Keresés a hírek között

Impresszum E-mail küldése RSS
lakitelek.swf
vivat_huszar400x208.swf

Kult-Tud.

Meghalt Hetesi Péter PálA magyar zenei élet különös figurája ment el. „Foglalkozására nézve szövegíró és gépzenész” volt – írta saját magáról internetes oldalán.

KIS-KUNSÁG

Újvilág passió az arborértumbanJézus Krisztus, a Megváltó szenvedéstörténetét mutatják be június 8-án és 9-én 20.30 órai kezdettel (esőnap június 10.), a Kecskeméti Arborétumban A Katona József Színház most arra vállalkozott, hogy az ismert eseményeket szabadtéren, a hagyományokhoz ragaszkodva, ám mégis azoktól kissé eltérő módon mutatja be.

Program

Kossuth-díjas színművészek estjeKubik Anna és Blaskó Péter Magyar sorstöredékek Trianon óta, borongós vallomások Adytól Csoóri Sándorig címmel tartanak irodalmi estet június 2-á, szombaton 18 órától, a Polgárok Háza dísztermében.

Sport

A levegőben lóg Schmitt Pál sorsaA Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó, illetve etikai bizottsága egyelőre nem döntött, hogy indítanak-e eljárást a NOB-tag Schmitt Pál lemondott köztársasági elnök ellen plágiumügye miatt.

Az én virágszálam

Rövid link: http://kis-kunsag.hu/hun/s_!news/i__8/i__485 | Feltöltés időpontja: 2009. április 15. 14:57
Tizenhat hónappal ezelőtt még nem sokat tudtam arról, hogy létezik többméretű pelenka, fogszabályzós cumi, légzésfigyelő, orrszívó porszívó stb. Azt meg végképp nem gondoltam, hogy az éjszaka mulatozás nélkül ilyen hosszú tud lenni.

A lányok felöltöztetésében sem igazán jeleskedtem, sőt azt sem tudtam pontosan, hogy egy babaruhának inkább a kényelemnek vagy a legújabb trendnek kell megfelelnie. Amikor először maradtam egyedül az egy hónapos Boglárkával, akkor tudatosult bennem, hogy nekem éppúgy szükségem van az anyjára, mint neki. Andi karácsonyi bevásárló körútra indult, ekkor maradtunk először kettesben: a kislányom és én. Az együtt töltött órácska, amit eredetileg Bogika angolnyelv alapjainak lefektetésére szántam, egyoldalú kommunikációra redukálódott. Bogi torkaszakadtából üvöltött, én pedig abban reménykedtem, hogy a lépcsőház többi lakója is karácsonyi ajándékokat nézeget egy távoli galaxis szupermarketjében. Amikor párom végre hazaérkezett a shopingolásból már az ajtóban vártam a kerek szájú pólyával és bármennyire is próbáltuk leplezni, „fátyolos” tekintetünk mindent elárult az első közös programunkról. Azóta 15 hónap telt el, és mi összeszokott páros lettünk. Tudom, hogy a pelenka elején kell keresni az állatfigurát, hogy Lala egy teletubbie, és hogyha Boglárka tekergeti a haját, abból rövidesen alvás lesz. És tudom, hogy milyen érzés, ha átöleli a nyakam, és azt mondja: APA. Ez volt az első szó, amit 9 hónaposan kimondott. Ez meggyőzött arról, hogy engem is szeret! Vagy talán ez a legkönnyebb magyar szó??? Az „apát” több angol szó is követte, már a babázás alapjait is elsajátította, és szoknyában már egészen úgy fest, mint egy igazi kislány. De ahogyan a féllábú macival csípődobást végez, vagy ahogyan hidal, abból egyértelműen kitűnik, hogy a vér nem válik vízzé. A Besze birkózó dinasztia a harmadik generáció után is tartogathat még meglepetést a szőnyegen, ami büszkeséggel tölt el engem, édesapámat, és odafenn a csillagok közt nagyapámat is…

Hozzászólások

10.Hossamválasz2012.02.23 04:56:14
Tenyleg nagy melo volt a Tietek es emleisresem. En is bealltam par percre segiteni nektek valami aprosagot csinalni es az sem volt semmi. Amugy meg a Ti peldatokbol veve le tudtam beszelni a tobbieket, hogy a mi Golyataborunkba (kb. 160 adag) ne vallaljunk be vacsifozest A reggelit azt megoldottuk meg sajat erobol, de a tobbit rendeltuk profiktol . Koszi az elo peldaert es udv nektek!
9.Anonimválasz2009.05.24 22:46:49
(2009.05.24 14:49) Hófehérke írta:
Szégyelje magàt a tisztelt anonim!Véletlen nem ön a Kovács úr aki szeretne itt viríta??Én sem ismerem az apukát sem a gyönyörű kislányát,mégis meghatodtam attól az édes-huncut mosolytól ahogy a virágot nézi és az apuka arcáról sugárzó féltő szeretettől! Végre van egy fórum ahol nem az ocsmány politika játsza a főszerepet! Egyesek még itt is vitáznak!! Remélem levonta a tanulságot tisztelt anonim:Itt nem ön diktálja, melyik csalàd legyen bemutatva!Ide olyan családok kerülnek akik ezt a helyet kiérdemlik!!
Én vagyok a Királyfi.
nem mentem meg Hófehérke, ahhoz túl erőszakos. Küldöm a békát, az hátha életre leheli.
8.anonimválasz2009.05.24 21:49:37
7-es üzeni Hófehérkének:
Javítok: nem április 21, hanem 15 a feltöltés ideje,
Ön Hófehérke nem május 23-án írt, hanem 24-én. Ím itt vagyok élő példának. Elírtam, tévedtem, de nem akkorát mint Ön!
A honlap változás kapcsán kerültek le az akkori beírások!
Annál a résznél is kihagytam szavakat! Azt hiszem Ön sem Word-be írt először, helyesírást ellenőrizve, azért maradtak le betűk!
7.anonimválasz2009.05.24 21:40:22
(2009.05.24 14:49) Hófehérke írta:
Szégyelje magàt a tisztelt anonim!Véletlen nem ön a Kovács úr aki szeretne itt viríta??Én sem ismerem az apukát sem a gyönyörű kislányát,mégis meghatodtam attól az édes-huncut mosolytól ahogy a virágot nézi és az apuka arcáról sugárzó féltő szeretettől! Végre van egy fórum ahol nem az ocsmány politika játsza a főszerepet! Egyesek még itt is vitáznak!! Remélem levonta a tanulságot tisztelt anonim:Itt nem ön diktálja, melyik csalàd legyen bemutatva!Ide olyan családok kerülnek akik ezt a helyet kiérdemlik!!
Örülök,hogy furcsának tűnő beírással izgalomba hoztam a kedves olvasókat.
Tessék végiggondolni: április 21-e óta lehetett beírni! és Ön Hófehérke, május 23-án írt. Besze Boglárka tünemény, apuka aranyos, anyuka egyéniségét már nem is említem. A szerkesztő úr szerintem az igazi énjét adta, mikor róluk írt. Volt honlap változás, gondolom annak kapcsán került az egy-két beírás. Kedves Hófehérke! Lázadó sorai most nem találtak célba! Való igaz nem én diktálom, hogy melyik család legyen bemutatva.Olyan családok kerülnek bemutatásra akik kiérdemlik. Igaza van.
Ezért bizony jó lenne, ha a levelesládájába kézbesített Kis-Kunságot is elolvasná. A május 12-i számban az Apukák világában Kovács Nándor úr (nem ismerem) és Benedek nevű kisfia van bemutatva. Ide az internetre a honlapváltozás miatt kicsit később került fel a megszokott időponttól az aktuális szám. Boglárka és apukája fotói mellett jobbra található, az aktuális szám.
Nos akkor most én szégyelljem magam???
Esetleg picit gondoljon Kovács úrra! Második mondatában ugyanis azt írta: "Véletlen nem ön a Kovács úr aki szeretne itt viríta?" Vajon Kovács úr, hogy érzi magát?
Én jól érzem magam. Talán kicsit "odavetett" volt amit leírtam, de akinek és amiért írtam az biztos értette.
Nincs probléma! Azért van a lehetőség, hogy hozzászóljunk!
Ki ezt ír, ki azt.
"Láss, ne csak nézz!"
6.Hófehérkeválasz2009.05.24 15:25:13
Aki ilyen szép oldalra látogat az ne csak nézzen-lásson is! Aki lát az érez is!! És ha érez akkor màr a szívével is látni fog! Akkor talán nem ír butaságot az "anonim" hanem csendben marad!!
5.Hófehérkeválasz2009.05.24 14:49:59
Szégyelje magàt a tisztelt anonim!Véletlen nem ön a Kovács úr aki szeretne itt viríta??Én sem ismerem az apukát sem a gyönyörű kislányát,mégis meghatodtam attól az édes-huncut mosolytól ahogy a virágot nézi és az apuka arcáról sugárzó féltő szeretettől! Végre van egy fórum ahol nem az ocsmány politika játsza a főszerepet! Egyesek még itt is vitáznak!! Remélem levonta a tanulságot tisztelt anonim:Itt nem ön diktálja, melyik csalàd legyen bemutatva!Ide olyan családok kerülnek akik ezt a helyet kiérdemlik!!
4.Anonimválasz2009.05.24 05:49:09
(2009.05.22 14:36) Bravó írta:
Szeretnék gratulálni az értékes hozzászóláshoz.Otthon szórakozzon kedves anonim.Csak úgy!
Só..szó... én sem ismerem az apukát. Kellene? Nagyon sok kedves apukát ismerek, de őt nem. Kész, ennyi.
3.Hófehérkeválasz2009.05.23 19:49:52
Nagyon gyönyörű ez a kislány! Sugárzik az apuka arcáról a szeretet és büszkeség!! Ahogy huncut tekintettel egymásra néznek, annak boldogság a neve!! Igy szép az élet!! Sok ilyen kedves családifotót szeretnék làtni, mert a mosoly ritka kincs a mai világban!! Köszönet ezért a fotósnak és szerkesztőknek!!
2.Bravóválasz2009.05.22 14:36:15
Szeretnék gratulálni az értékes hozzászóláshoz.Otthon szórakozzon kedves anonim.Csak úgy!
1.anonimválasz2009.05.21 21:38:29
Most már Kovács apukának kellene bemutatkozni! Ezt sem a szerkesztőnek, szerkesztőknek írom, csak úgy!

Új hozzászólás

Név: anonim">E-mail:

Adja meg a lenti mezőben az ellenőrző kódot

(kisbetű/nagybetű érzékeny)


0.146415