élet különös figurája ment el. „Foglalkozására nézve szövegíró és gépzenész” volt – írta saját magáról internetes oldalán.
Jézus Krisztus, a Megváltó szenvedéstörténetét mutatják be június 8-án és 9-én 20.30 órai kezdettel (esőnap június 10.), a Kecskeméti Arborétumban A Katona József Színház most arra vállalkozott, hogy az ismert eseményeket szabadtéren, a hagyományokhoz ragaszkodva, ám mégis azoktól kissé eltérő módon mutatja be.
A kormánynak a következő két évben azon kell dolgoznia, hogy könnyítse az emberek életét.
A jövő héten 10 forint körüli mértékben drágulhat a 95-ös, de emelkedhet a gázolaj ára is.
Kubik Anna és Blaskó Péter Magyar sorstöredékek Trianon óta, borongós vallomások Adytól Csoóri Sándorig címmel tartanak irodalmi estet június 2-á, szombaton 18 órától, a Polgárok Háza dísztermében.
Az állami nyelvpolitika alapjairól szóló törvénytervezet csütörtöki vitája fajult el.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó, illetve etikai bizottsága egyelőre nem döntött, hogy indítanak-e eljárást a NOB-tag Schmitt Pál lemondott köztársasági elnök ellen plágiumügye miatt.
Évente átlagosan tizenketten kóstolják meg a New York-i étterem tojáskülönlegességét.
Ismeretlen tettes szerda reggelre egy kecskeméti lakatlan ingatlan udvarból tűzifát, illetve egy hegesztőpalackot lopott el, 300 ezer forint értékben.
Egy kecskeméti férf bejelentése alapján a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság rendelt el nyomozást lopás miatt egy kiskunfélegyházi nő ellen, aki a testvérével közösen örökölt, Kiskunfélegyházán levő lakóházukból - a másik örökös tudta és beleegyezése nélkül - különféle ingóságokat, faragott szekrényt, ülőgarnitúrát, hűtőládát valamint építőanyagot szállított el, egymillió forint értékben.
Tegnap reggelre betörtek egy Mélykúton levő zárt telephelyre, majd onnan akkumulátort, akkumulátor töltőt, 100 liter gázolajat, tehergépkocsi alkatrészeket és szerszámos ládát loptak el. A tulajdonos kára 587 ezer forint.
Pénteken délután lopás bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vettek a rendőrök egy 26 éves kecskeméti férfit, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy férfi társával még novemberben elvittek egy kecskeméti ingatlanról egy nyitott állapotú személygépkocsit. Az okozott kár 500 ezer forint.
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
Itt az idő: vallani és fizetni kell!
500 ezer forintból újult meg a Móra ház
Több hegymászó meghalt a Mount Everesten
18 év börtön a pedofil sátánnak
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja a kérdéses szerződést
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja a kérdéses szerződést
13 hozzászólás
Első az ár, második a magyarság
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
5 hozzászólás
21 hozzászólás
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
4 hozzászólás
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás


Új hozzászólás