Fiatal szülőként éltem meg Marci fiam csetlő-botló mindennapjait, első szavacskáit. Igazán nem is tudtam bekapcsolódni a feleségem és a pici életébe… Irigykedtem is emiatt.

Mikor azonban már vihettem őt magammal horgászni, táncolni, értékessé vált minden perc, amit kettesben tölthettünk.

Öt év múlva egy tündéri, szép kishölgy érkezett az életünkbe, a kislányom, Anna. Egy soha nem tapasztalt érzés és kapcsolat alakult ki kettőnk között, de úgy gondolom, a lányos apukák tudják, miről beszélek.

A következő öt évben így éldegéltünk négyen, míg viharos érkezésével fel nem kavarta a családi „nyugalmat” a kis gézengúz, a második fiam, Lukács. Immár tíz évvel idősebb voltam, mint első gyermekem születésekor, és bizton állíthatom, az idő csak segített abban, hogy mélyebben megélhessem az apaságot.

Nagycsaládosokká váltunk, amit nem is volt nehéz megszokni, hiszen ezután már nem csak egy kis gyerekszáj mondta, mondja, ”apa szeretlek”. Ez pedig egy olyan varázsszó, ami minden nehézséget, fáradságot feledtetni tud.

Mindezért és még sok-sok mindenért hálás vagyok a jó Istennek, és kérem, segítsen meg továbbra is bennünket, hogy élhessük így: boldogan, szeretetben.

Kiss Zoltán
Kiskunfélegyháza