Tom Cruise játszhatja Yul Brynner szerepét A hét mesterlövész című klasszikus western újraforgatott változatában.
Nemrégiben újabb olasz vendégek látogattak Kiskunfélegyházára, akiket a baráti találkozás mellett a városalapítók napi rendezvények késztették az utazásra.
Mégsem kér külön díjat a hazai vendéglátóhelyektől az MTVA a labdarúgó EB és az olimpia nyilvános közvetítéséért. Az elmúlt napokban komoly felzúdulást okozott, hogy az eredeti tervek szerint fizetniük kellett volna a szórakozóhelyeknek a két nagy sportesemény után.
Vedd a magyart! Sokat beszélünk arról, hogy a magyar árukat vásárlással kellene támogatni. Aztán ha olcsóbb, mégis a külföldit tesszük a kosárba…
Közlekedésbiztonsági gyermeknapot rendez a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága május 27-én, 10 és 17 óra között, a kecskeméti gokart pályán.
Egyiptomban szerda reggel 8 órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek, hogy a választásra jogosultak 15 hónappal Hoszni Mubarak elnök bukása után megválasszák a 82 milliós észak-afrikai arab ország új államfőjét.
Szép hagyomány már, hogy május elején a Lakiteleki Népfőiskolán megrendezik azt az általános iskolás korosztályos meghívásos kispályás labdarúgó tornát, melyet a legendás Fekete Párducról neveztek el.
Még nem látták, de egyes számítások szerint a Földnél négyszer nagyobb tömegű bolygó "ólálkodhat" a Naprendszer peremén.
A krónikus veseelégtelenség olyan progresszív állapot, amikor a vesék hosszú idő (gyakran több év) alatt, visszafordíthatatlanul károsodtak. Ez az állapot az esetek kétharmadában cukorbetegség, illetve magas vérnyomás miatt alakul ki. A fennmaradó eseteket érkárosodás, fertőzés, az immunrendszer betegsége miatt bekövetkező veseállomány-gyulladás, örökletes megbetegedés, ólommérgezés vagy vesekárosító gyógyszerek hosszú ideje történő szedése váltja ki.
Miért nem fedezik fel időben?
Azért, mert általában nincs tünete a károsodásnak, és sokan évekig nem keresik fel háziorvosukat, hogy célzott laborvizsgálatot kérjenek. Pedig a vesebetegség - elméletileg - korán észlelhető.
A háziorvosi rendelőkben a szív – és érrendszeri betegekből (hipertóniásokból és érelmeszesedettekből, helyben gondozott szívbetegekből), a cukorbetegek népes táborából és a mozgásszervi panaszokkal jelentkezőkből áll zömmel a pacientúra – mondja dr. Komáromi Zoltán budapesti családorvos, Országos Alapellátási Szakfelügyelő Főorvos. Az előbbi két csoportba tartozóknál teljesen nyilvánvaló, hogy a betegség természete okán, a hatékony és jól beállított kezelés mellett is folyamatosan számolni kell a legalattomosabb szövődmény, a veseelégtelenség megjelenésével.
Az alapellátás feladata éppen az, hogy helyben kínáljon megoldást, és csak a bonyolultabb, a családorvosi rendelőben elérhetetlen műszerezettséget és szakmai kompetenciát igénylő pácienseket küldje tovább a járóbeteg-szakrendelőkbe és kórházakba, ám az esetek zömében minél hamarabb fedezze fel a bajt, minél hamarabb irányítson célzott kivizsgálásra, s ugyancsak minél hamarabb nyújtson korszerű és adekvát terápiát, illetve a szakorvossal összehangolva végezze a beteg gondozását. A cél az, hogy a betegség lehető legkorábbi stádiumában fény derüljön a bajra, és a kezelés-gondozás irányításával sikerüljön szinten tartani a beteg állapotát, de legalább lassítani a betegség progresszióját, előrehaladását.
Éppen ezért nem elegendő a beteg panaszaiból kiindulni, hiszen a vesebetegség sokáig tünetmentes – emeli ki a főorvos -, ráadásul a köztudatban még mindig az szerepel, hogy csak a vizelet- panaszok és az ödéma jelzi a vesekórt, így sok esetben meg sem említik azokat a kisebb és szerteágazónak tűnő érzéseket, tüneteket, melyek a tapasztalt orvosban felkeltenék a gyanút. Ez tehát azt jelenti, hogy a cukorbetegséggel, az érelmeszesedés bármely formájával, a hipertóniával kezelt-gondozott betegeknél – a panaszoktól függetlenül - alapvetően kötelező az évenkénti vesefunkciós laborvizsgálat, s ha van rá lehetőség, akár helyben a veseartéria doppleres vizsgálat is, amivel kiszűrhető az a néhány beteg is, akiknél már a tudtuk nélkül gond van. Ugyancsak ide tartozik-tartozna az évenkénti áttekintő hasi ultrahang vizsgálat, melynél tanácsos a beutalón eleve felhívni a radiológus kolléga figyelmét a meglévő alapbetegségre (diabétesz, hipertónia, koszorúér betegség), mert így az ő figyelme, a vizsgálat indikációja kiterjeszthető.
Az új háziorvosi finanszírozási (indikátor) rendszerben a vesefunkciós vizelet-vizsgálat már szerepel, az tehát automatikusan (ellenőrizhetően) része a kötelező feladatoknak, ám a vesebetegség kialakulásának kockázatával élők esetében érdemes évente egyszer gyűjtött vizeletből elvégeztetni speciális vizsgálatot is.
Képző programot indít a Magyar Nephrologiai Társaság háziorvosoknak
A Nemzeti Vese Programban kiemelt teret kapnak a háziorvosok, hiszen legelőször ők kerülnek kapcsolatba a beteggel, így fontos szerepük van a vesebetegségek felismerésében, és a betegek tájékoztatásában. A korai, még tünetmentes szakaszban felfedezett vesebetegség kezelésére ma már számos korszerű terápia áll rendelkezésre.
A megelőzésben és a korai felismerésben kíván a Nemzeti Vese Program és a Magyar Nephrologiai Társaság hatékony, naprakész szakmai támogatást, konzultációs lehetőséget biztosítani a háziorvosoknaki. A Magyar Általános Orvosok Tudományos Egyesületével közös továbbképző tanfolyamot indítanak, amely a Semmelweis Egyetemen - belgyógyászat, nephrologia, háziorvostan címszó alatt – akkreditált 10 kreditpontos képzés, s amelyre február végétől az ország több nagyvárosában sor kerül.
A képzések helye és ideje:
• 2012. február 24., Veszprém
• 2012. március 9., Szolnok
• 2012. március 30., Szeged
• 2012. április 20., Pécs
• 2012. május 4., Eger
• 2012. május 18., Budapest
Információ a képzésről: www.motesz.hu
Bővebben a vesebetegségekről a Nemzeti Vese Program honlapján: www.vesebetegseg.hu
További információ:
dr.habil. Barna István
T: 06/30/951-7771
Bariczki Erika
T: 06/30/966/1748
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
500 ezer forintból újult meg a Móra ház
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja a kérdéses szerződést
6 hozzászólás
Első az ár, második a magyarság
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
5 hozzászólás
21 hozzászólás
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
4 hozzászólás
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás
Ezrek vágynak a Csillag Születikbe
2 hozzászólás


Új hozzászólás