Rövid link: http://kis-kunsag.hu/hun/s_!news/i__8/i__3280 | Feltöltés időpontja: 2010. január 8. 13:40

Gyanítom, kevesen tudják vagy hiszik, hogy a Jóisten által – ahogy Somlósi Lajos mesterünk mondja – a „Föld nevű játszótérre” küldött gyermek választja ki azt a helyet, ahova érkeznie kell.

Választása tudatos, nem a véletlenre bízza, ennél ő nagyságrendekkel okosabb! Dolga van abban a családban, abban az otthonban, és ő ezzel persze tisztában is van. Tanítói szerepre vállalkozott ugyanis: a szüleit jött megreformálni. Az anyu és az apu azért kapták őt, mert manapság – az esetek nagy többségében – életünket némi diszharmóniában éljük, nem úgy, ahogyan illene. Nem halljuk a figyelmeztető hangokat az üvöltő tévétől, a dübörgő autóktól, és persze elsősorban a saját belső zajunktól! Nincs mese, itt az ideje a változásoknak! Na, nem olyanokra gondolok, melyek a mindennapok általános programjaira vonatkoznak, nem olyanokra, mint például az etetés, a fürdetés, az altatás, a játék, vagy a gyermek tisztába tétele. Ezek az első gyermek érkezésével együtt járó, természetes és látványos újdonságok a család számára, azonban ez csak a felszín. A szülőknek saját mélyebb rétegeikbe kellene tekinteniük, megtalálniuk a hibát a gépezetben, sőt a javítás módját is, és végre is kell hajtani a kiigazítást, hiszen ezért érkezett az a kis jövevény, ő segít ebben, azaz ő teszi szüleit tisztába. Hát, így vagyunk ezzel mi is… Kolost várva időnként eltöprengtem rajta, hogyan is fog első gyermekünk beleszólni addigi, megszokott életünkbe. Próbáltam keresni magamban, a párommal való kapcsolatunkban, a családjainkhoz való viszonyunkban azokat a hiányosságokat, és rossz irányban megtett lépéseket, amelyekre Kolos majd ösztönszerűen ráirányítja figyelmünket, de csak tapogatóztam. Igen, neki könnyű, mondom némi keserűséggel, ugyanakkor irígykedve, őt nem érték még olyan hatások, melyeken egy felnőtt ember már túl van, eltompulva, kissé érzéketlenné válva általuk, pláne, ha 37 évesen vállal családot. Hogy konkrétan mire jutottam ezzel kapcsolatban, nem hiszem, hogy részletesen bárkit is érdekelhet, csak annyit mondok: van tanulság, és nem is kevés… Szóval, Kolos megérkezett, és néhány hét elteltével rájöttünk: erre a sok mindenre képtelenség előre felkészülni. Nagy adagokban kapjuk a pofonokat azóta is, de tisztul a kép, és kíváncsian várjuk további „utasításait”! Végül, hogy egy építész barátomtól is idézzek: párommal továbbra is „vállvetve küzdünk az élettel”! Kurucz Szabolcs, építész

Szóljon hozzá!