Tom Cruise játszhatja Yul Brynner szerepét A hét mesterlövész című klasszikus western újraforgatott változatában.
Nemrégiben újabb olasz vendégek látogattak Kiskunfélegyházára, akiket a baráti találkozás mellett a városalapítók napi rendezvények késztették az utazásra.
Mégsem kér külön díjat a hazai vendéglátóhelyektől az MTVA a labdarúgó EB és az olimpia nyilvános közvetítéséért. Az elmúlt napokban komoly felzúdulást okozott, hogy az eredeti tervek szerint fizetniük kellett volna a szórakozóhelyeknek a két nagy sportesemény után.
Vedd a magyart! Sokat beszélünk arról, hogy a magyar árukat vásárlással kellene támogatni. Aztán ha olcsóbb, mégis a külföldit tesszük a kosárba…
Közlekedésbiztonsági gyermeknapot rendez a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága május 27-én, 10 és 17 óra között, a kecskeméti gokart pályán.
Egyiptomban szerda reggel 8 órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek, hogy a választásra jogosultak 15 hónappal Hoszni Mubarak elnök bukása után megválasszák a 82 milliós észak-afrikai arab ország új államfőjét.
Szép hagyomány már, hogy május elején a Lakiteleki Népfőiskolán megrendezik azt az általános iskolás korosztályos meghívásos kispályás labdarúgó tornát, melyet a legendás Fekete Párducról neveztek el.
Még nem látták, de egyes számítások szerint a Földnél négyszer nagyobb tömegű bolygó "ólálkodhat" a Naprendszer peremén.Fotó: Barna-Pap Rozália
Fotó: Barna-Pap Rozália
Fotó: Barna-Pap Rozália
Fotó: Barna-Pap Rozália
Krisztus Király ünnepe az egyházi év véget jelzi, amellyel egy új időszak kezdődik, az Advent. Az ünnep lényege, hogy bemutassa a kereszten győzedelmeskedő Krisztust, és láthatóvá tegye dicsőségét.
A szentmise főcelebránsa dr. Bábel Balázs, Kalocsa-Kecskeméti érsek volt, aki szentbeszédében Krisztus királyságáról beszélt.
Elmondta, hogy Isten országa nem hasonló a földi országokhoz, hiszen Jézus országában a szeretet a törvény. Hangsúlyozta, hogy a keresztény gyökerű Európa összeomlása annak köszönhető, hogy már nincs elég bátorság az emberekben, hogy megvallják Krisztust és életük királyává tegyék. Szent Pál apostolt idézte, miszerint a hit jócselekedetek nélkül halott.
Az érsek buzdította a megjelenteket, hogy vonják életüket Krisztus királyságának uralma alá, hiszen akkor minőségi változás jelenik meg mindennapjaikban és a világban is, derűs lélekkel, jó ambíciókkal folytathatják életüket. Krisztus király ünnepe felhívó jel a családoknak és a nemzetnek is egyaránt, hogy ne csak szavaikkal, hanem cselekedeteikkel tegyenek tanulságot Isten országáról.
A szentmisét követően a Család éve alkalmából Érsek atya megáldotta az egyházközség családjait, valamint emléklapot is kaptak ajándékba.
Az ünnepi alkalmat az Ótemplom kórusának éneke és a Kiskunfélegyházi Koncert Fúvószenekar muzsikája tette még szebbé és meghittebbé.
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
500 ezer forintból újult meg a Móra ház
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja a kérdéses szerződést
6 hozzászólás
Első az ár, második a magyarság
1 hozzászólás
Újabb kínos ügy a félegyházi városházán
5 hozzászólás
21 hozzászólás
400 ló a Nyeregszemlén - fotoriport az első napról
4 hozzászólás
A Fidesz nem engedi vizsgálni a Közgép ügyeit
1 hozzászólás
Lakótelepi fesztivált tartottak
11 hozzászólás
Törtek a csontok egy tatabányai focimeccsen
1 hozzászólás
Több tízezer magyar vándorolt Németországba tavaly
1 hozzászólás
Ezrek vágynak a Csillag Születikbe
2 hozzászólás


Új hozzászólás