Tom Cruise játszhatja Yul Brynner szerepét A hét mesterlövész című klasszikus western újraforgatott változatában.
Nemrégiben újabb olasz vendégek látogattak Kiskunfélegyházára, akiket a baráti találkozás mellett a városalapítók napi rendezvények késztették az utazásra.
Mégsem kér külön díjat a hazai vendéglátóhelyektől az MTVA a labdarúgó EB és az olimpia nyilvános közvetítéséért. Az elmúlt napokban komoly felzúdulást okozott, hogy az eredeti tervek szerint fizetniük kellett volna a szórakozóhelyeknek a két nagy sportesemény után.
Vedd a magyart! Sokat beszélünk arról, hogy a magyar árukat vásárlással kellene támogatni. Aztán ha olcsóbb, mégis a külföldit tesszük a kosárba…
Közlekedésbiztonsági gyermeknapot rendez a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága május 27-én, 10 és 17 óra között, a kecskeméti gokart pályán.
Egyiptomban szerda reggel 8 órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek, hogy a választásra jogosultak 15 hónappal Hoszni Mubarak elnök bukása után megválasszák a 82 milliós észak-afrikai arab ország új államfőjét.
Szép hagyomány már, hogy május elején a Lakiteleki Népfőiskolán megrendezik azt az általános iskolás korosztályos meghívásos kispályás labdarúgó tornát, melyet a legendás Fekete Párducról neveztek el.
Még nem látták, de egyes számítások szerint a Földnél négyszer nagyobb tömegű bolygó "ólálkodhat" a Naprendszer peremén.
Egy kisméretű tanulmányban mágneses rezonanciás képalkotó berendezéssel vizsgálták tíz nő és hét férfi agyát, akik mindannyian mélységesen szerelmesnek vallották magukat - kapcsolatuk hossza az agyi szkennelés idején legalább egy hónap és legfeljebb két év között volt. Az önkénteseknek szerelmükről és egy hozzá nagyon hasonló személyről mutattak képeket a tesztben. Kedvesük fotóját látva a szerelmesek agyának azon részeiben jelentkezett aktivitás, amelyek a motivációval és a jutalmazással vannak kapcsolatban. Arthur Aron pszichológus, a New York-i Állami Egyetem munkatársa szerint az intenzív, szenvedélyes szerelem ugyanazt a rendszert használja az agyban, amely akkor aktiválódik, amikor valaki drogfüggővé válik.
Az emberi agy arra van huzalozva, hogy társat keressen magának, ezért erősen motiváltak vagyunk abban, hogy megnyerjük a kiszemelt személyt párunknak. Időnként a szélsőségektől sem riadunk vissza, csak hogy figyelmét és vonzalmát megszerezzük. Lucy Brown, a New York-i Albert Einstein Orvosi Egyetem kutatója szerint boldog lehet valaki, amikor szerelmes, de szoronghat is. "A másik személy egy célt testesít meg az illető életében." Mint hangsúlyozta, az agy jutalomközpontja alapvetően fontos a túléléshez, hiszen segít annak felismerésében, mikor jó nekünk valami. Brown szerint az a hajtóerő, hogy jól érezzük magunkat szerelmünk közelében, akár erősebb is lehet, mint a szexuális hajtóerő.
Amikor elnyerjük a vágyott személy szerelmét, halványulhat a szerelem intenzitása, ám Aron szerint ez nem törvényszerű. Egy másik tanulmányában olyan férfiak és nők agyát vizsgálta MRI-vel, akik átlagosan már 21 éve házasok voltak, és úgy találta, hogy még mindig jelentkezett a szerelemre jellemző intenzív agyi aktivitás. A tartósan szerelmes önkéntesek mindegyikének agyában aktiválódtak azok a területek, amelyek a friss szerelmeseknél, de más területek is, így a kötődéshez és a jutalommal való megelégedettséghez kapcsolható területek. Ez a kötődés teszi lehetővé, hogy a párok együtt maradhassanak, gyerekeket vállaljanak, akiket fel is nevelnek. "A legtöbb emlős nem neveli közösen a gyerekeit, de az ember igen" - hangsúlyozta Aron.
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
500 ezer forintból újult meg a Móra ház
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja a kérdéses szerződést
6 hozzászólás
Első az ár, második a magyarság
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
5 hozzászólás
21 hozzászólás
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
4 hozzászólás
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás
Ezrek vágynak a Csillag Születikbe
2 hozzászólás


Új hozzászólás