A „pocaklakó” már 16 hónapos, Imola nevet kapta a keresztségben. Iringó 3 éves, pár napja óvodába jár. Sok munkával megépült új otthonunk. Immáron a „kiskunsági tanyavilágban” élünk. Az esti csend és sötétség, a szabadság, a tücsökciripelés, a madárhangok, az erdő élőlényei mind-mind egy új élményt jelentenek gyermekeinknek. Új élmény Iringónak és Imolának, de új élmény és új feladat az édesapának is.

Megértetem velük, hogy ne bántsák a rovarokat, a virágot ne tépjék le, a természetet szeressék. S minderre nem azért tanítom őket, mert környezetvédelmi mérnök vagyok, hanem azért, mert ezáltal ismerik meg az élet alapvetéseit is: a másik élőlény (ember) szeretetét, a gondoskodást, a törődést. 

Iringó ebben már segítségemre is van, hiszen ő már „nagy”. Legalábbis amikor olyan dologról van szó, ami a felnőtteket érinti, akkor azt mondja, hogy „nekem ezt már szabad, mert én már nagy vagyok”. Ez természetes, más gyerek is ezt mondja. Azt viszont nem tudom, hogy természetes-e, hogy amikor megkérem valamire, és éppen nincs kedve hozzá, akkor azt mondja, „nem tudom ezt megcsinálni, mert én még kicsi vagyok”. Úgy vélem ez huncutság.

Imolka is huncut, de ő még nem használja hozzá magyar anyanyelvünk ékességeit. Ő egyszerűen mindenre azt, mondja, amit nem akar, hogy „nyem”. Iringó ilyen idős korában már hosszú mondatokat mondott. Imolkát ha megkérem, mondja, hogy APA, rávágja, hogy „nyem”. 

E történésekből is tapasztalom, hogy a gyermeknek szabad akarata van. Szabad akarata, amelyet mi szülők, édesanyák és édesapák tudnak jó irányba alakítani.

Amint írtam édesapaként sok érzés, sok öröm ér és sok feladat is hárul rám. Boldog vagyok, hogy a Jóisten hozzájárulásával, ez a két apró ember rám és páromra bízta életét. Boldog vagyok, de ugyanakkor feladataim is vannak. A gyermeknevelés során egyszerre kell újra gyermekké válni és viselni az apai felelősség súlyát. Példát kell mutatni gyermekeimnek. A magyar nyelv szépségével élve mondhatom, hogy örökösként kell őrködni az örökkévalón. Az örökkévaló maga az élet, amely folyton változik. Csak rajtunk múlik, hogy mit adunk a jövő nemzedékének. Ha jó szülőként, jó gazda módjára adjuk át tudásunkat, gyarapítjuk gyermekeinket, akkor az „örökkévaló” folyton javul.

Dongó József

Kiskunfélegyháza, 2010.szeptember.24.

Ajánlom minden gyermekes szülőnek a következő tanmesét:

Wass Albert: Mese az erdőről

"Amikor az erdőre kimégy, figyelve lépj, és lábujjhegyen. Mihelyt a fák alá belépsz, és felrebben előtted az első rigó: akkor már tudnod kell, hogy az erdő észrevett.

Ha megállsz egy pillanatra, hallani fogod a szellőt, ahogy a fák között tovaoson. Te már tudod, hogy ezt a szellőt az angyal rázta elő, köpenye ráncaiból. Ha jól figyelsz, a manókat is hallhatód: surrannak, matatnak itt-ott a sűrűben. Sok dolguk van, igyekezniök kell.

A virágokat is láthatod majd, és minden virág kelyhéből egy tündérke les rád. Figyelik, hogy rontó-ember vagy-e? Azoktól félnek.

De te látó-ember leszel, és a tündérek ezt hamar felismerik. Kiülnek a virágok szirmaira, és kedvesen reád kacagnak. De akkor a patakot is meghallod, ahogy neked mesél, csodálatos meséket az erdőről...

Csak haladsz csöndesen, gyönyörködve, céltalanul, s egyszerre csak kilépsz az Angyalok Tisztására. Nem is tudod, hogy ez az, mivel az angyalokat nem láthatja a szemed. Csak annyit látsz, csak annyit érzel, hogy csodálatosan szép. És megállasz. És abban a pillanatban megnyílik a szíved, és az angyalok észrevétlenül melléd lépnek, egyenként, lábujjhegyen, és belerakják kincseiket a szívedbe.

A legnagyobb kincseket, amiket ember számára megteremtett az Isten. A jóságot, a szeretet és a békességet.

Te minderről semmit sem tudsz akkor. Csak annyit hallasz, hogy a madarak nagyon szépen énekelnek körülötted, és a patak nagyon szépen mesél. Csak annyit látsz, hogy nagyon szép az erdő. A fák, a virágok, a fű, a moha, a magas kék ég és rajta az a nagy, csillogóan fehér felhő, amelyiken a Jóisten ül, bárányfelhőket pöfékel nagy kék pipájából, és jóságosan mosolyog.

Csak, amikor visszatérsz újra az emberek közé, a rontó-emberek és a gyűjtő-emberek közé, és hiába gonoszak hozzád, te mégis jóval viszonozod gonoszságukat, szeretettel vagy mindenki iránt, és az élet legsúlyosabb perceiben is derű és békesség van a homlokodon: csak akkor látják meg rajtad, hogy az Angyalok tisztásán jártál, kedvesem."